Jézus helyet nekünk kellet volna meghalni?
Tegnap voltam Sírbatételi vecsernyén és a pap azt mondta, hogy Jézus helyett nekünk kellet volna meghalnunk, tehát az emberiségnek.
Mondhatni vagy Jézus hal meg vagy az Emberek.
Jézus viszont nem akart meghalni mert kérte az urat, hogy mentse ki ebből a helyzetből és ne kelljen szenvednie. Még a kereszten is azt mondja, hogy: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"
Tehát Isten minket választott, de nem ő szenvedett értünk hanem Jézus.
Jézus azonban inkább kibújt volna a dolog alól.
Felszabadított minket a bűneink alól azzal, hogy akarata ellenére az úr szavának engedelmeskedve áldozta fel magát? Ha nem őszintén szenvedett értünk azért, hogy megmentsen minket, akkor ez így ér bármit is?
Úgy látszik nagyon sok a félreértés Názáreti Jézus élete és tanítása körül. Ideje lenne már hogy a kereszény hitoktatók végre komolyan érdeklődjenek a hitvallásuk igazságtartalma iránt, hogy bátorkodjanak elhagyni az előírt ösvényeket.
„Jézus helyet nekünk kellet volna meghalni?”
Nem, Jézus azért vállalta a nyilvános keresztrefeszítést, hogy tanítását alátámassza, semmi értelme se lett volna a mi, az emberiség halálának.
Jézus halálának nyilvénosnak, és szembetűnőnek kellet lenni, hogy feltámadásával alátámassza tanitását, azt, hogy az embernek több áll lehetőségeiben minthogy a legjobb esetben egy hosszú boldog életet éljen és végül mégis a hanyatlásnak, a hlálnak adja át magaát.
Azt a véres munkát ellenségei elvégezhették volna bérgyilkosok segítségével is, Jeruzsálem valamely sötét zúgában, de akkor ma nem beszélnénk róla.
Jézus nem szabadított senkit fel a bűneinek terhe alól, ez egy téves tanítás. Nagyon kificamodott magyarázat az, hogy az Atya egyszülött fiát küldte volna véres martalékul csak azért hogy ő maga kiengesztelődhessen.
Mégis joggal nevezhetjük Jézust megváltónak, mert valóban megváltotta azokat akik tanítását komolyan veszik, de nem a bűneiktől, sem azok következményeitől, hanem, a lekük vagy öntudatuk szánalmas állapotából. Nem nehéz elképzelni tanítványai lelkiállapotát mikor az első alkalommal találkoztak vele azon emlékezetes nap után, mikor a kereszten látták meghalni. Ön-tudatuk vagy lelkiállapotuk akkor a magasba emelkedett egy embertársuk lehetőségeinek láttára, aki isteni kilétére ébredve a Krisztust hozta kifejezésre.
4#szerintem ha jól megszégyenítenek megvernek,megkorbácsolnak,majd vár a kereszten lévő kínhalál..(nagyon fájdalmas).
Az nem a legyőzhető félelem kategória!
És ezt azért vicces a mai félek a pókoktól kutyáktól meg mindentől..emberektől hallani.
"Jézus viszont nem akart meghalni mert kérte az urat, hogy mentse ki ebből a helyzetből és ne kelljen szenvednie."
Ez nem igaz mert Ő maga mondja:
János 10:17 Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem.
János 10:18 Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól."
Jézus önként adta oda az életét, amikor pedig a kertben voltak Ő maga mondta a tanítványainak, hogy imádkozzanak mert noha a lélek készen áll a test gyenge!
De Jézus esetében (amikor kéri az Atyát hogy ha van rá más mód hogy az emberek megváltódjanak és van más lehetőség is akkor az Atya vegye el tőle a szenvedés poharát de ha nincs más mód vagy ha az Atya nem dönt másként akkor legyen meg az akarata) arról van szó hogy ugyanolyan kísértéseken(sőt sokkal erősebb) kellett keresztül mennie mint az embereknek itt a Földön. Ugyanis az Atya az Ő kezébe adta az ítéletet egészen és ítélkezni igazságosan csak az tud aki tud azonosulni az emberek helyzetével.
Jézus a jelenlegi közben járónk az Atya és az emberek között, aki megérti azt hogy az emberek min mennek keresztül amikor meg vannak kísértve mert ő ugyanúgy kísértve volt mindvégig! Arról nem beszélve hogy a keresztfán több szenvedés is történt mint azt az emberek gondolnák, mert Ő az összes bűnt és átkot magára vette! Amikor pedig érzéstelenítő bort ajánlottak neki a megfeszítés előtt Ő azt visszautasította, a másik két lator viszont nagyon sokat ivott belőle!
