Buddhisták miben hisznek?
#2.
Attól még vallás, hogy nem foglalkozik istenekkel és nincs egységes szemlélete erről, csak nem feltétlenül teista. A vallási értelemben véve nyugati (keresztény, muszlim, judaista) (ebből nem feltétlenül, de általában a földrajzi elhelyezkedés is következik) emberek számára furcsák egy kicsit a keleti vallások, mivel ott a filozófiát és a vallást nem választották szét. Itt Európában és a környékén ezt megtették. Itt is voltak az ókorban olyan vallások, amik egybe voltak forrva a filozófiával, de azok ma már jelentéktelenek.
A buddhizmus alapítója a mai Nepál területéről származó Gautama Sziddhártha, későbbi nevén Buddha, ami megvilágosodottat jelent. Gautama egy nagyon gazdag családból származott, hedonista életet élt, míg egyszer találkozott egy aszkéta szerzetessel, aki annak ellenére, hogy nagyon sovány volt és ostorozta magát nagyon boldog volt. Elvonult és ő is ilyen életet kezdett el élni. Végül lemegy a folyóhoz inni, ahol egy tanító arról tanít, hogy ha a szitár húrját túlfeszítik elszakad, ha pedig nem feszítik meg, akkor szintén használhatatlan lesz. Rájön, hogy nem ez a helyes cselekedet, ezért elment meditálni és elmélkedni, többször megkísértették, de ő továbbra is mozdulatlan maradt. 49 nap után megvilágosodott. Rájött, hogy az emberi szenvedés oka a gonoszság, amit a haszonvágy, a nyerészkedés, a kapzsiság, a mohóság és a tisztátalanság táplál. Megvilágosodik és azt tanítja, hogy mindenki más is meg tud világosodni, aki ki tudja oltani a 3 lángot magában (az indulat, az utálat és a tudatlanság) és kiszakad az élet és halál körforgásából. Ha valaki kiszakad a reinkarnációból, akkor eléri a nirvánát, ami a teljes éntelenség, a szeretet, a békesség és a megbocsájtás. Buddha nem mondta magát prófétának, viszont ennek ellenére mai napig prófétaként tisztelik.
#6.
A vallások valamilyen szinten hasonlítanak, de van jócskán eltérés.
Amíg a kereszténység kárhozatban és üdvösségben hisz, addig a buddhizmus folytatódó reinkarnációban, vagyis újra születés, dolgozás, halálban hisz és minél rosszabb életet élt valaki, annál rosszabb lesz az új élete (ebben hasonlít a hinduizmusra). Viszont, ha valaki megvilágosodik, akkor eléri a nirvánát, akkor kiszakad a reinkarnáció kerekéből és végtelen szeretetet, öntelenséget és békét fog érezni, vagyis a legcsodásabb helyre kerül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!