"Mi alapján jobb vagy rosszabb az egyik a többinél?"
Mondjuk a tartalma és a minősége alapján simán lehet különbséget tenni.
#3
Szerintetek, de szerintünk, keresztények szerint, Isten egy új szövetséget kötött Krisztus vére által, immár a teljes emberiséggel, ez a szövetség pedig sokkal teljesebb, mint a tiétek. Ami ha belegondolunk logikus, hiszen Isten miért ne gondolna minden teremtményére, miért csak egy kis nép lenne különleges az egészben.
5+
4-esnek: Nem ártana, ha tisztában lennél a dolgokkal.
"Ami ha belegondolunk logikus,"
ööö... akkor mondjuk gondolhatott volna már az elejétől mindenkire és akkor nem kellett volna bohóckodnia az ó meg az újszövettséggel.
Isten nem hozott létre vallásokat, és a vallásköziséget sem támogatta, sem az Izraeliták idejében, sem az első században.
Isten mindig minden korban, egy egységes rendezett imádatot alakitott ki, minden ember számára. Nem különböző vallásokból, és azoknak tanitásának sokféleségéből állt Isten népe. Isten a Rend Istene.
Az utolsó napoban pedig elhatározta, hogy újra helyreállitja azt az egy egységes "igazgatás" általi imádatot, ami mindig jellemezte Isten népét.
(Efézus 1:9, 10) 9 azzal, hogy megismertette velünk akaratának szent titkát. Ez jótetszése szerint való, melyet elhatározott magában 10 egy olyan igazgatás felől, mely a meghatározott idők teljességének végén történik, hogy tudniillik ismét egyesít mindent a Krisztusban. . .
Ez a Titok már nem titok, hogy egységes és megszervezett módon fog mindenki imádatot bemutatni Istennek. Ezt az utolsó napokra igérte, és ennek már folyamatban van a teljesedése.
3.
Sajnos az irások alapján nem fedezted fel, hogy Isten már nem emel egyetlen "nemzetet" egy másik Főlé. Bárki lehet Jehova imádója, ha elfogadja a messiási királyság által kijelőlt vezetést. Ábrahámnak tett igérete alapján, minden nemzetből fognak csatlakozni, és Jézushoz hasonlóan részt vesznek Isten nevének megszentelésében, és szándékának végrehajtásában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!