Hol szeretnél boldog lenni a földön vagy az örökkévalósagban ?
#30
Nem az a probléma, hogy honnan van másolva (ha normális a fordítás), hanem a félremagyarázással.
Szerinted mit mondott Jézus? Hova megy helyet készíteni az emberek számára?
"Hova megy helyet készíteni az emberek számára?"
Igen, de ott romolhatatlan testünk lesz. Ezt is mondta. Tehát nem anyagi világ. És csak az anyagi világban van Föld.
#32
Mi ezzel a gond? Igen, ott romolhatatlan testünk lesz.
"Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!"
Melyik országot? Nyilván azt, ahonnan Krisztus jött:
"Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való."
"Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek."
31# Írtam bárhol, hogy nincs menny? Annyira elvakultak vagytok, hogy kevertek a jehovistákkal, pedig elég világosan fogalmaztam. Azt hiszitek, hogy örökké a mennyben, illetve a pokolban lesztek, miközben a Biblia mást ír és itt kellett volna elolvasni azt, amit bemásoltam a katolikus Bibliából a Jelenések könyvéből. És nem, még mindig képtelenek vagytok összerakni, fogalmam sincs miért. A Biblia szavai folyamatosan le vannak nullázva.
De lehet, hogy inkább ki kéne írnom egy kérdést külön, hogy a hétvégi keresztények vajon miért hiszik, hogy az örök élet a mennyben illetve a pokolban van? 🤔
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!