Muszlimok! Ti miért vagytok muszlimok?

Katolikus keresztény voltam, de kiábrándultam belőle és ateista lettem, aztán elkezdtem tanulmányozni az iszlám vallást és muszlim lettem. Röviden ennyi de szívesen leírom részletesen:

Édesanyámból a rendszer verte ki a hitet, pl. annak idején kigúnyolták, megszégyenítették, aki templomban esküdött, ezt tették anyukámmal is. Szóval a hit nem volt benne, de igyekezett jó szülő lenni és megadni azt, hogy én választhassak, tehát jártunk templomba minden héten (róm. kat. vallás szerint) vasárnaponként. Egyáltalán nem nevelt a vallás ellen, ő is próbált hinni.

Aztán adott volt egy olyan nagyszülő, aki a falu legrosszabbik példája, a hívő szóra: álszent, bigott, de a férjét a falu szeme láttára tizenévekig csalta, a férje tudtával, aki mellesleg alkoholista is lett miatta, ennyire jó volt az én nagymamám, de szó szerint első emlékeim azok, hogy ráncigálja a kedves nagyim a ruhámat hogy indulás a templomba! Menj el helyettem anyáddal mert én nem érek rá! (!) Megjegyzem egy hívő ráér elmenni, otthon sem csinált semmit. Ellenben szünet nélkül átkozódott, pletykált, más halálát kívánta és ezért még képes is volt imádkozni "Vegye el a Jó Isten xy-t mert..." jól halhatóan, az é felé emelve a kezét... Amikor kezdtem nagyobb lenni, visszaszóltam: ez hol van benne a Bibliában, hogy a hívők ezt csinálhatják? ... És ahogy figyelgettem, rájöttem, nagyanyám nem egyedi eset. Gyónnak olyan embernek, aki mise után szoláriumba járt(!) és a tévéből kiderült hogy miért is, na mindegy, nincs már ott azóta. De gyónni járt, hogy utána tovább átkozódhasson.

És akkor már alakult bennem, hogy mi az az "oltáriszentség"? Az hol Isten?" Kérdeztem, erre a válasz az volt, hogy nagyanyám a körmenet közepén földhöz vágott a ruhámnál fogva: "térdelj le, ott jön! Ott van, csönd!" Mi? az a tükör???? Én tükröt nem imádok az biztos! És még én voltam a rossz, de akkor már régen a földön voltam addigra (kb 7-8 évesen)...

Azután évekkel később figyelgettem a körülöttem lévő dolgokat. A városi pap böjt idején két hentesfiúval hozatta a húst, azt hiszem nagypéntek körül volt. Emlékszem a két hentesfiúra, és a hatalmas szatyrokra. Mi a csirkenyakat vettük, ők nem. Nagyon nem azt, és nem is akkora mennyiséget. Nem tehettük meg. De neki ott volt egy piros Wolkswagen, mi trabanttal jártunk, jó, biztosan jól ment az egyházmegyének. De valahol ellenszenvet éreztem, és egyre fokozódott.

Az egyik ismerősömre (fiú) rámászott a kántor, 18 felet voltunk, mutatta az sms-eket, és nagyon sok szólt arról hogy na ma még van egy mise de utána megyek hozzád sok emotikonnal nagyon nagyon nagyon undorító volt. Ja és volt felesége! Kétkapuzott.

Aztán még nagyobb lettem, odáig jutottam, hogy gyűlöltem az egyházat, mindent, ami vele kapcsolatos, nem jártam templomba se, untam, jó pár dolgot nem tartottam hitelesnek, követhetetlen volt számomra és már nem is érdekelt, bevállaltam az ateizmust, birkának tartottam a hívőt, menjetek a pásztor után, legeljétek a kakás füvet és bégessetek - ez volt a véleményem.

Gyűlöltem mindig is a templomi misét!!!!

Volt egy felirat: Jertek áldjuk Istenünket felirat volt a templom falán- Jertek áldjuk -feliratrészt betűnként osztottam fel, minden betű öt percet jelentett, és amikor a K-nál voltunk, akkor voltam a boldog, mert mondom végeeeeee.

Így nem csoda az elidegenedés sem, és az sem, hogy mennyivel jobban éreztem magam utána, hogy nem kell szenvednem többé a templomtól/templomban és az idióta gyónásokkal sem. Pl volt egy olyan gyónásom, hogy valami jelentéktelen gyerekes dolgot meggyóntam: a pap ítélete: akkor 10 miatyánk és 10 üdvözlégy MOST! .... már vége volt a misének, mire végeztem, a "hivek" úgy néztek rám, mint valami sorozatgyilkosra: milyen bűne volt ennek, hogy ennyi miatyánkot kapott???? AZok a tekintetek!!! Anyukám tekintete. Rettenetesen szégyelltem magam és az egész helyzetet.

