Elképzelhető a következő?
hát a túlvilági élet egy fogs kérdés, mert jóformán azt sem tudjuk vane és ha igen akkor milyen. De vegyük hogy olyan mint dante isteni színjátékában. A szerint lehetséges hogy a purgatóriumnak van hasonló része.
Amúgy a középkorban amikor még lapos volt a föld és kisebb naggyából brazília helyére helyezték a purgatóriumot, egy szomszédos lapos földre. Ez azthiszem mindent elmond arról mennyire hasonlóak lehetnek.
Isten nem hozott létre ilyen helyet sem földrajzilag, sem állapotbelileg.. Egy büntetést nevezett meg az embernek, a bűn elkövetésével. Ez a halál, és visszatér abba az álapotba, ahol előtte volt. Az ember a Föld alkotó elemeiből hozatott létre, és Isten éltető erejével életre kelt.
A Biblia a későbbiekben a halál két módját nevezi meg.
Amiből visszakaphatja az életét, és amiből nem méltó az életre. Ez utóbbit a Tűzzel szemlélteti.
5#, imádom olvasni az ilyen istenláromlókat, mint te. Olyan érzést kelt bennem, hogy nekem már nem kell sokat itt lennek. Mintha egy cégnél nyugdíj előtt egy két évvel dolgozó ember tekintene a betanulókra.
Figyelj. Kérlek kérlek kérleeeek, nézz a szívedbe egy pöppet.., majd kérdezd meg magadtól istentől, segítőidtől, akérmitől, letojom mitől, kitől kérded, mert nincs az az ostoba aki ne ugyanazt válaszolná..., szóval kérdezd meg, hogy.., isten valóban büntet? Isten, a lét abszolútuma, az elképzelhetetlen mértékben elképzelhetetlen, a végtelen, a tökéletes, a minden forrésa sőt maga a minden, valóban annyira tökéletlen, primitív, sőt egyenesen gyarló-e, hogy büntet? A létezés, ami maga a leírhatatlan tökéletesség valóban olyan módszer birtokában NINCS, ami tanít, segít, szeret, megért, elfogad?
Kérdező, hát én elképzeltem szóval elképzelhető. A valóság szebb, mint amit átérezni képes lennél. Isten rendszerére a tökéletes szó azért megcsúfolás, mert az a szint, ahol szavak még léteznek, annyjra végtelen messze van istentől..........
"isten valóban büntet?"
Olvasd el azt amit gondol erről.
(Galácia 6:7) 7 Ne vezessenek félre titeket: Istent nem lehet becsapni. Mert amit vet az ember, azt fogja aratni is. . .
Aki bűnt vet, halált arat. Isten senkit nem kecsegtet azzal a hazugséggal, hogy tutira mindenkinek megbocsát, ellenben a szava hazugság volna.
"már nem kell titkolniuk saját őszinte tulajdonságaikat"
hhhmmm.... mire is tetszik gondolni ezalatt?
Egyébként Istennek ítélni nincs joga csak igazságot teremteni.
És ha nem racionális és nem értelmes szabályokat vár el, aķkor személyesen kéne jelezze.
" és ebben sehol sincs benne, hogy Isten büntet"
Akkor ezekszerint, nem büntetés, hogy Ádámék meghaltak? Akkor jutalom....?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!