Melyek a legbrutálisabb történetek a Bibliából és Isten milyen céllal/tanulsággal hagyta meg őket számunkra?
Nem Isten írta a bibliát.
Fontos megjegyezni, hogy még jézus idejében semmlétezett, szóval bármi ami le van írva teljesen emberi szemszögből emberi gondolatok mentén íródott le vagy lett összegyűjtve.
Itt össze van gyűjtve pár:
Megjegyzem, hogy nem hiszek a Biblia istenében. Agnosztikus vagyok.
Jó, akkor a bibliát Isten írta amit Jézus hitelesített, a szent galambpecséttel, most már örültök?
Csak azt akartam mondani, hogy a biblia kanonizációját nem kéne öök érvényűnek mondani, főlegnem Isteni kinyilatkoztatásnak, erre remek bizonyíték, hogy a kereszténység egyes ágai más más kánont használnak.
Ha Isten keze lenne a dologban univerzálisan egységes lenne a Biblia
Szia
A legbrutálisabb történet a Bibliában az a leírás, ahogyan Sátán í kígyót felhasználva félrevezette az első két embert. Ezt azért tartom kegyetlennek, mert a hatásait azóta is minden ember érzi. Senki nem tud ennek a brutális hazugságnak a hatása alól menekülni - egyenlőre.
6
Szerintemmaz kedves volt a sátántól, azóta van erkölcse és szabad akarata az embernek.
Előtte csak vegetáltunk a parasicsomban fejlődési potenciál nélkül.
#7
Ez is egy hozzáállás, csakhogy kérdés, a szöveg eredeti hallgatói vajon miként értelmezték a hallottakat. A teremtéstörténet nem keresztény vallási szöveg volt eredetileg, hanem zsidó vallási szöveg. És nem is szó szerint értelmezendő, hanem képes beszéd, amelynek teológiai üzenete van.
az agnosztikus válaszoló voltam (az élőbb is).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!