Hogyan lehetne ezt a helyzetet lereagálni? (Elsősorban római katolikusok válaszát szeretném, mert mi is azok vagyunk, de bárki válaszolhat, ha tud segíteni, trollok viszont lehetőleg kíméljenek.)
Arról van szó, hogy a barátnőm hitoktatónak készül. Ezzel nem is lenne gond, nagyon örültem neki, hogy ilyen elhivatott. A gond azonban az, hogy most már kezdi nagyon túlzásba vinni. Én nem értek annyira a dolgokhoz, mint ő, mert nem tanultam annyit, viszont nagyon érdekel a teológia és sok teológiával kapcsolatos könyvet olvastam, így szoktam vele ezzel kapcsolatban beszélgetni. A baj az, hogy már annyira a fejébe szállt, hogy ő hitoktató lesz, hogy nem viseli el, ha valamit véletlenül más tud, nem ő, vagy valami szolgálatot más lát el, nem ő. Nagyon erőszakos lett, már volt olyan, hogy megszólt egy zenét, hogy azt ne hallgassam, mert az énekesük valahol egyszer csúnyán beszélt és akkor az úgy milyen már. Nagyon nem tűri, ha valaki más (mondjuk úgy sima mezei világi személy) is érvényesül hitbeli dolgok terén rajta kívül. Egyszer az ifivezető atyánk engem kérdezett meg, hogy valamiről olvastam-e és erre nagyon megsértődött, hogy dehát azt ő tanulta. Szoktunk együtt szolgálni a misén és egyszer az atya kérdezett valamit tőlünk, nem válaszolt csak állt csendben és aztán meg nagyon megsértődött, hogy én meg tudtam rá neki válaszolni, merthogy az az atya őt tanítja. Minden egyházi dologban benne akar lenni, amiben más is, de leginkább úgy, hogy akkor már ő akar mindent csinálni és ha valamit nem jól tud, nem lehet szólni neki, mert megsértődik, hogy de ő ezt tanulja. Már most ott tartunk, hogy ki akar engem is fúrni mindenhonnan, már volt olyan, hogy lehetett volna menni hittantáborba gyerekekre vigyázni, de én valamiért későn tudtam meg, ő viszont tudott róla és nem szólt nekem, pedig tudta, hogy szeretnék táborban segédkezni, viszont azt mondta az atyáknak, hogy én nem akarok menni. Egyszer, amikor egy ifjúsági misén engem kértek meg, hogy olvassak fel, akkor is nagyon megsértődött, hogy dehát ő akar hitoktató lenni (nem hinném, hogy ez a kettő összefüggene). Utána több hétig nem is szólt hozzám. Megsértődött azon is, hogy az egyik fiatal atya miért nekem köszönt, nem neki, mondtam, hogy azért, mert ismerem, mert a nővéremmel járt egy gimibe. (Egyébként azt mondta, hogy Dicsértessék, szóval szerintem az mindkettőnknek szólt, csak nekem mivel ismerem, mondta utána azt is, hogy szia és ezen sértődött be.) Kollégista vagyok, úgyhogy ahová suliba járok, az ottani egyházközösségbe is járok és már arra is mondta, hogy akkor majd vigyem el oda és mutassam be és majd akkor ő is ott is akar felolvasni a templomban.
A kérdésem az lenne, hogy ilyen helyzetekben hogy lehet úgymond keresztényi módon reagálni? Ezek amiket csinál, már szerintem túlmegy az elhivatottságon. Megbeszélni nem lehet vele, mert akkor játssza az áldozatot, hogy jaj ő nem úgy gondolta, az atyáknak meg nyilván nem akarok róla szólni, mert tanítani fogják, nem szeretném előttük befeketíteni.
Bocsánat, elég hosszú lett, de nem tudtam rövidebben megfogalmazni.
válasza:Nézd, én nem látok bele a kapcsolatotokba, nem is ismerem őt, de ha igaz, amit leírtál, az nagyon nem egészséges viselkedés. Nekem az a tapasztalatom, hogy itt valami erős kisebbrendűségtudat húzódik meg, amit kényszeresen próbál kompenzálni, de mondom, csak ebből a pár mondatból nem szeretnék megítélni senkit.
Egyrészt, Isten kegyelme nem kisajátítható, senki nem lesz igazabb attól, mert hitoktató, vagy mert teológiailag művelt. Másrészt, ha így viselkedik azokkal, akik közel állnak hozzá, mit fog tenni akkor, ha hitoktatóként egy gyerek nem a neki tetsző kérdést teszi fel? Azzal jön akkor is, hogy hát ő a hitoktató? Ezzel éppen az ellenkezőjét fogja elérni.
