Jèzus halálakor csodák törtèntek,az egyik az,hogy a templom kárpitja kettèhasadt fentről az aljáig,mit jelent ez?
Tudjuk,hogy a Salamoni templom úgy volt felèpitve,hogy volt a szentèly ès a szentek Szentèlye között egy függönyezerü kárpit.A szentèlyből a szentek Szentèlyébe a főpap egyszer mehetett be a kárpiton kereszt ül,minden èvbe,hogy áldozatot mutasson be.Más senki nem mehetett át rajta a(kárpiton).
Gyakorlatilag mit jelentett Jèzus halálakor a kárpit, Jèzusra testère vonatkozóan?
Valóban jelenti azt is, hogy Jézus óta az emberek és az Isten között nincs "elválasztó kárpit", mert ketté hasadt.
De jelenti azt is, hogy az emberek és Isten között "szakadás támadt". Jézus halála és feltámadás következtében már csak két választási lehetőség maradt az emberek számára: Isten mellett, vagy Isten ellen, és nincs más választási lehetőség! Ezt mindenki maga dönti el, életével és cselekedeteivel pedig igazolja a döntését. Ennek következménye lesz a "végleges végső feltámadáskor", hogy ki-ki irgalomra, ki pedig borzalomra fog feltámadni!
Szia
Amikor Jézus meghal, a hosszú, súlyos függöny, mely elválasztja a szenthelyet a szentek szentjétől, kettéhasad felülről az aljáig. Ez a bámulatos esemény Isten haragját fejezi ki azok ellen, akik megölték a Fiát. Ezenkívül azt is jelenti, hogy megnyílt az út a szentek szentjébe, vagyis magába az égbe. Pál apostol így magyarázza ezt: Héberek 9:2,3; 10:19,20
"Mert készítettek egy első sátorrészt, melyben a lámpatartó meg az asztal volt, és itt rakták ki az Istennek bemutatott kenyereket. Ezt hívják szenthelynek. A második függöny mögött pedig az a sátorrész volt, amelyet a szentek szentjének hívnak.....
Ezért, testvérek, mivel Jézus vére által bátran használjuk az utat, hogy belépjünk a szent helyre – ezt az utat új és élő útként nyitotta meg nekünk a függönyön, azaz a testén keresztül –,.."
A feleletek egyrèsze elègè èrthetőek ès helyesek a kutatásaim szerint.
Mèg annyit hozzátennèk,hogy amikor a megváltás megtörtènt(kivègzès)akkor a testét mint kárpitot letette ès mar nem akadályozta Jèzus szellemèt,hogy bemennjen az ègi szentek szentèlyèbe.
Mert az apostol azt mondja,hogy 1Korintus 15:50"test ès vèr nem örökölheti Isten királyságát"
"a testét mint kárpitot letette ès mar nem akadályozta Jèzus szellemèt,hogy bemennjen az ègi szentek szentèlyèbe"
Semmi hasonlóságot nem látok. A kárpit kettészakadt egyszerűen. Olyat pedig nem ír sehol a Szentírás, hogy testét letette volna. Helyette testben támadt fel, mert Tamás megtapogatta sebei helyét.
Valószínű, hogy Izraellel kötött szövetség végét jelenti. Az Ószövetségét. A Szentek Szentjét most már mindenki láthatja, az egész világ részesülhet benne, a Szentlélek lesz a Templom.
A vezérpálca átadatott a kereszténységnek, Isten 40évet várt (a böjt, a megtérés ideje) majd elvette a zsidóktól a főpap címet és a jeruzsálemi nagytemplomot is. (kr. U. 70) Mai napig nincs visszaállitva. Mikor?
Abban a pillanatban teljesedik be a 91. Zsoltár "Véres áldozatot és felajánlást nem akartál, de testet alkottál nekem."
Tehát Krisztus megdicsőült teste akkor jött el, amikor a zsidó véres áldozat kivezettetik.
Mit mond Mózes? "Prófétát támaszt nektek az Úr, az Isten, a ti testvéreitek közül, mint én vagyok, őrá hallgassátok mindenben. És úgy lesz, hogy minden lélek, amely nem hallgat arra a prófétára, kiirtatik az ő népéből." (lélek nem test) (Deut 18.18) Ő Krisztus.
És végül Aranyszáju szent János érvelés a zsidókról:" Mivel Krisztust megöltétek, mivel kezeteket az Úr ellen nyújtották ki, mivel a drága vért kiontottátok, azért nincs helyreállítás, azért nincs többé bocsánat (..)!
(Mivel nem ismerték fel az Úrat, aki közénk jött bár ezernyi jelét adta, sőt... ezért a legfőbb parancsot a szeresd Úradat Istenedet parancsot szegték meg.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!