Milyen tényezők vannak, amik nagyon megnehezítik a felnőtt megtérést?
Az első, ami nekem eszembe jutott az, ha valaki lombikkal született és ezt tudja magáról. A második, hogy ha van olyan, már eltávozott hozzátartozója, aki ateista volt.
Mik lehetnek még ezeken kívül? (Első sorban olyan tényezőket szeretnék gyűjteni, amikről az egyén nem tehet, de nem is változtathat rajtuk.)
Jézus a következőket mondta, a felnött embereknek, tanitványainak:
(Máté 18:3, 4) . . .: „Higgyétek el, ha nem változtok meg, és nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be az egek királyságába. 4 Aki tehát alázatos, és úgy gondolkodik magáról, mint ez a kisgyermek, az a legnagyobb az egek királyságában.
Az is nehézséget jelenthet, hogy egy felnőtt már másként gondolkodik, mint egy gyermek magáról.
A kisgyermekeknek nincsenek tisztségeik, sem rangjuk. Az embernek,fel kell mutatniuk az alázat, a fogékonyság és a bizalom gyermeki tulajdonságát
Azokat a férfiakat és nőket, akik igyekeznek engedelmeskedni Istennek, teret engedve az igazság világosságának életükben, ’engedelmes gyermekekként’ és „a világosság gyermekeiként” jellemzik. Mennyire távol áll tőle a rosszindulat és a versengés! Mennyire engedelmes és szerény! Igen, ez a kisgyermek ragyogóan megjelenítette, mit is foglal magában az Istennek tetsző alázatosság.
A kisgyermekek felsőbbrendűnek tartják a felnőtteket. Ez abból is látható, hogy rengeteget kérdeznek. Igen, összehasonlítva sok felnőttel, a gyermekek taníthatóbbak és nem annyira hajlamosak a büszkeségre.
Egy kisgyermek nem tud annyit, mint a nála nagyobbak, és szívesen tanul.
Bizony, mindannyian sok mindent tanulhatunk másoktól. És mindannyiunknak el kell ismernünk, hogy Jézus tanításai fontosabbak, mint a saját gondolataink.
A kisgyermek példájával illusztrálja helyreigazító oktatását, aki jelleme szerint szerény, becsvágytól mentes, és aki főleg nem tartja magát különbnek másoknál. Jézus azt mutatja meg, hogy tanítványainak ugyanilyen tulajdonságokat kell kifejleszteniük magukban, mint amelyek az alázatos kisgyermekeket jellemzik.
Teljesen értelmetlen, amiket írsz:
Miért zavarna bárkit is a lombikkal születés, vagy egy ateista hozzátartozó halála?
A felnöttkori "megtérést" a legtöbb esetben a logikus gondolkodás akadályozza, aki erre képes, az nem fog mesékben hinni.
Általában a logikus gondolkodás és a tudás nagyon komoly akadályok a megtérésben.
Ezen kívül egy pici embergyerek akármit elhisz, amit a felnőtt mond vagy tesz. Kísérletekkel bizonyították, hogy még a majomkölyök is jobban kételkedik.
Épp ezért felnőttet inkább csak úgy próbálj téríteni, ha valami nagyon súlyos válságban van, vagy pedig messze átlag alatti IQ-val rendelkezik.
Értelmetlen dolgokat írsz kérdező.
A felnőttkori megtérést sokkal inkább a szűk, esetleg vallásellenes környezet nehezíti, az akkorra már rögzült világnézet, de semmi köze nincs ahhoz, hogy valaki miként fogan, se ahhoz, hogy az elhunyt rokona esetleg ateista volt.
Amiről az egyén nem tehet:
- Az egyház undorító viselkedése. Pedofil esetek takargatása, ezen papok védelmezése, áthelyezésekkel a probléma eltussolása. Sokan érzik úgy (jogosan), hogy ez a banda ne akarjon nekik erkölcsi útmutatást adni.
-A hívők, vagyis inkább álhívők folyamatos gyűlölködése. A kerszetéynség szerint akkor sem utálhatod a szomszédod, ha meleg, ha fekete, ha bármi, hanem szeretettel kéne fordulnod felé. Ennek ellenére sokszor a keresztények ítélkeznek a leghangosabban ami a nem hívőknek sokszor nem szimpi.
Kérdező, az általad írottak semmiképpen sem nehezítik.
Ezzel szemben az igényes gondolkodás képessége annál inkább. A felnőtt élettapasztalat is. Annak a megtapasztalása is, hogy sorsod, életed minősége elsősorban rajtad múlik. Az is, miféle segédeszközöket veszel igénybe. Nagy nehezítő tényező egy igényes, jó társaság.
Ugyanakkor nagyon megkönnyíti a "megtérést" a gondolkodás utálata, ezen képesség erős hiánya. Vagy a nagyon rossz élethelyzet, amivel valaki nem tud mit kezdeni (általában azért nem tud, mert meghaladja gondolkodásbeli képességeit). Hasonlóan megkönnyíti egy rossz társaság, ahol a nem gondolkodás dicsőség.
Elsősorban a józan ész. Ezen kívül az, hogy látom, hogy a keresztények javarészben képtelenek bármiféle koherens érvelésre olyan dolgokat hoznak fel mint "bizonyíték" ami egyáltalán nem bizonyít semmit, vagyis nem tudnak meggyőzni.
Kiskorában könnyebben megtér az ember, mert még nem alakult ki stabil világképe és egy kiforratlan világképbe még nagyon könnyen beilleszthető egy nagyszakállú bácsi, aki a jókat megjutalmazza a gonoszoknak pedig virgácsot ad. A télapón kívül a keresztény vagy bármelyik másik istent is könnyű beleszuszakolni egy gyerek fejébe.
A lombikot nem értem, hogy milyen összefüggés lehet.
A hozzátartozó halála (akár ateista volt, akár hívő) már lehet egy akadály. Keresztények esetén is komoly próbája az örök életbe vetett hitnek, mikor csak a kihűlt test van a ravatalon.
Egyéb okok:
- nem volt előtte példa, nem így nevelték
- korábbi bármilyen rossz tapasztalat hívő emberekkel
- nem ismeri a kereszténységet - vagyis félinformációkat tud, de ennyi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!