Nem okoz nehézséget hinni.
Ha létezik Isten akkor jó, hogy hittem benne az életemben.
Ha nem létezik, akkor se vesztettem semmit azzal, hogy hittem.
1. Ebbe nőttem bele, ebben a szellemben neveltek
2. Eddig nem láttam rá okot, hogy elforduljak tőle
3. Kérdéseim természetesen voltak, vannak és lesznek is, és úgy gondolom, eddigi saját és mások tapasztalatai alapján, hogy ezekre a kereszténysègtől/-ben kaphatok választ. Sokszor nem elsőre, sokszor pofára esek előtte, de nem éreztem még magamat szinte soha cserben hagyva Istentől
4. Érzem, hiszem és vallom, hogy Isten szeret engem is, ahogy minden egyes embert, és ez egy hatalmas motiváció ahhoz, hogy én is szeressek másokat
+1 Látom magam körül barátnőimet, barátaimat, társaimat, akik nem hisznek, és ezt az űrt egyszerűen nem tudják mivel betömni. Kérdéseik vannak, kétségeik vannak, függőségekkel küzdenek.. és amellett, hogy segítenék nekik, ahogy tudok (inkább példamutatással persze, aztán ha kérdezik, majd megyek mélyebbre is), nagy hálát érzek Isten iránt, hogy ugyanezekben a küzdelmekben tudok Őhozzá fordulni, tudom hogy van és tudja mi van velem, tehát nem történhet semmi olyan, amiről ő ne tudna..
Remélem, választ adtam így
Ennek két oka van.
Mivel az életnek egy alkotója van, személy szerint megvizsgáltam, a különböző "vallásokat", amely által a meggyőződésem erre az imádati formára ösztönzött.
1, Isten ebben a formában fektette le az elvárásait az embernek. A keresztény szó, a Krisztus szóból származik. A Fia általi példa a helyes, az Istennek járó imádatban.
Az már sajnálatos dolog, hogy némelyek helytelen okokból nem élnek ennek megfelelően, és igy szégyent hoznak Istenre is, és a kivül állók felé is negativ példával, taszitóvá teszik ezt. Jó lehet Jézus példája sem volt elfogadható némelyeknek, pedig Ő aztán nem mutatott rossz példát, vagy nem tett rosszat.
2, Isten, az ember elrontott dolgait, a megváltás, és a messiási királyság által kivánja helyre állitani. Ezért aki szeretne örökké boldogan élni, szeretni és szeretve lenni, az Keresztény életet él. Ez másr most, és a Jövőben is áldásokkal jár.
Mert megkereszteltek gyerekkoromban, és a többi...
És bár alapvetően én is úgy gondolom, azzal senki nem tesz rosszat, hogy hisz... De vannak aggályaim.
Szia
Mert, mert "Az út, az igazság és az élet", és ennek jótékony hatását az életemre évtizedek óta tapasztalom. Tudom milyen volt az életem előtte és utána.
Most célja, boldog reménye, kilátása van az életemnek. Korábban csak úgy éltem bele a világba...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!