Evangélikus, Hitgyüli, Jehova, Katolikus, Református ezekből melyik szekta?
Egy jó ismérv arról mi számít szektának:
"Ha nagyon leegyszerűsítjük, hogy ki a szektás, az dönti el, mit válaszol erre a kérdésre: mit kell tennem, hogy üdvözüljek? Erre minden szektás a maga központi tanával felel.
Pl. így: „Fussatok ki Babilonból, vagyis hagyjátok ott az egyházat, templomot, papokat, valamint az állami és gazdasági szervezeteket és lépjetek az utolsó idők egyetlen biztos menedéket nyújtó közösségébe, a Jehova tanúi közé!"
Vagy: „Tartsátok meg Isten parancsolatait, különösen is a szombat-törvényt és a disznóhúsevés tilalmát!"
Vagy: „Az újjászületés után még venned kell a Szentlélek keresztségét is, aminek döntő ismertető jele a nyelveken szólás."
Ha erre azt mondjuk, hogy mi ebben ismertük fel a Biblia központi üzenetét: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen", akkor a szektás ember azt feleli, ezt hiszi ő is, de nem csak Jézus Krisztus kereszthaláláért és feltámadásáért reméli az üdvösséget, s nem csak kegyelemből várja azt Istentől, amit csak a hittel lehet elfogadni, hanem ezen kívül van még más feltétele is annak.
Szektának lehet mondani vagy nyílvánítani, minősíteni azokat a "kissebb vallási csoportokat", melyek valamely formában eltérnek az egyetemes hitvallástól és olyan dolgokat tanítanak melyek alapjaiban, értelemszerűen nem egyeztethetőek össze a Biblia tanításaival, írásaival. Valamint saját nézetű dogmákat, szertartásokat, ceremóniákat, tartanak és gyakorolnak.
Általában alapból a "szekta" szó hallatán kisseb csoport jut az emberek eszébe, ami nem véletlen hiszen minden így kezdődik.
Szekta volt a Jehova tanúi vallás, amig kissebb létszámú népcsoprtot tudhatott magáénak. Mára már hatalmas létszámmal büszkélkedhetnek világszerte, holott a legtöbb tanításaik szöges ellentétben áll a Biblia tanításával.
Szekta volt annak idején a karizmatikus irányzat is. Ott is sok dolog hibádzott (és hibádzik ma is), ami abból adódott, hogy idegen szellemúséget fogadtak be, mely önkívületi állapotba taszította az embereket. Hanyatt vágódtak, remegtek, rángatóztak, állati hangokon vonyítottak és artikuláltak, abbahagyhatatlan nevetőgörcsbe kerültek, össze-vissza hablatyoltak értelmetlenül stb. Elvesztették testük és akaratuk felett az önkontrolt. Viszlát értelem, viszlát józanság, viszlát bölcsesség stb. és mind ezt a jelenséget a Szent Szellem erejének tulajdonították! Erre épült fel az egész karizmatikus irányzat. Amely igék az Újjászületésről, betöltekezésről szólnak, mind ezekhez a megtapasztalásokhoz igazították! Amerikában kezdődött el kisebb csoportal aztán a fent említett megtapasztalások hatására futótűzként terjedt. Ezt az idegen hitető szelleműséget kézrátétellel adták tovább egymásnak. Majd késöbb karizmatikus egyetemet is alapítottak. Kinőtte magát és Európában is elterjedt.
A fent említett két keresztény irányzat szektának indult, mégis kinőtte magát és elterjedve a világon nagyon sok, rengetek hívekre talált.
Az emberek épp ezért már nem igazán nevezik őket szektának.
Ám itt van a Mormon vallás, a hetednapi adventista vallás, a pünkösdisták stb. őket a mai napig szektának tartják és titulálják csak is azért, mert létszámilag nem nőtték ki magukat, holott pl. az adventisták előbb voltak mint a Jehova tanúi. Nem csoda, hiszen abból nőtt ki, köszönhetően Charles Taze Russellnek. Aztán a Pünkösdisták! Sokkal előbb voltak mint a Németh Sándor általi Hit gyülekezet, de ők is lemaradtak, bent ragadtak a "szekta" zónában, nem nőtték túl magukat.
A Mormonokról ne is beszéljünk! Echte szekta!!!!!
Igazából, ha megfigyeljük a szekták mindig is egy alapító taghoz, annak nevéhez kötöttek! Ez ugyanis a névjegye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!