Végülis egy jó pont, ha az ember gyűlöli az életét?

"De ha a gyűlöleten azt értjük, hogy megveted, értéktelennek, súlytalannak tartod, még arra sem tartod érdemesnek, hogy véget vess neki, akkor máris nálad a jó pont." Mi van? Szerintem ezzel csak beviszed a kérdezőt a susnyásba és teljesen félre fogja érteni. Még én sem vagyok egészen biztos benne, hogy mire gondolsz.

1. Az életet nem gyűlölhetjük, mert Istentől van. A reménységünk az örök élet. Ha valaki gyűlöli az életét, akkor miért akarna örökké élni?

2. Sejtésem szerint te ezt a részt félreérted. „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz." Ezt a rész Jézus magáról mondja. Neki kell meghalnia. A többi meg Jézus követéséről szól és a mondanivalója összecseng a hasonló részekkel pl. ezzel: "Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen. Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti. Mert mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de maga elpusztul vagy súlyos kárt szenved? Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga és az Atya, meg a szent angyalok dicsőségében." Luk 9:23-26

Én ezt nem úgy értelmezem, mint általában a keresztények, de szerintem nem állok olyan messze attól sem. Úgy gondolom, hogy az anyagi világ kötöttségeitől kell teljes egészében megszabadulni ahhoz, hogy az öröklétet elérhessük. A gyűlölet szerintem itt nem is igazán jó kifejezés, mert az is ugyanolyan kötöttség, csak ellentétes előjellel. Ahogy fentebb írtam, az élet gyűlölete abból fakad, hogy egy jobb világi életre vágysz. És ez a vágy továbbra is köt az evilági élethez. De ha felismered ennek a gyökerét, és azt sikerül kitépni magadból, akkor felül tudsz emelkedni ezen a vágy-gyűlölet kettősségen és akkor nyílik meg előtted a kiút. Azt nem mondom, hogy ezt így könnyű lenne elérni. Rohadtul nehéz. És itt jön be a képbe Jézus Krisztus. Ő az archetipikus példa, aki meghalt ennek a világnak, és feltámadt az öröklétnek. És én nem gondolom, hogy csak Jézusnak kellett meghalnia. Hiszen minden ember halandó, így is úgy is meg kell halnia mindenkinek. Csak nem mindegy, hogy mint az anyagi világhoz kötött óember hal-e meg, vagy mint a kötöttségektől megszabadult újember. Mert az óember az anyagi dolgokkal együtt elenyészik, a felülemelkedett újember pedig megmarad. Szóval Krisztus követése nem annyit jelent, hogy hiszek a feltámadásában, és próbálok jót cselekedni az emberekkel. Ez még édeskevés. Konkrétan meg kell halni a világnak, és nem úgy, hogy gyűlölöm az életet, ezért meg akarok halni, hanem úgy, hogy se nem vágyom, se nem gyűlölöm már az evilági életet, elfogadom úgy, ahogy van, de tudom, hogy már nem ez a valódi életem.

Talán így már világosabb, mire gondoltam az előzőekben.