Sátán azért lázadt fel Isten ellen mert Isten valamit rosszul csinált? Mi volt a ok amiért Sátán fellázadt?
Biztos volt oka amiért Sátán fellázadt és Angyalok millió előtt tette Istent igazságtalan félrevezető teremtőnek , de mi volt a ok jogosan lázadt fel Sátán Isten ellen?
Hogyan lett Sátán hatalmasabb Istennél és hogyan tudta a földet a irányítása alá venni az idők végezetéig?
Isten nem tudja vissza venni Sátántól a földet akkor Sátán nagyon nagy hatalommal bíró Gonosz Angyal lehet.
Én úgy tudom, hogy Lucifer az egyik legnagyobb hatalmú angyal volt. A lázadásának az oka annyi volt, hogy féltékeny lett az emberekre mert Isten jobban szerette őket, mint az angyalait. És az, hogy az angyalok sorsa a szolgálat, míg az embernek megadatott a szabad akarat. a lehetőség arra, hogy döntsenek jó és rossz között. Majd aztán Lucifert letaszították és onnantól a célja az, hogy minél több lelket térítsen le az üdvösség útjáról mintegy bosszút állva ezzel.
Egy másik értelmezés szerint Lucifer, mint a leghatalmasabb angyal ma is szolgál. A letaszíttatása ne történt meg. Feladatot kapott Istentől, ami nem más mint a kísértés. Ha az embert nem kísérti rosszra senki akkor a döntés a jó és rossz közt értelmezhetetlen, a szabad akarat ajándékának nem lenne értelme. Ezen értelmezés szerint Lucifer azzal szolgálja ma is Istent, hogy általa az ember életének és döntéseinek súlya lett. Létezik jó és rossz döntés, létezik üdvösség és kárhozat.
Aztán mindenki döntse el melyik tűnik számára hihetőbbnek. Biztosan vannak más elméletek, magyarázatok is.
Ha szó szerint veszünk mindent, akkor nehéz magyarázni dolgokat.
Ennek ellenére, ha ne mis ezekkel a szavakkal, a bibliában is kapsz választ kérdésedre. A független cselekvés szabadsága hiányzott neki.
11
"Feladatot kapott Istentől, ami nem más mint a kísértés."
Isten nem használ senkit ilyesmire, ellenkezik a Saját tulajdonságaival, és Szándékaival:
(Jakab 1:13, 14) 13 Senki ne mondja, amikor próba alatt áll: „Isten tesz próbára.” Rossz dolgokkal ugyanis nem lehet próbára tenni Istent, és ő maga sem tesz ilyesmikkel próbára senkit. 14 Hanem mindenki úgy van próbára téve, hogy a saját kívánsága vonzza és csábítja.
Sátán is és mindenki más a saját kivánságával, és elhatározásával teheti ki magát egy "próbának", vagy kisértésnek. Nem Isten szervezte ezt meg.
"És az, hogy az angyalok sorsa a szolgálat, míg az embernek megadatott a szabad akarat. a lehetőség arra, hogy döntsenek jó és rossz között."
Ha a kereszténységet vesszük alapul,akkor ugyanannyira volt meg neki is a lehetősége,mint az embernek. Ugyanis az ember is kárhozatra jut,ha rosszul dönt. Illetve,ha a Sátánnak -ahogy írod- "nem lett volna megadatva a szabad akarat",akkor eleve féltékeny se lehetne,ez ellentmondás.
A másik magyarázat,konkrétabban az "Egy mese Luciferről" című történet cuki meg minden,csak több sebből is vérzik. Értem a dualitást,ezt nem kell magyarázni,de mi értelme büntetni az embert,ha Isten egyfajta direkt módon rángatja bűnbe? Elkészít egy angyalt,akit aztán ráküld a békésen éldegélő emberre,aki amúgy talán egy szót sem emelne ellene soha,bűnre csábíttatja,aztán jól kárhozatra küldi? Hát...ezt a történetet is még csiszolni kellene,mert ahány kérdést megválaszol,legalább annyit fel is vet.
Ok akkor egy kérdês? Ha Isten mindenható akkor miért létezik bűn? Ha nem létezne akkor mindenki a menyországba jutna. Az eredendő bűn miatt? De az sem törtênt volna meg ha a kígyó nem kísérti meg az embert. De a kígyót Isten teremtette. Akkor most vagy direkt teremtette a bűnt és a gonoszságot a világra vagy nem mindenható. Ha pedig látta, hogy van bűn miért nem törölte el?
Ha mindenható akkor előre látta Lucifer árulását és hatalmában állt volna megakadályozni. És miért száműzte, ha el is pusztíthatta volna az árulása után? Valami nem stimmel...
Létezik még az a változat, hogy Sátánt az Ember teremtette. Nem más ő mint bűnbak, amire át lehet hárítani a felelősséget. A szabad akarat következményeinek felelősségét!
Tehát az ember lázad Isten ellen, élve szabad akaratával, mert saját lelkiismeretfurdalását kevéssé viseli.
11-es!
Hallottál már Jób könyvéről? Úgy látom nem ismered! ;)
Én eleve furcsállom a szabad akaratot,mint magyarázatot. A szabad akarat sose jelentse már azt,hogy tétlenül végignézem,ahogy életveszélybe sodorja magát a gyerekem. Szerintem az élet maga mindent felülír. Az,hogy szabad akarata van a gyerekemnek,nem jelenti azt,hogy büntetlenül hagyhatom kirohanni az autó elé és jogosan nem futok utána és rántom vissza. Számomra itt bukik a szabad akarat dolog. Egy szerető Isten tojik a szabad akaratra,ha egy (esetünkben több milliárd) élet a tét.
Amúgy aki pontoz,igazán elárulhatná,hogy mi alapján teszi...
"Amúgy aki pontoz,igazán elárulhatná,hogy mi alapján teszi..."
ebben a kategóriában feltehetően vallási alapon. Bár én sem értem, hogy miért jó az, hogy minden le van pontozva de állításokat, cáfolatokat mégsem hallunk.
Kb a régi módi. Így van, fogadd el, hidd el. Nem kell gondolkodni rajt.
"Az,hogy szabad akarata van a gyerekemnek,nem jelenti azt,hogy büntetlenül hagyhatom kirohanni az autó elé és jogosan nem futok utána és rántom vissza."
Pontosan!
Nem olyan rég volt nálunk egy ilyen, ahol meg is halt a gyerek ott helyben.
A bíróság vizsgálta, hogy vajon a szülők mindent megtettek-e ez ellen.
Aki pedig elgázolta, azt kapásból felmentették, mert a gyerek olyan hirtelen szaladt ki elé, hogy teljesen esélytelen lett volna bármi.
Ugyanez lefordítva Ádámra és Luciferre... hát... egy olyan istennel, aki előre látta az egészet... de még a fát is ő tette oda...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!