Egyszer már majdnem teljesen leszoktam róla és már azt hittem, hogy ez a bűn számomra nem jelent többet problémát. Aztán egy kísértés után visszaestem és volt, hogy napi többször is maszturbáltam... A saját lelkem miatt is nagyon fontos lenne, mivel nem érzem magam ettől teljesen tisztának és tudom, egyszerűen érzem, hogy Isten nem büszke rám, valamint a lelkem legmélyén is tudom, hogy helytelen dolgot cselekszem, amivel magamnak ártok. Mit tanácsoltok? Az elhatározásom megvan, már csak valahogy az elején kell abbahagynom, utána már simán megy. Nemrég majdnem 3 hónapig nem nyúltam ilyen vággyal magamhoz és nem is voltam feszült, csak az elején nagyon kellett koncentrálnom arra, hogy még csak véletlenül se próbálkozzak vele. Akik már leszoktak: Hogy szabadultatok meg ettől a függőségtől? Köszönöm a válaszokat előre is!
a sorstársad vagyok ebben, és szóról szóra igazat adok miért lenne jó megszabadulni ettől a tevékenységtől. szerintem hirtelen nem fog menni, ez hosszú folyamat. magamból kiindulva mondom. nemrég határoztam el és voltal hosszabb időszakok amikor gond nélkül ment a dolog, aztán egy gyengébb órámban sajnos megint elkövettem ezt a bűnt. de aztán egyből jött a bűntudat és teljes szívemből bántam. de meg tudjuk csinálni. lehet hogy nem ma vagy holnap de aki nagyon akarja le tudja győzni ezt a kísértést Isten segítségével. ne add fel, szurkolok neked!
2021. jan. 31. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
13/35 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm a biztatást! :-)
2021. jan. 31. 19:50
14/35 anonim válasza:
Elég egyszerű: Elsétálsz egy urológushoz és/vagy szexuálpszichológushoz, és el fogja neked magyarázni, miért gondolsz marhaságot a témáról. Amúgy pedig: ne csináld, ha nem akarod.
2021. jan. 31. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
15/35 III. A nagy károly válasza:
Alapvetően nincs gond az önkielégítésssel, viszont könnyen az egészséges szexuális élet rovására mehet. Egyrészt mert egy rendkvül addiktív cselekvés, másrészt a tevékenység mellé fogyasztott pornográfia káros az elmére, és gyakran szexuális devianciák kialakulásához vezet. A szexualitás viszont egy olyan elemi ösztön, amiről csak úgy leszokni nem lehet és az önmegtartóztats is csak ideig óráig működhet. Szóval ne ostorozd magad azért mert nem tusz leszokni róla.
2021. jan. 31. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
16/35 anonim válasza:
Ha nem vered ki több tesztoszteronod lesz amitől feszültebb és agresszívabb leszel. Isten miért teremtette volna meg ezt a szükségletet számodra ha bűn?
Plusz ha azt nézzük hogy prosztata rákod kiújúl a nem maszturbációtól és nemző képtelen leszel, akkor örökbűnős maradsz mivel saját hibádból lettél nemző képtelen😒
2021. jan. 31. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
17/35 A kérdező kommentje:
A herék természetesen ürítik magukat, az éjszakai magömlés erre van. Szóval a hererák kizárt, kizárólag ez miatt! Én nem vertem és nem is lettem agresszívabb, inkább boldogabb és kiegyensúlyozottabb lettem. https://www.youtube.com/watch?v=5yLVR4fmUro
Önző leszel tőle, ami kihathat a szexualitásra is, ha már mindenképpen szexuálpszichológia.
2021. jan. 31. 21:22
18/35 anonim válasza:
17es. Én pl nyugodtabb vagyok hogyha kiverem és jobban is tudok figyelni illetve több türelmem is lesz:)
Lehet azért mivel már felnőtt vagyok és te neked gyerekként még nem annyira befolyásolja a szervezeted a hormonok. Ez esetbe sok sikert:)
2021. jan. 31. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
19/35 A kérdező kommentje:
Én pont hogy akkor teljesítek sokkal jobban, rengeteg kérdésben, hogyha nem "elégítem ki" magam. Nem hiszem, hogy azért lennék kevésbé férfias, mert nem "elégítem ki" magam, a jövőbeli párom és a jó életemért.
2021. jan. 31. 21:37
20/35 anonim válasza:
Jövőbeli párodnak agyfasza lesz ha nem vered ki, mivel érzékeny marad és elég lesz ráfújni aztán elélvezel... igy nem tudod majd kielégiteni. A jó élet meg nem ettől függ hanem sok mástól. Ne ezzel az 1 dologgal akard az életed kimaxolni mert ennek határai vannak amit ezzel nem léphetsz át.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!