Van itt olyan aki megtért de kilèpett a megtèrt allapotbol?

Tudod kérdező, a Biblia azt írja, hogy addig nincs baj, míg az ember úgy nem dönt, hogy kilép Isten tenyeréből, mert Isten saját magától sosem dobná el. Én nem hittem volna, hogy létezik olyan ember, aki megtér és nem élvezi Istennel való kapcsolatát, és saját maga dönt úgy, hogy nem kér ebből, de látom, hogy mégis van.

Mellesleg nem attól kerül valaki a pokolba, mert pl csúnyán beszél és eccercsak Istennek elege lesz belőle, hanem attól, hogy ő nem akar Istennel lenni és a pokol az egyetlen hely, ahol ez kivitelezhető.

Van amikor az ember úgy éli meg, hogy elveszti a hitét, akár még Isten ellen is lázad, faképnél hagyja az egészet...és csak évtizedek alatt jön rá, hogy mindaz, amit Istennel azonosított és amit végül elhagyott, tulajdonképpen a gyülekezet beteges felfogása volt bizonyos dolgokban. Én így jártam és megmondom őszintén, sok év után átfutott az agyamon az is, hogy tulajdonképpen lehet, hogy az én lázadásom Istentől való volt? Hogy tulajdonképpen én akkor növekedtem a megértésben? Mert megértettem, hogy mi az, ami tarthatatlan és nem szolgálja Istent? Pl. a hívők bebörtönzése a gyülekezet falai közé, amikor minden árulás, ha csak 2 szót beszélsz egy másik felekezet tagjával, netán részt veszel egy másik gyülekezete istentiszteletén, vagy odáig süllyedsz, hogy másik gyülekezetből választasz párt...na ez nálunk a Sátán csele volt, de abban a pillanatban, ha a másik gyülekezetből átjött hozzánk a pár másik tagja, akkor tárt karokkal fogadták, bezzeg ha tőlünk ment el a pár egyik tagja, akkor borzalmas sátáni összeesküvés...Na ezekből lett elegem többek között.

Én már nem nézek le senkit. Nem határolom el magamat a hitetlen emberektől, főleg, hogy én is az lettem, én otthon vagyok a bűnösök közt, mert én is az vagyok. Amíg a gyülekezet oszlopos tagja voltam, bennem volt a hívő gőg, amit kívülről megtapasztalni nagyon szomorú volt nekem, amikor köszönés nélkül mennek el melletted, csak mert elvesztetted a hited és képtelen voltál tovább közéjük tartozni. És akkor azt érzed, hogy hiszen nincs is Krisztus arcotok! És vannak néhányan közülük, akik akkor is szeretnek, ha már nem hiszel és barátaid maradnak, de ők vannak jóval kevesebben és akkor azt érzed, hogy ez százszor többet ér, mint az a szeretet, ami csak addig tart, amíg jól vagy és a templomban töltöd az életed nagy részét velük. És utólag átgondolva, rájössz, hogy mintha épp azokra az igazságokra döbbentél volna rá a gyülekezetet, sőt, a hitedet elhagyva, mint amikre Isten akar megtanítani és amiket már nem hallottál volna meg a gyülekezeti agymosodában, ahol kétféle evangéliumot hirdetnek: 1. Jézus legyőzte a halált és Ő a megváltónk.

2. Légy hű a gyülekezetedhez, mert mindennél fontosabb megmaradni abban az egyben, ahova Isten helyezett.

És amikor a 2-es számú örömhír folyik a csapból is és az igehirdetés 90%-a erről szól, mellesleg persze Jézus megváltása látszólag a lényeg, mégis 10-szer többet hallasz arról, micsoda bűn kihagyni egy istentiszteletet, mert mondjuk fáradt voltál...

Nekem 20 évembe telt rájönni, hogy a gyülekezetben már nem volt Krisztus arcom, hogy elszeparáltak a nem hívőktől, ami csak a Sátán céljait szolgálhatja, hiszen ha egy hívő ember az élete minden szabadidejét a gyülekezetben tölti "szolgálat" címén, ami sok esetben egyébként ingyen munka, akkor nyilván nem lesz túl nagy hatása a bizonyságtételének azok felé akiktől hermetikusan és fennhordott orral elszeparálja magát...

Nem mondom, hogy most Krisztus arcom van, de azt tudom, hogy sokkal kevésbé vagyok ítélkező, mint 20 évvel ezelőtt.