Jézus önként szenvedett értünk de mindvégig kísértés alá volt helyezve! Úgy gondolom hogy a Gecsemáné kertjében volt az utolsó kísértése.
amikor pedig azt mondja hogy, "Atyám Atyám miért hagytál el engem" azt azért mondja mert Isten jelenléte hagyta el. Ugyanis amikor magára vette a bűneinket és az átkokat akkor nem tudott az Atya közösséget vállalni vele! Ez talán Jézusnak jobban fájt mint a kereszt okozta kínszenvedés!
Ő többször is kijelentette hogy Atya jelenléte benne van ezért ő soha nincs egyedül!
János 16:32 De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
János 8:16 De még ha ítélkezem is, igaz az én ítéletem, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki elküldött engem.
János 8:29 És a ki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, a melyek néki kedvesek.
Az embert az Isten jelenlététől a bűn választja el, de Jézus bűntelen volt addig a pillanatig amíg a kereszten magára nem vette a mi bűneinket.
Ezért hagyta el az Atya jelenléte.
#13
#14
Köszönöm, ezek elfogadható válaszok! 😁
Jézus halála és szenvedése is tök fölösleges volt, amennyiben a pokol még mindig létezik, és egyébként is minden emberrel egyenént is elszámol az isten.
Nem beszélve azokról, akik Jézus eljövetele előtt már a pokolba kerültek, és nem részesülhettek a megváltásban. Ez igazságtalan.
Egyének bűneiért egyénenként kell felelni; ha isten azt gondolja, hogy a kollektív bűnösség fair, akkor az egy erkölcstelen isten.
Isten rossz, mert ő teremtett mindent, a mindenbe beletartozik a jó és a rossz is, tehát aki rosszat teremt, úgy, hogy ennek pontosan tudja a jövőbeli következményeit, az rossz.
Isten erkölcstelen, igazságtalan, és rossz.
Kérdező: "Jézus helyet nekünk kellet volna meghalni?"
Ez egy olyan ostoba és buta kérdés, hogy csak na...
Fordítva történt! Jézusnak kellett meghalnia helyettünk!!!
A lényeg az, hogy Jézus halálával és feltámadásával biztosította az emberek számára az örök életet!!!! Azok számára, akik hisznek Ő benne!!!
Kérdező: "Jézus helyet nekünk kellet volna meghalni?"
Ígyis-úgyis meghalsz, ne izgulj!!! Te nem tudsz szívességet tenni Istennek, de Ő tud rajtad segíteni!!! Csak azt kéri, hogy higgyj benne, bánd meg és valld meg öszinte alázatos szívvel a bűneidet és fogadd el Jézust IStenednek és személyes megváltódnak!!!
Szerintem nem azzal van a baj ha valakinek kérdései vannak! Inkább kérdezze meg ha valamit nem ért, hátha valaki tud neki segíteni! Sokkal nagyobb baj van azokkal, akik úgy tesznek fel kérdéseket, hogy a válaszokra nem is kíváncsiak és nem is épülni akarnak, hanem csak provokálni!
Abban az esetben, ha valaki őszintén közeledni akar Istenhez, akkor nem tehet fel hiábavaló kérdést, csak olyan kérdést, ami próbára teszi a hívők türelmét és engedelmességét.
De ez egy jó teszt és a lécet meg kell ugrani!
Most elmondok egy történetet, hogy más is tanulhasson az én esetemből!
Van egy ismerősöm, aki még nem találta meg az utat Istenhez de folyton imádkozott, ezért nekem szólt az Úr, hogy terelgessem.
Mondtam neki hogy "gyere jobbra" erre van az igazság és ő azt mondta: "Tényleg:) milyen igazad van" és elindult balra. Aztán szóltam neki többször és mindig meghallgatott és igazat adott és aztán elindult balra! Aztán a fejemet a falba vertem és a hajam téptem:) és azt mondtam: na jó, elég volt, befejeztem. Szóltam neki, de nincs több türelmem és egyébként is hányszor kell még neki szólni!
Erre azt mondta az Úr annyiszor szólj neki ahányszor én szóltam neked:)
És elgondolkodtam, hogy bizony ha az Úr számolta volna, akkor még most se lennék a jó úton! Türelmetlenségemből kifolyólag azonban nagyon arrogáns és lekezelő gondolataim voltak, amik engem nagyon zavartak és többször kértem az Urat, hogy formáljon engem az Ő tetszésére és az Ő akarata szerint.
Ennek ellenére elhatároztam hogy engedelmes leszek, mert valahányszor engedelmes voltam, az Úr jelenléte velem volt:)és én ezt nagyon szerettem!
Itt most megjegyzem hogy nem mindig áll összhangban az én természetemmel az amit az Úr akar, mert nem szerettem szerepelni, se hangoztatni az én véleményemet.
Este mégis írtam egy rövid üzenetet és már akkor szólt az Úr : Kezdj el ezen gondolkozni, hogy mit jelent teljesen az én szolgálatomban lenni és hogy teljesen hozzám akarsz tartozni!
