Illik egy rokon temetésere ha rokonok tudta nélkűl az dggyik rokon, elhozz a párját? Úgy hogy a rokonok nem tudtal róla.
Talán fura kerdés de nem találtam róla infót.
Szóval alapvetően bunkóságnak számít ha mondjuk akár a kívűlálló úgy jelenik meg, hogy nem tudtak róla a hozzátartózok , semmi köze nem volt az elhunythoz, és még a meghívón is az állt csak a család búcsúztatt?
Érthető lenne , ha rokon parja lelkitamaszént jön, de ha az volt írva a temetési felhívason, hogy csak a család, akkor a töbni rokon tisztelete miatt, nem kellene eljönnie az illetőnek nem?
Ez csak elmélet, mit gondoltok erről ? Vagy ha valki konkrétan tudja az erre vonatkozó etiket választ.
Katolikus v keresztény temeteseknél.
Attól is függ, hogy ismerik-e, és ez alapján rossz véleménnyel vannak-e róla?
Mert lehet, hogy nem szívesen látják.
De ha nem ismerik, akkor nem hiszem, hogy baj lenne belőle.
Ha már találkoztak és nem szóltak, hogy nagyon szűkkörűre szeretnék, akkor szerintem nem gond, ha viszed.
Ha nem ismerik még, akkor én kicsit kínosnak érezném, hogy ekkor mutassam be mindenkinek. Gyászolóként is kicsit rosszul érezném magamat, hogy pont ekkor kell jópofizni egy kvázi idegennel.
Írtam, szólni nem szóltak hanem írták, hogy csak a család.
Nem rám vonatkozik a kérdés
Személy szerint ha direkt az van odaírva a felhíváson vagy hoy fogalmazzak, hogy búcsúzik a családja, akkor nem kéne elhozni egy idegent, aki nem családtag, csak tudják, hogy a családtag párja.
Bár azt is tudom, ez csak akkor logikus ha rokonok nem kedvelik a barátot barátnőt...
Ha a szűk család úgy dönt, hogy csak a szűk család lehet jelen a temetésen/búcsúztatáson, akkor az eléggé korlátozott számú embert jelent többnyire, de ilyenkor kb. csak egymásnak elmondják, hogy mikor van az esemény, a hivatalos gyászértesítő meg csak azt tartalmazza, hogy elhunyt és a család gondoskodik a temetéséről - ip. megjelölés nélkül, mert elég bunkóság lenne azt hangsúlyozni, hogy ne próbáld meg betenni rá a lábad.
Ha a szűk családhoz tartozol és a párod nem ismerte az elhunytat, abban az esetben okozhat ez egyedül dilemmát. Ha ismerte is, csak a többi rokont nem ismeri, az kevésbé kérdéses, joggal van ott, hiszen Hozzád tartozik. Ha egy temetésen többen vannak, mint 20-30 fő, akkor meg már tökmindegy, hogy ki van még ott. Édesanyám temetésén 100+ fő volt, ezek háromnegyedét én nem is ismertem, tanítványok, kollégák...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!