A magány nem pillanatkép. Mindig az volt
Soha nem voltak barátaim. Óvodás koromban is már bántalmaztak a csoporttársaim, általánosban ez folytatodott és középiskolában tetőződött ez
“ El sem tudom képzelni azt, nincsen a közeledben egyetlen ember sem, aki segítene neked kibillenni ebből a letargikus hangulatból. ”
Nem, nincsen. A szüleimmel rossz a viszonyom. És egyetlen barátom sincsen, soha nem is volt
Akkor minek teremtett meg az isten? Hogy eleve selejt legyek és a láva tóba kerülök? Nem elég, hogy az egész életem egy szenvedés volt?
Mondom, hogy egy szadista ez az isten. Ezek után ti it láthatjátok, hogy nagyon gonosz és szadista
Hogy hogy még hívő vagy?
Azt tudnám javasolni hogy keres fel segítséget és hogy tarts ki. Sokszor kilátástalan és rossz a helyzet de ha kitartasz és megpróbálod élvezni az életet akkor még lehet jobb. Ha nem tartasz ki akkor már biztos nem lesz jobb és van az amiért meg éri éveken keresztül szenvedni.
Vagy ha biztosra akarsz menni akkor önfeláldozásba kell bele halnod de úgy hogy ne tudj megmenekülni.
Az önfeláldozás eltörli az össze bűnödet így nem kerülsz pokolra.
Ez a számok éjjel-nappal, ingyenesen hívható lelkisegély szolgálatok. 116-123, 06 80 810-600, E-mail: sos116123@gmail.com
Ezt csak azért írom, hogy ha rosszul érzed magad, mindig adj magadnak még egy esélyt. Próbálj meg beszélni valakivel. Tudd, hogy ilyen lehetőség is van.
Most rossz helyzetben vagy és rosszul érzed magad. Én is voltam már így. Nekem sem volt könnyű gyerek koromtól kezdve. Én is sokszor voltam magányos, néha még mostanában is. Eltudom képzelni, hogy min mész keresztül, épp ezért a szívem szakad meg érted, ahogy olvasom, amit írsz. Aki nem élt át hasonlót, az ezt felsem tudja fogni. Hidd el, most talán minden kitátástalannak tűnik, de amíg élsz, addig mindig megmarad a remény, hogy változnak a dolgok. Ha meghalsz, nem marad semmi, még ez sem. Talán tényleg a pokolba kerülsz és csak még jobban fogsz szenvedni. Ezt mi nem tudhatjuk biztosan, mert Isten ítél. Úgy látom, Istent most távolinak és szadistának látod. Kérlek, próbálj meg közeledni felé és még egy kicsit kibírni, holnap és azután is. Ha adsz Istennek és az életnek, magadnak még egy esélyt, egy év múlva már lehet örülni fogsz, hogy élsz és elképedve fogsz visszatekinteni, hogy ez egyáltalán az eszedbe jutott. A nagy változások az én életemben mindig váratlanul történtek. A jók is és a rosszak is. Viszont ha az inga, most rossz irányba leng is, képtelenség, hogy örökre így maradjon. Ha kivárod, a pozitív dolgokat is meglátod, azok is megfognak történni. Az élet nem könnyű. A Bibliában voltak még kiválasztott próféták is, akik olyan nyomorultúl érezték magukat, hogy a halált kívánták. De, hittek Istenben és kitartottak. Ne foglalkozz azokkal, akik bántanak. Isten szert téged, mégha senki más nem is szeret, és te is értékes vagy, mégha ezt más nem is látja jelenleg.
Jelenleg ez elég nehéz időszak. A gyülekezetekbe sem lehet járni. De, ha letelik ez a vírusos időszak, miért nem mész el az egyik gyülekezetbe? Ha nem tetszett az előző, ahova jártál, akkor nézz meg egy másikat. Nem mindenhol ugyan olyanok az emberek. Nemcsak Istenhez kerülhetnél kicsit közelebb, tehetnél fel kérdéseket, de emberekkel is tudnál beszélgetni, barátkozni. Nem mindenki gonosz. Van a világban olyan, amit érdemes még látni. Talán új célt is találnál, segítene egy kicsit más nézőpontból látni a dolgokat és meglátnád a választ arra, hogy hogyan változtass a helyzeteden. Ha nem tudod hol kezd, kezdetnek eljöhetnél egyszer abba a gyülibe, ahova jelenleg én járok. Ők nagyon kedvesek. Ha írsz, privátban elküldhetem neked a címet. Nyugi nem akarlak beszervezni, én is csak pár hónapja találtam rájuk. Tudod, én mindig magamban olvasgattam a Bibliát, de nemrég gondoltam, megnézem élőben a többi hívőt. :) Szóval elmentem egy-két helyre, még a járvány előtt, hogy tudjak beszélgetni és kérdezni. Ha túlleszünk ezen a helyzeten, neked is azt javaslom, kövesd példám. Legfeljebb egy kicsit többet megtudsz a kereszténységről, kezdetnek az is jó. Ne aggódj, az érdeklődőket sehonnan nem zavarják el.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!