Mindenesetre ezzel tényleg óvatosan és sérelmektől mentesen kell bánni. Bizonyára megbántott a viselkedésével párszor, de ha ezzel jössz neki, akkor csak elmérgesedik a helyzet. Ilyenkor tényleg fontos a megbocsátás abban az értelemben, hogy amikor meg akarod beszélni vele, és ő az áldozati pózba vágja magát, hogy manipuláljon, akkor ezt el tudd engedni, és segíteni neki őszintén beszélni arról, hogy mi az, amivel baja van. Szintén tapasztalatom, hogy az így viselkedő ember leginkább a negatív megítéléstől fél, ezért tekinti magát áldozatnak, mert azt reméli, hogy áldozatként nem fogják bántani. Biztosan van valami maladaptív pszichés sémája, ami miatt így viselkedik. Valamilyen negatív élményre illetve annak elkerülésére alakult ez ki.
Ezért mondom, mert nem biztos, hogy ő erről tudatosan tehet, hogy hibás gondolkodási mintázatokat erősített meg magában. Ezért fontos az, hogy ne ítéld el ezért, de ne is erősítsd tovább benne, és ez nem fog másképp menni, minthogy te elmondod neki őszintén, hogy mi aggaszt téged.
De tényleg nem akarok a pszichológus képében tetszelegni, amit leírtam tekintsd egyszerű ötletelésnek, ne konkrét tanácsnak.
És ha még megjegyezhetem, de itt is azzal a feltétellel, hogy nem látok a fejetekbe; de ha te úgy érzed, hogy valakivel ápolt kapcsolatod megakadályoz vagy megnehezíti az Istenhez való közeledésed, ha úgy látod, hogy valaki felé érzett kötődésed miatt nem tudsz Istennek tetszően eljárni, akkor ott bizony megoldandó baj van, és nem lehet garanciát adni arra, hogy végül majd nem kell választanod közte és Isten között.
Remélem tudtam segíteni.
Egy katolikus
válasza:Akiket ismerek katolikus hitoktatókat, azok is hasonló viselkedésűek. A kritikát a legkisebb mértékben sem bírják, más ne is próbáljon semmit se csinálni, még akkor se, ha ők nem csinálnak semmit; ha valaki mégis próbál tenni valamit, azt teljesen bojkottálják. Felmerült bennem, hogy mindez nem-e a képzésük hibája? (Hozzáteszem: akiket közelebbről ismerek hitoktató hölgyeket, azok mindegyik aggszűz)
Ha jóban vagy a Te közösséged papjával, akkor ő talán tudna segíteni, mert úgy vettem észre, hogy az ilyen hitoktatók egyetlen "ellenszere" a felsőbbség. Ha nem is tetszik nekik, de elismerik a magasabb képzettség felsőbbségét. Így egy plébános segíthet kicsit "letörni a szarvát" a barátnődnek. Emberekre nem hallgatnak, tanácsot nem fogadnak el, megszégyenítő helyzeteket kerülik az "egyszerű emberekkel", de egy felsőbbtől (pap, prof) elviselik. És esetleg a te közösséged papja rávezetheti, hogy a beképzeltség és a hiúság is bűnök, amik kerülendőek; míg az alázat erény.
válasza:Szia,
A fentiek mellett még egy közös lelkigyakorlat vagy közös Rózsafüzérezés is ráébresztheti ezekre lassan.. mármint lelkileg önismeretet tartva.
Kérjétek valamelyik szent közbenjárását is, pl. Szent Pió atyát, .. üdv, ima.
válasza:Nehéz helyzet valóban. Nem egyedi eset, sajnos én is tapasztaltam más hitoktatóknál ezt és valóban, ő szinte biztos, hogy nem látja magát kívülről.
Szerintem fontos, hogy próbálj meg nem haragudni rá emiatt. Sokszor valami kisebbrendűségi érzés húzódik emögött és azt vetíti ki rád és másokra is a környezetében. Tehát ez nem a személyed elleni támadás, hanem egy védekező mechanizmus.
Én azért beszélnék lelkiatyával. Lehet, hogy tud neki olyan feladatot adni, amitől fontosnak is fogja magát érezni és kellőképp leköti.
válasza: válasza: válasza:"én nem szólnék senkinek, Isten majd úgyis mindent elrendez"
Isten téged küldött, hogy rendezd el... Meg a többieket. De ha elmenekültök, akkor hogy lesz elrendezve?...
Nem azt mondtam, hogy meneküljön el. Csak vannak olyan dolgok, helyzetek, amiket mi már nem tudunk kezelni. Lásd, ő is leírta, hogy próbált vele beszélni, de nem ment. Nekem ilyenkor azt tanították, hogy sok sok ima és felajánlás. Erre értettem, hogy Isten majd mindent elrendez.
Lehet neked ez a kereszted, ez nehezíti meg, hogy oda járj. Nekem pl a szüleim voltak, de ezt le kell küzdeni. De mindenkinek van ilyenje, amit úgymond fel kell áldoznia, vagy el kell tűrnie Istenért. Senki se mondta, hogy könnyű ez, de mindenképp megéri :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!