Ha vkinek meghallat egy kozeli hozzátartozója es az ateista volt -ilyenkor van vmilyen vígasz? A tobbi lent

Az sem vigasz, hogy majd a mesevilágban újra látod a meghaltakat, akik vallásosok, azoknak is ugyanúgy fáj, ugyanúgy sírnak, gyászolnak! (Ha nem hiszed, nyisd ki a szemed és nézd meg öket egyegy haláleset után!)

Aki nem hisz istenekben, annak nem jobb és nem rosszabb, viszont sokkal reálisabban áll a halál tényéhez A visszamaradtaknak csak annyit lehet mondani, hoyg majd idövel megnyugszik, és ez az egyetlen értelmes hozzáállás.

Az ateisták eleve másképpen állnak az élethez és a halálhoz, mert tudjuk, hogy életünk egyszeri és megismételhetetlen, így szeretteink eltávozásakor felidézzük emlékét, amit gondosan ápolunk magunkban.

Életében is igyekszik mindenki kimutatni a szeretetét a rokonai, vagy barátai iránt és a halállal való találkozás során tudjuk, hogy ez az élet rendje, senki sem él örökké egyénileg, ugyanúgy, ahogy az állat és növényvilág élőlényei is eljutnak életük végére, mi sem vagyunk semmivel sem különbek ebben a tekintetben, mert részei vagyunk a természetnek, nem állunk fölötte.

Ha valakinek voltak sikerei, vagy öröme az életben, akkor arra szívesebben gondolunk, de ha egyszerű életet élt valaki, azt is meg lehet becsülni, nagyjából ugyanúgy, ahogyan a többségnek kijut a sorsa és csak a szépre emlékezünk, amit mostanában jobban segítenek a modern média emlékek, fényképek, filmek, hangfelvételek és egyéb szeretettel őrzött hagyatékok.

A bátyám kiderítette az apai ágon eleddig eléggé ismeretlen családfánkat, ahol volt kisnemes is az őseink között és ő birtokolja a nemesi címert, ármálist, én meg összeszedtem az első és második világháborúban meghalt családtagjaink örökségét, hiszen minden katonakorú rokonunk elesett a háborúkban és tisztelettel bársonypárnákon tartom kitüntetéseiket, mert ismeretlenül is büszke vagyok rájuk és tisztelem áldozatukat.

Szüleim már sajnos nem élnek, nagy megrázkódtatás volt haláluk, de nincs mit tenni, az elkerülhetetlent nem lehet megváltoztatni.

Csupán abban reménykedem, hogy valamelyik utódom nem fog megelőzni az elmúlásban.

Mert hiszen az élet folyamatában eddig halhatatlan, minden élet abból az elsőből keletkezett és keletkezik folyamatosan, amelyiknek a létrejöttét nem tudjuk, nem ismerjük, ahogyan a fák, növények is a magokon keresztül továbbadják az életet, így láncolatában mindenki kap egy kis időt, amivel szerényen mindenkinek meg kell elégednie, mert nem tehet mást.

Én ateista vagyok. Valóban nehezebb nekünk elfogadni egy szerettünk halálát, hiszen nem ringatjuk magunkat tévképzetekbe.

Én úgy gondolom, hogy arra kell gondolni, hogy amíg élt szerettük, boldog volt és teljes életet élt. Emlékezni kell rá, beszélni róla és a hatramaradt hozzátartozóknak is észben kell tartani, hogy egy életünk van.

Nem veszekedni feleslegesen, megbecsulni az együtt töltött időt.

Szia

Nehéz értelmezni a kérdésedet. Ha ateista hal meg, azt már nem kell vígasztalni.

A hozzátartozója is ateista volt? Mert erről nem írtál. lehet az ő vígasztalásáról kérdezel?

Elég régies 'nyelvezetje' van Istennek, ha a Biblia az ő szava és nem ókori embereké, pontosabban ókori rabbiké, akik azt a könyvet, vagy könyveket írták.

Ha hinni kezdesz, akkor kezdesz elmebeteggé válni, mert a hit betegség, bármilyen hitről legyen szó.

Köszi, már értem mire gondoltál :-)

Azt gondolom, nincsen jelentősége annak, hogy az elhunyt személy vallásos volt vagy sem, mert az élő szeretteinek éppen olyan fájdalom ez! Függ attól is, hogyan, milyen körülmények között halt meg: betegségben? balesetben? idősen? fiatalon?....mindegyik fájdalmas, mégis más.

Pl. ha egy fiatal, aki motor-, autó balesetben hal meg, még az is számít a gyászban, hogy a járművet a szülőktől kapta, vagy maga kereste meg az árát. Mert ha szülőtől kapta, azok vádolhatják magukat....ezt csak azért említettem, hogy érzékeljem, minden haláleset más, és a vígasztalást is ahhoz kell igazítani.

Aztán mindenki másképpen éli meg a gyászt. Valakit lehet vígasztalni, pl. azzal, ha ott vagy, és meghallgatod a gyászoló gondolatait, mint egy folyó, amely kiárad a hatalmas vihar után. Nemkell kiigazítani a gondolkodását....csak engedni, hogy lassan lecsillapuljon. Valaki némán gyászol, csak jó, ha ott vagyunk mellette. Az idő majd csillapítja a mély fájdalmat, de megszüntetni elég ritkán tudja. Ha hívő a gyászolól nagy vígaszt jelenthet számára a feltémadás reménysége. Hiszen a Biblia arról ír, "Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik az emléksírokban vannak, hallani fogják az ő hangját, és kijönnek" János 5:28,29

ezek csak tippek...