Ha a keresztények szilveszter napján hálaadást tartanak azért amit egész évben kaptak Istentől, újév napján meg Jézus körülmetélését, akkor a Jehova tanúi miért ítélik el?
Nem itélek el senkit, Isten az, aki nem szeretné, hogy a világban elfogadott, és keresztény szokáshoz kapcsolt világi dolgokkal kötik ezt össze. Bármelyik nap meglehet tenni, Sőt minden nap hálát kell adni, miért kell egyetlen olyan naphoz kötni, ami ráadásul, nem is keresztény ünnep.
"ünnepet", más szóval megemlékezést hagyott hátra a követőinek, a Körülmetélése, születése, nem emlékezésre, ünnepre való ok, ilyen kritériumot nem hozott ezekről. Jézust pedig nem Január elsején metélték körül, ahogy nem Decemberben született, hanem október elején.
A keresztény, nem alkuszik, és nem mos össze más hagyományokat, az Isten szavában leirtakkal. Jehova mindig is tiltotta ezeket a népének, hogy más szokásokat átvegyenek, vagy a tiszta mehatározott imádatukba beleszőjjék. Jézus sem alapitott ünnepekte, és nem mosott össze hagyományokat, elitélte a Rabbinikus hagyományokat is, amik nem az irásokon alapultak, hanem vallásvezetők Tekintélyét emelte inkább ki, mint Isten tiszteletét.
"elítélik a kereszténységet."
Amit hamisan tanitanak, vagy terjesztenek Jézus, vagy Isten nevében.
biztos azert mert pogany eredetu. altalaban ez az ervuk. a szulinap nem unneplesere az, hogy a bibliaban akarhanyszor szulinapot unnepelnek, valaki meghal. majd megkerdezem baratomat ha hazajon, o jehovakka nott fel
(amugy vicces hogy a jegygyuru az oke, pedig az az okori egyiptomiak hagyomanya volt eredetileg, marpedig az pogany hiszen boven a keresztenyseg megjelenese elott kezdodott)
Mert ezt tanítja nekik az a féreg őrtorony. Ezért. És ezek mindent bekajálnak, akik pedig felébrednek, azok kilépnek, vagy bent maradnak, mert nem akarják ennek az ördögi szekta tanítása alapján elveszíteni a családjukat. Semmi másért.
Tetszelegnek a kiválasztottság hamis tanában és felsőbbrendűen néznek le másokat. Abszolút sátáni viselkedés.
altalaban ez az ervuk. a szulinap nem unneplesere az, hogy a bibliaban akarhanyszor szulinapot unnepelnek, valaki meghal."
Igen! Az az ő érvük de nem a Biblia irja.
Az ige ezt nem kontextusban állitja.Nem is celoz burkoltan sem arra. Feledjuk is el....
9.
Imádkozom mindazokért, akik ilyen hatalmas gyűlölettel, és haraggal támadnak másokat. Sajnálatos, hogy nem tudja levetközni ezeket a negativ tulajdonságokat, aminek fokozása csak egyre nagyobb bajt kreál majd az életében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!