A családod az első vagy az Isten?

Nagyon helyénvalónak gondolom az ilyen egyszerű, de lényegretörő kérdéseket!

Tetszik #1-es válasza - "bocs nem tudok esküvődre menni mert mise van" -, mivel ez is a józan gondolkodás próbája elé állítja az embert. Én az alábbi véleményen vagyok:

- Az Istentisztelet célja, hogy a testi teendőket rendszeres időközönként megszakítva, hetente egy napot a lelki dolgokkal is foglalkozzon az ember. Ezzel egy részről testileg pihen, másrészről lelkileg erőt merőt a következő héthez.

- Az Istentisztelet mindegy, hogy melyik napra esik, és nem bűn egyszer-egyszer, más racionális célért elhagyni. Ha a testvérem esküvőjére vagyok hivatalos (ami egy egyszeri alkalom az ő életében), akkor átteszem az Istentiszteletet egy másik napra, és elmegyek az esküvőre. Ha nem tudom átteni másik napra, akkor egyszerűen kihagyom (Istentisztelet minden héten van, nem egy egyedi alkalom). Hasonlítanám ezt kicsit a fogmosáshoz. Ha egyik este kihagyom, alapvetően nem teszek vele jót, de azért nem fog másnap reggelre kilyukadni az összes fogam. Minél gyakrabban hagyom azonban ki a fogmosást, annál nagyobb eséllyel lesznek rosszak a fogaim. Magammal teszek jót, ha lehetőleg minden alkalommal fogat mosok.

Személy szerint Titus (#8) és Abdullah (#10) álláspontjához csatlakoznék az eredeti kérdést illetően.

"Szeresd Istent mindenekfelett, felebarátodat pedig úgy, mint saját magadat." - így szól a legfőbb isteni parancsolat. Mi következik ebből?

1. szeretnem kell Istent;

2. szeretnem kell a felebarátomat (vagyis az összes embert);

3. szeretnem kell saját magamat;

Embertársaimat nem kell saját magamnál jobban, a saját káromra szeretnem. Saját magamat kell embertásaimnál jobban, embertársaim kárára szeretnem. És mindenkinél jobban kell szeretnem Istent. De miért? Azért, mert mint a beszélni és járni tanuló gyermekek, olyanok vagyunk Istenhez, az Atyához képest. Kicsi gyermekekként nem mindig tudjuk, hogy mi a jó nekünk vagy embertásainknak, ezt csak az Atya tudja, aki már felnőtt, és aki a mi szerető szülőnk. Nem lenne-e butaság a még szintén járni alig tudó testvérünknek segíteni az asztalról a kést levenni, az Atya intése ellenére?Ha gyerekként nem is értjük, hogy az Atya miért mondta, hogy ne nyúljunk a késhez, és testvérünk meg is haragszik ránk, sőt, sírva is fakad, amiért nem segítünk neki elérni a kést, nem cselekedtünk-e mégis szeretetteljesen vele?

Ami Ábrahám példáját illeti, Ábrahám korábban ígéretet kapott Istentől, hogy az ő magvából sokan fognak származni, így amikor Isten parancsára elindult, hogy lesúlytson a gyermekére, ő hitte, hogy Isten valahogy fel fogja támasztani a fiát. De ez nem egy mindennapos eset volt, még az Ószövetség idején sem. Ha ma én olyan "parancsot" kapnék, hogy ártsak valakinek, akkor azt mondanám, hogy ez a "parancs" nem Istentől való. Hiszen ha Isten a szeretetet írja elő legfőbb parancsul, akkor Tőle biztosan nem származhat olyan parancs, ami a saját legfőbb parancsának ellentmond.

J.Viktor

Szia

Érdekes a kérdésed, mert mintha kissé provokáló lenne :-). Minden rosszindulat nélkül. Talán a mód, ahogyan föltetted. Miért gondolom így?

Nos Krisztus így foglalta össze, mi legyen az első: "Ő ezt mondta neki: „»Szeresd Jehovát, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és teljes elméddel.«+ 38 Ez a legfontosabb és első parancsolat. A második ehhez hasonló: »Szeresd embertársadat, mint önmagadat.« Ezen a két parancsolaton alapul az egész Törvény és a Próféták.” Máté 22:3-40 Biztosan észrevetted, hogy a Törvényből idézett, ami azt jelenti, ez a keresztények részére sem változott. Vagyis ez az, amit kérdeztél, a család, vagy Isten legyen az első.

De mit foglal magában a parancs második része? Ebben már benne van a családunk, a családtagjaink is. A Szentírás szabályozza azt is, hogyan bánjunk a családunkkal. Pl.Efézus 5:33

"Mindenesetre mindegyikőtök úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, a feleség pedig mélységesen tisztelje a férjét."

Kolosszé 3:19

"Ti férjek, továbbra is szeressétek a feleségeteket, és ne érezzetek keserű haragot irántuk."

Efézus 6:1–3

"Gyermekek, engedelmeskedjetek a szüleiteknek összhangban az Úr akaratával, mert ez igazságos. „Tiszteld apádat és anyádat” – ez az első parancs, amelyhez ígéret fűződik: „hogy jól legyen dolgod, és hosszú ideig megmaradj a földön.”

Titusz 2:4, 5

"Így arra tudják buzdítani a fiatal asszonyokat, hogy szeressék a férjüket és a gyermekeiket, gondolkodjanak józanul, legyenek tiszták, háziasak, jók, és rendeljék alá magukat a férjüknek, hogy mások ne becsmérelhessék Isten szavát."

1Timóteusz 5:8

"Az biztos, hogy ha valaki nem gondoskodik az övéiről, főleg a háznépének tagjairól, a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél."

Nos, hogyan látod Istent? nem törődik a családok jólétével? Kell neki az a szeretet amelyet a családra "költünk" áldozunk?

A családot Isten hozta létre és Ő tudja a legjobban mitől működik jól, úgy, hogy abban mindenki biztonságban, "melegben" érezze magát.

Sátán az, minden családot szeretne szétrombolni:-( ő ellenség!

Az lehet, hogy boldogan élsz családoddal együtt, de amikor neked azt súgja majd valaki, hogy tegyél kárt, akkor azt a te Urad a Sátán fogja súgni, nem Isten.

Az emberi akarat ugyan szabad, de nem mindegy kit választasz Uradnak.

Isten az első, ami nem azt jelenti, hogy állandóan templomban ülni, szolgálatokat végezni, jótékonykodni, miközben a családot elhanyagolni.

Véleményem szerint aki házasodik és gyermeket vállal, az értük felelős elsősorban. Ha valaki teljesen az egyháznak akar élni, az ne akarjon családot. Ott jönnek a problémák, amikor valaki egyszerre akarja mindkettőt. Ha pl. egy anya rendszeresen lepasszolja a gyermekét megőrzésre, amíg egyházi szolgálatokat végez, az szerintem nem szolgálat. Ez olyan mintha elvállalnék két feladatot, az egyiket valakire rá osztanám , a másikat elvégezném, és közben büszke lennék magamra, hogy mindkettőt megoldottam.