Mit jelent, hogy Krisztus az Isten jobbján ül?
Jehova tanúi, ha jól értem azt állítják, hogy Krisztus az Isten jobbján nem uralkodik, hanem éppenséggel arra vár, hogy uralkodhasson.
"Jobbom felől foglalj helyet, amíg lábad alá teszem zsámolyul minden ellenségedet?" (Zsid 1,13)
Szerintük ezt úgy kell értelmezni, hogy Krisztusnak az Isten jobbján kell kivárnia, hogy Isten megszerezze számára a hatalmat. Ennek azonban nyilvánvalóan ellentmond:
"Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti." (1Kor 15,25)
Tehát Jézus nem akkor kezd el uralkodni, amikor már minden a lába alatt van, hanem épp ellenkezőleg a sajátos helyreállító királysága éppen addig tart, míg valamennyi ellensége a lába alá nem kerül. Jézus ugyanis a megváltó, a helyreállító, ő volt az, aki megtestesülésével elhozta Isten országát a földre, mennybemenetelével és Isten trónjának elfoglalásával az Ő jobbján pedig megkezdte királyi uralmát a földön is, hiszen ahogy mondja: "minden hatalom nekem adatott a mennyben és a földön." (Mt 28,18)
Vagy ahogy Pál fogalmaz:
"Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta, s a mennyben jobbjára ültette, minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezhető méltóságnak fölé emelte, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is. Mindent lába alá vetett, őt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste és a teljessége annak, aki mindenben mindent teljessé tesz." (Ef 1,20-23)
Látható, hogy nincs semmiféle várakozás.
Isten Országa eleinte persze még kicsi volt, mint a mustármag (Mt 13,31-32), de Krisztus uralma éppen arról szól, hogy a benne hívők által a királysága növekszik, míg az utolsó napon el nem jön a maga teljességében, amikor a helyreállított uralmat átadja az Atyának.
Az persze, hogy átadja a hatalmat nem azt jelenti, hogy nem lesz többet király, csak azt, hogy más minőségben. A sajátos helyreállító uralma ugyan egyszer befejeződik, de királyságának az Atya fősége alatt soha "nem lesz vége" (Lk 1,33). Ahogy például egy igazgatóhelyettes is átadja a vezetést a betegségből visszatérő igazgatónak, sajátos vezető szerepe megszűnik, de igazgatóhelyettesi pozícióját és beosztottjait nem veszti el, hanem marad ami mindig is volt: a cég második vezetője.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha visszaadja az uralmat, akkor Isten lesz minden mindenben, mint a kezdetekben.
Jól tudjuk, hogy Jézus nem volt "cégvezető helyettes"
(1Korintusz 15:28) 28 Miután pedig Isten mindent alávetett neki, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki neki mindent alávetett, hogy Isten legyen minden mindenkinek.
Nincs, és soha nem is volt Istennek riválisa, vagy helyettese.
Ellenben a vers nem igy szólna:
"Isten legyen minden mindenkinek."
Jézus betöltötte a szerepét, igy sem egyenlő rangban, sem helyettsitői rangban nem szolgál tovább. Bár marad az angyalok fejedelme, mint azelőtt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
@ "Jól tudjuk, hogy Jézus nem volt "cégvezető helyettes"
Valóban nem, hanem az Isten Fia, aki által és akiért van minden. (Kol 1,
16)
@ "Nincs, és soha nem is volt Istennek riválisa, vagy helyettese."
Valóban nincs. Hanem Fia van, aki minden hatalmat és dicsőséget megörökölt tőle, aki az Atyával uralkodik örökkön-örökké.
@ "Jézus betöltötte a szerepét, igy sem egyenlő rangban, sem helyettsitői rangban nem szolgál tovább."
Jézus az Isten Fia volt van és lesz mindörökké. A helyreállító uralma egyszer ugyan befejeződik, de fiúi méltósága és szerepe nem.
@ "Bár marad az angyalok fejedelme, mint azelőtt."
Nem, hanem a teljes mindenség feje lesz mindörökké.
@ "Ha visszaadja az uralmat, akkor Isten lesz minden mindenben, mint a kezdetekben."
Igen. Mindenek feje Krisztus. Krisztus feje pedig az Isten, így lesz Isten minden mindenben örökkön örökké.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!