Hova kerülnek ezek az emberek haláluk után?
Van olyan ember akinek nincs se keze nem lát és süket is. Nem tudott szövetséget kötni jézussal mivel értelemszerüen megismerni sem tudta mivel nem látja a szemeivel a betüket mivel vak. nem tud beszélni és hallani sem tud semmit ráadásul kezei sincsenek.
Szerintetek az ilyen ember mehet a lecsóba vagy még van esélye üdvözülni?
Szia
Csak találgatsz kérdező, és elméleteket gyártasz. Ha azt mondom, a kérdésedre a válasz benne van a Bibliában, akkor besértődsz. De az igazságon akkor sem lehet változtatni, hiszen tényleg benne van a Bibliában.
A kérdésedre: Krisztus előtt is éltek emberek, akinek nem volt lehetőségük Istentől semmit sem megtudni pl. az általad említett okok miatt sem, és még sok más egyéb ok, okok miatt sem. Vajon igazságos lenne Istentől, ha ők kimaradnának Krisztus vérének váltságából? Távol van ez Istentől.
A Fiával elmondatta mi a reménységük ezeknek az embereknek:János 5:28, 29
"Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben MINDAZOK, AKIK az EMLÉKSÍROKBA VANNAK, hallani fogják az ő hangját, és kijönnek:.."
Cselekedetek 24:15
És reménykedem Istenben, mint ahogy ezek az emberek is, hogy lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az IGAZSÁGTALANOKNAK."
Mi vár az igazságtalanokra a feltámadás után? Erről a jelenések könyve (20:12) ír: "És láttam a halottakat, nagyokat és kicsiket a trón előtt állni, és tekercsek nyittattak fel. De felnyitottak egy másik tekercset is, AZ ÉLET TEKERCSÉT. És megítélték a halottakat a TEKERCSEKBEN MEGÍRTAK ALAPJÁN, a tetteik szerint."
A vers szerint lesz lehetőségük, hogy megismerjék az "élet tekercsében megírottakat", és azután éppen úgy mint te, vagy én, lehetőségük lesz, hogy válasszanak.
Egyébként ezt a lehetőséget évezredekkel ezelőtt a tudtunkra adta Isten:
Ézsaiás 26:19
„Élni fognak halottaid. Népem holttestei felkelnek. Ébredjetek és örömmel kiáltsatok, ti, porban lakók! Mert harmatod olyan, mint a reggeli harmat, és a föld hagyja, hogy a tehetetlen halottak életre keljenek."
"Hova kerülnek ezek az emberek haláluk után?"
Isten nem nyilatkozta ki erre a pontos választ. Isten tudja, hogy ha egészséges lett volna, akkor megtért volna-e, de lehet, hogy van sokkal jobb módszere. Nem tudni. Isten igazságos, megoldja.
"mi akik egészségesek vagyunk ugyanúgy nagyon nehéz megtalálni a jó utat"
Én is egészséges vagyok, de ezzel nem értek egyet. Jézust könnyű megtalálni
"ok de ha ők automatikusan mennybe kerülnek ez nem igazságtalan az egészséges emberekkel szemben akiknek a szerencsén mulik hogy üdvözülnek vagy sem? "
Senki sem üdvözül automatikusan. Nekünk egészségeseknek Isten világos parancsot adott: az az ember dolga, hogy higgyen Jézusban. A többi Őrá tartozik, majd megoldja.
Amúgy is, miért gondolod, hogy nem üdvözülsz? Jézusé vagy? Újjászülettél benne? Haladsz a megszentelődésben?
""mi akik egészségesek vagyunk ugyanúgy nagyon nehéz megtalálni a jó utat"
Én is egészséges vagyok, de ezzel nem értek egyet. Jézust könnyű megtalálni"
Ez nem igaz mert
13 „A szűk kapun menjetek be! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan járnak rajta. 14 De az életre vezető ajtó szűk, az ösvény keskeny, és csak kevesen találják meg.”
"Amúgy is, miért gondolod, hogy nem üdvözülsz? Jézusé vagy? Újjászülettél benne? Haladsz a megszentelődésben?"
Ezt senki se tudja csak halálod után derül ki hogy égni fogsz vagy üdvözülni
"Ez nem igaz mert
13 „A szűk kapun menjetek be! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan járnak rajta. 14 De az életre vezető ajtó szűk, az ösvény keskeny, és csak kevesen találják meg.”"
De igaz. A kapu nem azért szűk, mert nehéz megtalálni, hanem mert az ember egójának kényelmetlen. Nem azt írja, hogy a nehezen megtalálható kapunk menjetek be, hanem a szűk kapun.
Ráadásul Jézus mondta, hogy ha őt felemelik (megfeszítik), mindenkit magához vonz. Szóval az emberben van egy eredendő Istentudat, amit vagy leépítesz magadban vagy felépítesz
"Ezt senki se tudja csak halálod után derül ki hogy égni fogsz vagy üdvözülni"
Ez sem igaz. A Biblia világosan írja, hogy aki hisz, üdvözül. És még egy csomó szempontot ír, hogy tudd ellenőrizni, hogy üdvösséged van-e. Sőt, a megszentelődésben, a krisztusi szeretetben való épülésben nem is tudsz haladni, ha nincs üdvösségtudatod. Te hiszed, hogy a Biblia Isten szava? Ha igen, akkor azt alkalmazd, ne a saját gondolataid vezéreljenek, mert azok megcsalnak és a halálba visznek
"Ez sem igaz. A Biblia világosan írja, hogy aki hisz, üdvözül."
Hiába hisz mert „Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül"
Jakab 2:19 HUNK
Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.
"Jakab 2:19 HUNK
Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek."
Oké, most tedd vissza a szövegkörnyezetbe és akkor érteni fogod, hogy ez azt jelenti, hogy a hit nem egyenlő azzal, hogy elhiszed Isten létezését! És én sem ezt mondtam. Amúgy Jakab levele pont írja is, hogy mit is jelent pontosan a hit.
"Nem tudhatod hogy van e üdvösséged mert bármelyik nap elkövethetsz olyan végzetes hibát hogy örökre kizárod magad az üdvösségből például elkövetsz egy olyan bűnt amit isten utálatosnak tart"
És mi a végzetes hiba? Ha újra szellemi halált halsz, azaz elhagyod Jézus. Hülye lennék elhagyni Jézust
"Hiába hisz mert „Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül""
Hol írtam, hogy helytelenül higgy? Amúgy erre gondoltam, hogy így tudod ellenőrizni, hogy helyes-e a hited. Hogy megjelennek a "gyümölcs cselekedetek". De nem a cselekedetek üdvözítenek, hanem ez azt jelenti, hogy ha helyes a hited, akkor megjelennek a cselekedetek.
"például elkövetsz egy olyan bűnt amit isten utálatosnak tart"
Ilyen nincs. Aki megtért nem akar bűnt cselekedni, ha mégis elkövette a bűnt, akkor tanuljon belőle, imádkozzon, de ne féltse az üdvösségét!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!