A folyton gyűlölködő szektások nem gondolják, hogy kontraproduktívak?
Ahogy megfigyeltem, ezen a fórumon jelen van pár szektás (jehovás, hitgyülis, stb...), stílusuk alapján mind több accounttal, akiknek a fórumozás kimerül a gyűlölködésben, gyűlöletkeltésben. Hol a katolikusok ellen, hol mások ellen.
Azon túl, hogy láthatóan nem keresztények, legfeljebb álkeresztények, mi értelmet láthatnak benne? De talán felnyitják az emberek szemét, hogy ezek a szekták mennyire károsak.
Sőt tovább megyek, nem félnek tán, hogy Isten megítéli őket az utolsó napon? Vagy ennyire megátalkodottak lennének már?
Nem vagyok naiv teljesen, tudom, hogy ők nem fognak itt erre választ adni...
Nem vagyok szektás. És nem gyülölködöm.
Jézus nem azért lépett fel keményebben némelyekkel szemben, mert gyülölködni akart, hanem mert bántotta amit látott.
Jól tudjuk, hogy ez mit váltott ki azokból, akik nem fogadták el, és már nagyon kivánták a halálát.
Ennél fogva nem Jézus volt a gyülölködő, hanem az akiket leleplezett.
Én minössze Isten szavát felhasználva leirom, hogy mit tanultam, és mivel értek egyet, a továbbiakban, nem tartozik rám egy másik személy döntése.
ezért nincs értelme annak, hogy ezt gyülölködésnek tartsuk.
Kérdező, szerintem aki személyeskedik, valódi bizonyítékok nélkül vádaskodik és durván általánosít, valamint alaposabb utánajárás nélkül megbélyegez másokat, az valójában a gyűlöletkeltő ember! Nem gondolod, hogy ezeknek a kritériumoknak te mind eleget teszel?
Kiemeled magad és pöffezkedsz, közben leszektázol olyanokat, pl. a Tanúkat, akik már számtalanszor bizonyították hogy nem szekta, mivel ennek a fogalomnak sokféle, gyakran ellentmondó jelentéseibe nem tartoznak bele. Közben elfeledkezel arról a tudományos tényről, hogy a római katolikus egyház a legnagyobb szekta a világon!
És azzal hogy ezt a köztudomású tényt kimondom, most gyűlölködöm, igaz? A te egyoldalú definíciód szerint biztosan.
Én most csak a Tanúk miatt írok, bár jómagam nem vagyok az. De az világosan látszik, hogy a te szöveged, valamint mások Tanúkat ócsároló írásai gyakran ténylegesen kimerítik a gyűlölködés, vagy a gyűlöletkeltés fogalmát. Felületes ismeretből támadod, általánosítva becsmérled őket már a megszólításukkal is.
Szerintem nem ártana magadba nézni először!
Valójában éppen te bizonyítod a jelenséget, hiszen pontosan úgy beszélsz, mint ami a gyűlölködőket jellemzi.
Tudod a tettek nem beszélnek félre!
"Közben elfeledkezel arról a tudományos tényről, hogy a római katolikus egyház a legnagyobb szekta a világon!"
Melyik tudományos folyóiratban publikálták ezt?
"Én most csak a Tanúk miatt írok, bár jómagam nem vagyok az."
Hát persze, hogy nem vagy az. Csak meglehetősen jól képviseled mindig a jehovások álláspontját, s pont mindig az ő képviseletükben tűnsz fel.
"valódi bizonyítékok nélkül vádaskodik és durván általánosít"
Bizonyíték legyen ez az oldal, s folyamatos provokatív kérdéseik, íme néhány:
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
S linkelhetném még hosszan a provokatív kérdéseket, amiket a jehovások, vagy egy jehovás tesz ki. Illetve számtalan válaszát, ahol engem az inkvizíció miatt kárhoztat, mert katolikus vagyok.
Igen, ez tényleg nem gyűlölködés. Szerintem nézz egy kicsit magadba, hogy mit csináltok a többi hittestvéreddel együtt.
Kérdező, most is személyeskedsz, általánosítasz és vádaskodsz, hiszen kiragadsz egyes, szerinted "provokatív" kérdéseket, amit állítólagos Tanúk írtak.
Egyrészt megfigyelhető, miszerint az hogy kinek mi a +provokatív", az sokszor attól függ, hogy mennyire kényes a téma számára. Másrészt még ezekben a kérdésekben is gyakran látható, hogy gyakran éppen a magát az igazság miatt sértve érző személy kezdi sértegetni azt a valakit, aki a kérdést feltette vagy éppen helyesen válaszolt a vallási tévtanokban hívők számára.
Persze érthető. Ez a dolog a ti oldalatokról nézve "gyalázat és skandallum és különben is, mit képzelnek ezek a szemét szektások.."
Másrészt viszont vannak itt érdeklődő személyek is (nem feltétlenül a Tanúkhoz köthetően), akik puszta kíváncsiságból kérdeznek és olyanok is lehetnek, akik tényleg csak provokálnak.
De a Tanúk irodalma és a gyülekezetben tanultak is éppen az ellenkezője felé hatnak, mint amit te kérdező általánosítva a nyakukba akarsz akasztani. Az ellenségeskedés általánosságban nem a Tanúkra jellemző. Sőt!
Arra is kíváncsi lennék, hogy hol van az, amikor téged személyedben "kárhoztatott" egy állítólagos Tanú az inkvizíció bűneiért.
Kíváncsi lennék rá nagyon! Ugyan mutasd már meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!