Ahogy ezen elkezdtem gondolkozni úgy éreztem mintha az Úr jelenléte kezdene elhagyni és megkérdeztem. Tényleg, mit jelent az, ha megvalósul, hogy én teljesen az Úré leszek?! Akkor használ engem az Úr amikor akar és miután elvégeztem a rám bízott munkát, mint egy autóval leparkol és elhagy?! Azt jelenti, hogy én már csak egy eszköz leszek a kezében és valójában én már nem is számítok és hogy én mit érzek az már nem is lesz fontos? Persze tudtam a választ, hogy biztos, hogy nem így van, de az Úr jelenlétének hiányából való fájdalom mondatta velem. Azután másnap ezekkel a gondolatokkal ébredtem fel és azzal az érzéssel hogy Isten jelenléte egyáltalán nem volt velem. Teljesen összezavarodtam, mert csak az Úr miatt írtam az ismerősömnek és most teljesen olyan érzésem volt, mint akit kihasználtak és eldobtak.
Innentől elkezdődött az "agóniám" és egyre lejjebb és lejjebb csúsztam. A keserűség pedig elkezdett nőni bennem. Elkezdtek potyogni a könnyeim, mert annyira fájt az Úr szeretetének és jelenlétének hiánya. Fájdalmamban azt mondtam neki, hogy én jobban szeretem őt, mint Ő engem, mert elhagyott! De halkan és szelíden azt mondta nekem hogy Ő a vérét adta értem és meghalt a kereszten. Aztán azt mondtam neki hogy csak kihasznált engem és nem törődik velem, de Ő azt mondta , hogy az a szolgálat, ami nem szeretetből jön, az olyan mintha meg se történt volna! Azután könyörögtem az Úrnak hogy szabadítson ki a kételyeim közül, mert érzem hogy a keserűség kezd nőni bennem és nem akartam hogy gyökeret verjen! Erre Ő kedves és türelmes hangon kezdett kivonni ebből a mély gödörből, majd megszólalt egy hang, hogy ez nem is az Úr hangja, hanem csak az enyém és hogy csak kitalálom, mert annyira az hozzá akarok menekülni. De Ő azt kérdezte, akkor hogyan tértél meg, ha nem hallod az én hangom, ki hívott el téged és ki keresztelt meg téged Szent Szellemmel? Hiszen írva van , hogy az én bárányaim hallják az én hangomat és hallgatnak rá! Én pedig teljesen tisztában voltam vele hogy butaságokat mondok és mégis a lelkemben érzett fájdalom mondatta ki ezt velem.
Ekkor az Úr eszembe juttatta az ismerősöm és azt mondta. Mi a különbség közted és közte? Tanuld meg tőlem hogy én szelíd vagyok és alázatos!
Ez volt az utolsó két szó amit hallottam és abban a pillanatban furcsa nyomáskülönbséget éreztem , mintha vmi kiszállt volna belőlem és abban a pillanatban az Úr jelenléte visszaszállt rám:)
Azt nem mondom hogy minden percét élveztem ennek a nehéz tanításnak, de a végén mégis örültem, mert tudtam hogy az Úr formált engem. Mert Ő a szőlőtő és mi vagyunk a vesszők és ha Őbenne maradunk, akkor megtisztít minket, hogy gyümölcsöt teremjünk.
Kérdező itt a 13as 14es helyretette azt amit sajnos a templomban nem kaptál meg. Azt javaslom tartsd a kapcsolatot inkább a 13assal és válts templomot. (Lehet, hogy én is beiratkozom 13ashoz, holtomig tanulhatok újat. Köszönöm 13as)
Még egy félreértést tisztázni kell. Azt írod miért nem fogadta el a Sátántól a világot. Ez is egy nagyon fontos kérdés.
Ha a Sátánnak hatalma van odaadni a világ városait, akkor az kinek a tulajdona? Akkor ki uralkodik felettük? Sajnos a Sátán. Mondta Isten hogy menj alkoss nagy városokat és élj abban? Egyszer sem.
Tehát ha a Sátán bármit is felkinál, akkor ha elfogadod ott állsz a bűn kapujában.
Bűnnel mérgezett kenyeret kapsz.
Ha elfogadta volna a Sátántol, besétál a tulajdonába, és a Sátán folytatja Krisztus irányitását.
Ő a szűk utat választotta, azt hogy érdemszerző halálával lesz az emberek Megváltója. A sátáni út, pénzzel, hatalommal járt volna. Mit válaszolt rá? Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!”
Nem akart a pénznek és emberi hatalomnak szolgálni, hanem ő a lélek ura, amit keresztelő szent János mondott ő nem vízzel kereszttel, hanem Szentlélekkel. Ő így akarja "meghóditani" a világot a Szentlélek segítségével. Azaz az emberek szent akaratával együtt, ami kizárja a Sátán mesterkedéseit. Ez a szűk út.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!