Hogyan lehet eldönteni, melyik tanítás/intelem írja felül a másikat? (példa lent)
Tegyük fel, hogy Józsi, miközben megment valakit (akár egy számára teljesen idegen embert), elveszti a kézfejét.
Akárhányszor megismerkedik valakivel, felmerül a kérdés:
"Józsi, hol a kezed?"
Józsi nem szeretné mindenkinek a tudtára adni jótettét, hiszen nem ezért tette, ezért azt mondja, még kiskorában veszítette el baleset közben.
--> Józsi a "Ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb!"-nak való tanács megszívlelése miatt hazudik.
Ellenkező esetben, megmondja az igazat, majd mindenki hősként néz rá, ez alapján lesz megítélve, a képzeletbeli "jóember skálán" felfelé.
Biztos van még sok hasonló példa is más ismert tanításokkal is, engem ez szokott sokszor foglalkoztatni.
Szerintetek mi a helyesebb, ha egyáltalán van konkrét helyesebn út, vagy inkább válassza azt Józsi, ami számára a megnyugtatóbb?
Köszönöm előre is a válaszokat! :)
Miért kell hazudni?
"- Áh, hagyjuk." (kézlegyintés, akár viccesen a hiányossal)
Aztán akit érdemesnek tart rá, annak elmesélheti amikor akarja.
(Én egyébként alapból nem is kérdeznék rá, hiszen nem tartozik rám. Majd ha ő úgy látja jónak, akkor majd megosztja velem a történetét.)
1: Ez mennyiben üdvösség kérdés?
2: Hol van az a Bibliában, hogy valami jótett lista alapján van valakinek üdvössége?
3: Akkor van rossztett lista is? Mikor tudja egyik lista a másikat teljesen elsöpörni, hogy az ember elveszítse az üdvösségét?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!