Hogy kell használni a Bibliát?





Pontosan így, ahogy mondod. Márk, 10. fejezet, 27. vers
Mk 10,27-29 Márk, 10. fejezet 27.-től 29. versig





Így van, de rá is tudsz keresni például itt:
Tehát akkor erről van szó?:,,Jézus pedig szemükbe nézett,és azt mondta:Embereknél lehetetlen ez,de az Istennél nem;mert az Istennél minden lehetséges.”
Légyszi valaki erősítsen meg,hogy ez az az idézet😂










Szia
Ahogyan leírtad, úgy kell. Márk evangéliuma, 10. fejezet, annak a 27. verse.
Ez az olvasás technikai része. De van egy fontosabb is, a Példabeszédek 2:1–5
"Fiam, ha megfogadod, amit mondok, és kincsként őrzöd a parancsaimat,
mert odafigyelsz a bölcsességre, és tisztánlátásra készteted a szíved,
továbbá ha értelemért kiáltasz, és tisztánlátásért emeled fel a szavad,
ha folyton keresed ezeket, mint az ezüstöt, és folyton kutatsz utánuk, mint a rejtett kincsek után,
akkor megérted, mit jelent mélységesen tisztelni Jehovát, és meg fogod ismerni Istent."










Szia! Miért szeretnéd olvasni a Bibliát? Valami házi feladat az iskolában, vagy pl. komolyan meg szeretnéd-e ismerni a Biblia Istenét? Ezer ok lehet.
Csak azért kérdem, mert ha most esetleg több időd lett, és szeretnél komolyan foglalkozni a Bibliával, én kész vagyok segíteni, amit tudok. Pl. telefonon vagy Skype-on keresztül. Nem azt mondom, hogy kizárt, hogy valaki segítség nélkül megértse a legfontosabb dolgokat, de az a bajunk mindannyiunknak, hogy a saját "szemüvegünkön" keresztül látjuk és értelmezzük a szöveget. A szemüvegünk meg lehet torzító, és lehet annyira koszos, hogy kitakar részeket, akár a lényeget is. Ezek a torzító és koszos részek jöhetnek a saját életünk csalódásaiból, a saját bűneink miatti homályból vagy zavarból a fejünkben, a büszkeségünkből, felületességünkből, vagy akár tekintélyes vallásos emberek tanításaiból, akik mivel emberek, tévedhetnek a jó szándékuk ellenére is. Talán ez a "szemüveg" az egyik fő oka annak, hogy a legtöbb keresztény egyház vallja, hogy egyedül a Biblia Isten Szava, még sincs egység köztünk abban, ahogy értelmezünk akár létfontosságú kérdéseket tárgyaló Bibia idézeteket.
Nekem kellett segítség olyanoktól, akik már megértették az üzenetet, és hálás is vagyok nekik. Ez arra is indít, hogy én is tegyek hasonlóan, és segítsek annak, aki igényli.
Természetesen az ilyen tanulmányozások egyik alapja, hogy bárki közülünk bármikor kiszállhat a folymatból bármilyen idokkal vagy indok nélkül is, mindenféle sértődés nélkül.
Ha további információkat szeretnél tudni rólam, vagy arról az egyházról, amelynek a tagja vagyok, te vagy bárki más, aki olvassa ezt a hírfolyamot, privát üzenetben rendelkezésre állok.
üdv Stefán





Azért az sem mindegy, hogy hogyan olvasod a Bibliát! Az első és legfontosabb, hogy magát Jézust ismerd meg! Ezt pedig elsősorban és döntően az Evangéliumokban van! Ezért javasolt ezzel is kezdeni, mert ebben van benne Jézus!!!
A Biblia többi részével pedig úgy ahogyan össze tudod hozni Jézus tanításával, és nem fordítva! :)
"A Szentírásban rangsorolni kell! Csak azokban a sorokban él a Szentlélek lángja, amelyek hozzáigazíthatók az evangéliumaimhoz! A keresztények közötti meg nem értés egyik legsúlyosabb forrása az, hogy nem evangéliumaimhoz igazítjátok a Biblia többi részét, hanem azonos szintűnek tartjátok minden sorát. Pedig könnyen beláthatnátok, hogy így a Bibliából mindent ki lehet olvasni, és az ellenkezőjét is! Tehát érdemben használhatatlan! Arra kérlek benneteket, hogy az evangéliumaimat olvassátok nagy buzgósággal, és a Szentírás többi részével csak annyiban foglalkozzatok, amennyiben össze tudjátok egyezteti evangéliumaimmal." (Jézus/A Hang: 21/2092)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!