Szerinted Isten megbocsátana a Sátánnak, ha az megbánná a bűneit és szeretne ismét angyal lenni?

nem, mert a sátánt isten találta ki, pont emiatt, hogy ne unatkozzon.

HA nem lenne gonosz, és mindenki jó lenne, hol lenne a kettősség, az élet értelme, és az izgalom?

Minden egysíkú kietlen unalmas fehér lenne

Oké, elképzeltem, hogy léteznek... :)

Akkor viszont azt nem tudom, elvileg a Sátán a főnök a Pokolban... miért akarna megint "beosztott" lenni odafent?

A kérdés feltevésének épp annyira nincs értelme, mint olyanokat kérdezni, hogy mi lett volna ha a nagyanyám férfinek születik, vagy hogy mi lenne ha holnap nem kelne fel a nap. A sátán ugyanis NEM TUD megtérni, ez nem lehetséges, mivel Isten-ellenes megátalkodottsága egyszer s mindenkorra beleégett. Egy bizonyos szinten még evilágon a földön is van olyan, hogy egy ember annyira fanatikus gyűlöl valakit, hogy élete végéig úgy marad, mert a lelke eltorzul, és nem marad más cask gyűlölet.

De miképp lehetséges, hogy a természettől fogva változó teremtmény változatlanságba esik, hogy az annyira hajladozó emberi akarat megmerevedik, megrögződik a gonoszban? Nagy Szent Gergely azt mondja: A kárhozottak, ha a földön élnének, örökké vétkeznének. Miképp lehetséges ez olyan teremtményeknél, melyek természettől fogva az igazságra és jóságra állnak nyitva? Ez a kérdés a kárhozat pszichológiájába utal, és valószínűleg ebben csúcsosodik ki a kárhozat titka, a mysterium iniquitatis, melyre kielégítő feleletet ez idő szerint hiába keres a hívő elme. A kinyilatkoztatás csak a tényről biztosít; a mód titok, mely végelemzésben elvész a szabad akarat titokzatosságában. Szent Tamás így iparkodik közelébe férkőzni: a) A bukott angyalok azért rögződnek meg, mert amit a tiszta szellem az értelmével megfog, azt változhatatlanul fogja meg. Ilyenné válik az ember is a végleges állapotban. Ott már nincs útban a cél felé, hanem a cél szférájába jutott, s ezért végső cél dolgában az akarata éppúgy nem változhatik, mint a földön az általános jó akarásában. b) A másvilágon a megtérés azért is lehetetlen, mert a jelen üdvrendben kegyelem nélkül nincs megtérés. De a kegyelmet Isten már nem adja meg azoknak, kik a próba idején elvetették. Szent Tamás tehát elutasítja azt a fölfogást, mintha a megátalkodás oka az egyetemes isteni közreműködés megvonása volna; ez ugyanis Istent tenné meg a bűn, illetve a megátalkodás szerzőjévé. Attól a hiedelemtől is távol van az ő okoskodása, hogy a halállal mechanikusan következik be a megrögződés. Persze az ő megoldása sem lebbenti föl teljesen a fátyolt. Végre is alighanem azt kell mondani, hogy a másvilági megátalkodás Istennek pozitív rendelkezése; spekulatív megokolását azokban a gondolatokban kell keresni, melyekkel a próbaidőnek végeszakadását igazoltuk. — Suarez szerint a kárhozottakban megmarad a fizikai képesség a megtérésre, de erkölcsi lehetetlenséggé válik számukra: oly keservesen nyögnek büntetésük súlya alatt, hogy nem tudnak újra szeretni; oly súllyal nehezedik rájuk Istennek büntető keze, hogy képtelenek azt áldó kéznek elgondolni s megragadni; természetük szerint tudnák még szeretni Istent, de mert úgyis elérhetetlen számukra, már nem akarják szeretni.

Szerinted Isten megbocsátana a Sátánnak, ha az megbánná a bűneit és szeretne ismét angyal lenni?

Igen.

De nem fog! Esküdött, hogy nem fog! :(

Természetesen, ha az ördög megbánná bűneit, Isten neki is megbocsátana, de amint Ön helyesen írta, a Sátán megrögzült a lázadásban.

