Mózesnek voltak ceremoniális törvényei?
MÓZES TÖRVÉNYEI: CEREMONIÁLIS TÖRVÉNYEK
Mire vonatkoznak 3Móz 1:1-9, 2:14-16 és 5:11-13 rendelkezései? Mi volt a célja ezeknek a TÖRVÉNYeknek? Milyen fontos igazságokat akart Isten ezek által megtanítani?
Az ókori Izráel polgári TÖRVÉNYei mellett létezett még az úgynevezett ceremoniális TÖRVÉNY is, ami a szentéllyel és az abban végzett szolgálatokkal volt kapcsolatos. Ezt természetesen azért adta Isten, hogy Izráel népével így megismertesse a megváltási tervet és rámutasson az eljövendő Messiásra. A fentebb idézett bibliaszövegek kétszer is említik, hogy e szolgálatok engesztelést szereznek. E TÖRVÉNYek a maguk módján Krisztusra és a nép bűneiért végzett engesztelő munkájára utaló minipróféciák voltak.
A szertartási TÖRVÉNYt Krisztus adta. Miután ezt már nem kellett megtartani, Pál apostol a valós helyzetében és értékében tárta ezt a TÖRVÉNYt a zsidók elé. Megmutatta a helyét Isten megváltási tervében és viszonyulását Krisztus munkájához. A nagy apostol ezt a TÖRVÉNYt dicsőségesnek és Alkotójához méltónak mondja. A szentély ünnepélyes istentisztelete azokat a nagyszerű igazságokat ábrázolta, amelyeket ki kellett nyilatkoztatni az egymást követő nemzedékeknek Így a sötétség és a hitehagyás korszakain át, amelyek egymást követték, Isten a hitet életben tartotta az emberek szívében, míg eljött a megígért Messiás adventjének ideje (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 326-327. o.).
A Jézus által elrendelt ceremoniális TÖRVÉNYnek az volt a célja, hogy előképül szolgáljon, a jövőbeli valóságot Jézus eljövetelét, halálát és főpapi szolgálatát szimbolizálva. Amint Jézus elvégezte földi küldetését, már nem volt többé szükség erre a régi rendszerre, sem az áldozataira, szertartásaira és ünnepeire (lásd Zsid 9:9-12). Ma nem alkalmazzuk a ceremoniális TÖRVÉNYt, ám tanulmányozása által mi is bepillantást nyerünk a megváltási tervbe.
A szentélyszolgálatokban központi helye volt az állatáldozatoknak, amelyek Jézus halálára mutattak előre. Gondolkozzunk el azon, mit jelent az, hogy megváltásunk csakis Jézus értünk vállalt halála árán lehetséges! Ezek szerint milyen nagy a bűn ára?
Fentebb szövegben 11-szer /+2 a linkben/ szerepel a törvény szó, de az idézett biblia szövegekben egyszer sem! Felhívom a figyelmét bármely hozzászólónak, hogy annak fényében válaszoljon, amit itt olvashat Páltól:
2 Kor. 4,2 Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és NEM IS HAMISÍTJUK MEG AZ ISTEN ÍGÉJÉT, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.
#2
Őszintén, mi értelme az ilyen típusú térítés, vagy éppen pont ellenkezőlje, más féle keze ilyen stílusú lejáratása? Valamiért egyes szektások annyira szeretik alkalmazni ezeket a kérdésnek álcázott véleménynyílvánítási formát.
Bárki megválaszolhatja, megmutathatja, hogy hol írja a Biblia Mózes ceremoniális törvényét. A kérdés az, hogy voltak-e? Ez egy kérdés, kötözködés nélkül, mint amit te csinálsz. Azért tudjad, hogy minden dolgod Istennél rögzítve vagy és a tetteid szerint leszel megjutalmazva. És a kötözködést nem preferálja a Biblia.
1 Tim. 6,4
Az felfuvalkodott, a ki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharczokban szenved, a melyekből származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások,
1 Tim. 6,5
Megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai a kik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik. Azoktól, a kik ilyenek, eltávozzál.
Kedves Kérdező,
Ez valóban nagyon gyenge próbálkozás. Nem tudom téged honnan szalasztottak, és mi a célod, de saját magadat járatod le ezzel itt, ahogyan ez a kommentekből is látszik.
Nos. Akkor kezdjük az elejéről! A "ceremoniális törvény" kifejezés nem adventista találmány, ahogyan te próbálod azt beállítani, a klasszikus reformátori hagyomány az, ami az ószövetségi törvényt három fő csoportra osztja: ceremoniális, polgári, és erkölcsi törvényre.
Ajánlom figyelmedbe: [link]
Üdv. Péter
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!