Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mit jelent az hogy vallás...

Mit jelent az hogy vallás károsult?

Figyelt kérdés
2020. szept. 25. 17:57
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
54%

De ez egyben egy csúfnév is, ami a legkevésbé sem segít azoknak, akik valamilyen szekta fogságába kerültek, hogy kijöjjenek belőle. Sok ilyen ember rengeteg pénzt, időt, energiát fektetett bele a közösségében uralkodó sokszor kizsákmányoló szabályoknak való megfelelésbe azt gondolva, hogy Istennek szolgál, ezért nagyon nehéz belátniuk, hogy akár évekig félrevezették és kihasználták őket, hiszen akkor be kell látniuk, hogy rossz ügy mellett álltak és rossz ügyet támogattak akár hosszú évekig. Ezért azt szeretném kérni, hogy ne használjatok ilyen lekicsinylő csúfneveket.

Ugyanakkor az igazi kereszténység is igen magasra teszi a mércét a szolgai hozzáállásban, csak természetesen nem szektavezérek jólétéért hozott áldozatokra kell gondolni, hanem Istent is buzgóan kell szolgálni, ha valaki keresztény. Ezért sok igazi keresztény is megkapja ezt a csúfnevet. Már a kezdetekben adtak csúfnevet a keresztényeknek, maga a "keresztény" v. "keresztyén" szó is a korai keresztényekre világi emberek által ráaggatott csúfnévből, a görög "khrisztianoi"-ból ered, ami kis Krisztust, Krisztuskát jelent. Van itt pl. egy honlap, amely segít felismerni, ha akár nagy, akár kis egyházban ki akarnak használni, meg akarnak akár anyagilag, akár érzelmileg károsítani, vagy már meg is tették, és segíthet időben elmenekülni onnan:

[link]

üdv Stefán

2020. szept. 26. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
100%

"sok igazi keresztény is megkapja ezt a csúfnevet"

Normálisan csak akkor, ha valóban károsodik a vallás miatt.

Ha pedig tévesen kapja, akkor tegye túl magát rajta.

2020. szept. 26. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!