A Sátán vétke azért maradandó, mert képességeinek tökéletessége tökéletes döntésekre teszi őt képessé, melyeken nincs lehetősége korrigálni, éppúgy, ahogyan az Isten színe elé eljutott ember sem tud már vétkezni, és a kárhozott ember sem tud vagy akar már Isten mellett dönteni. A tiszta szellem jóval nagyobb lényeglátással és koncentráltsággal képes szabad akaratú döntésre, mint bárki az emberek közül, ezért a Sátán döntése abszolút érett, szabad döntés; márpedig a tökéletesen szabad döntést, melynél minden konzekvenciával tisztában vagyunk, nem lehet utólag megbánni. Ilyen egyébként - ez ember esetében - az ún. Szentlélek elleni bűn, melyről Jézus azt mondja, hogy "nem nyer bocsánatot, sem ezen a világon, sem az eljövendőben;" márpedig a Szentlélek elleni bűn alatt a belső isteni sugallattal, vagy a megismert isteni törvénnyel szembeni életvitelszerűen történő, tudatos és szabad ellenállást értjük. Az ördögöknek tehát nincs lehetőségük a bűnbánatra. Itt is igaz a jézusi mondás, hogy „akinek több adatott, attól többet kérnek számon." Az embernek is csak azért van lehetősége a megtérésre, mert Isten nem pusztán a bűneink létének pőre tényét nézi, hanem irgalmasan és egyben igazságosan figyelembe veszi az áteredő bűn által roncsolódott akaratunkat és elhomályosult látásunkat. Azonban ha próbaidő (e földi élet) lejárt, a halálunk pillanatában mi is hasonló helyzetbe kerülünk, mint az angyalok: Istenhez való viszonyunk rögzül.

A másik ok, amiért az ördögi vétek megbánhatatlan, az a bűn természetében keresendő. Olyan módon vétkezni, ahogyan a Sátán vétkezett, az ember elméletileg sem tud; olyan igényeket, mint Lucifer semmilyen módon nem támaszthat:

Isten ui., bár ingyen adja a kegyelmet, mégis jóságosan azt akarja, hogy a megajándékozott valamilyen formában érdemesnek mutatkozzék rá, ezért szabad akaratú teremtményeit valamilyen értelemben próbának veti alá. Nem azért, mert enélkül nem ismeri őket, hanem, hogy a próba által erősödjenek és rögzüljenek a jóban.

Az angyalok próbára tevésének tárgya (tentatio angelica) a Szentírás szerint az a csábító kilátás volt, hogy hasonlókká lehetnek Istenhez. Hogy pontosan miképpen akartak hasonlóvá lenni az ördögök az Istenhez, nem tudjuk, s csak elődeink találgatására vagyunk utalva. Hiszen a bukott angyalok ragyogó éleslátását nem kerülhette el a tény, hogy a véges nagyot és a végtelen nagyot mekkora űr választja el. A konkrét bűncselekmény a világ végéig titok marad. Bűnük lényegét azonban ismerjük, mely nem más, mint e kijelentés: „Nem szolgálok!” (Non serviam). Ezt azonban több oldalról is megközelíthetjük:

1. Aquinói Szt. Tamás szerint a természetfeletti hivatás vált bűnük forrásává. Vagy nem akarták elfogadni, mert kiválóságuknál fogva nem szorultak rá, vagy nem adományképpen, hanem éppen kiválóságuk miatt a természet jogán követelték (Thom Aq. STh. I. 63. 2.3.).

2. Suarez szerint vonakodtak meghódolni az Emberfia (Jézus Krisztus) előtt, akit az emberi természet miatt maguknál alábbvalónak tekintettek, vagy a bukott angyalok fejedelme (Lucifer) egyenesen maga számára óhajtotta az Igével való személyes egyesülést (unio hypostatica).

3. Mások ezeket kiegészítik: az angyalok egy része eleve elutasította, hogy bárkinek is szolgáljon, míg más lázadó angyalok, mikor megtudták, hogy az emberek szolgálatára lesznek rendelve, elvetették, hogy akár az ember Jézusnak, akár a méltóságban és tökéletességben messze alattuk álló, közönséges embereknek szolgáljanak (non serviam hominem).

4. Szt. Bonaventúra szerint a bukott angyalok vétke a vágyakozás volt: vágy a féktelen uralkodásra és arra, hogy imádják őket: „senkinek nem alávetve lenni, mindenki fölött állni” (nulli subesse, omnibus prćesse).

Mindezeket az elméleteket ha nem is magyarázzák, de érzékeltetik, hogy mekkora horderejű kérdésben és milyen szilaj elhatározással és gőggel fordultak szembe a bukott angyalok a teremtő Isten örök terveivel.