KIZÁRÓLAG rossz emlékeim vannak a római katolikus vallásról, és arról is, hogy pl Szentháromság. Ahogy főiskolára kerültem, volt vallásismeret szeminárium és előadás is. Ateistaként végigszenvedtem, mondom nem árt tudni a világ dolgait, utáltam, de meglett, inkább a filozófia vonzott továbbra is.

Aztán elkezdtem a diplomához tanulni egy plusz nyelvet mert ami nyelvvizsgám volt, az sajnos nem volt jó. És mindig is szerettem a kihívásokat - legyen az arab :D - kínai túl hangos volt szerintem.

Azért arab, mert hallottam egy arabot az úton telefonon beszélni, az a gyönyörű dallamossága, az a lendület, mintha énekelt volna, nekem úgy tűnt és az valahogy olyan szép volt, a fülemnek nagyon szokatlan, de vonzó, holott egy öregember beszélt, tehát nem egy daliás vonzó férfiról volt szó. :)

Elővettem a netet, könyveket, alapokat, videókat, önszántamból önerőből álltam neki a tanulásnak nyelvvizsga céljából. Aztán utazási irodába elmentem, mondom akkor egy utazás (arab nyelvterületű vidékre, egyedül!) és kiderül, mit tudok. Ezt a módszert tartottam a legjobbnak, ha már van valamiféle alap. És összejött, boldogultam, nem adtak el, a szállodai személyzet korrektül, nem szlenggel beszélt velem, volt aki néha kiigazított, ha hibáztam, vagy ha nem tudtam egy szót azaz 10 nap alatt jó sok dolgot tanultam és értettem meg. Már tudtam olvasni a Koránból részleteket (azt könnyű olvasni mert sok segítő "vonalka" volt így könnyebb volt felismerni a szót, mint más nyomtatott szövegben) de még mindig nem foglalkoztam magával a hittel, csak a nyelvtanulás számított.

Végül is nem jött össze a nyelvvizsga, akkor még itthon nem létezett arab alapfokú, Bécsbe kellett volna vizsgáznom, utána csak nagyon sokkal később hozták ide az arabot, mint választható nyelvet, de az már nekem késő volt, addigra sokat felejtettem.

Itt is eltelt pár év. Munkámban sok török diplomás kollégával kerültem össze, rengeteget utaztam, angol muszlimákkal is sokat beszéltem, és láttam, hogy ez a vallás messze nem olyan, mint ahogy én eddig a filmekben láttam!

Így kezdett el érdekelni. Láttam, hogy a muszlim ember mennyire más, láttam a mecseteket, láttam imákat, nem értettem az elején de aztán idővel egyre jobban összeállt a kép.

Nincs szentháromság meg zavaros egyéb Istenféleségek (pl szentlélek) nincs benne olyan hogy "Üdvözlégy Mária Istennek szent anyja(!!!!) - amit régen kigúnyoltam, láttam, hogy az iszlám is így gondolja mint én!!!!

Egyik földrészen fekete Jézusos freskók, kínai szemmel is láttam Jézust freskón, a másikon szőke kék szemű? Döntsék már el. Hogy lenne kék szemű amikor "arabféle" volt??? Hiteltelen volt. Ijesztő freskók? Zord apácák és kántorok? Semmi ilyen. Nem kell megtanulni szentek neveit hogy ki miért felelős, ki minek a védőszentje és akkor majd ahhoz kell imádkozni, tehát nem Istenhez hanem valamelyik szentjéhez . . . .

SZóval csak pozitívan csalódtam. Ennek alapján nagy levegőt vettem és mondom akkor essünk neki, elolvasom a Koránt, ha már ennyire sokat van róla szó és ha már ennyire fontos, és ha ennyire megosztó könyv, csak hog ytudjam, mert mindenfélét hallottam róla.

Magyar fordítást olvastam, eleinte nehezen álltam neki, furcsa volt a stílusa, egyszerű, rövid mondatokkal, és ezt nem úgy olvastam, ahogy régen a Bibliát, hogy ki tudja hol jártam gondolatban, hanem figyeltem! Olyan új volt. Olyan logikus. Közvetlen, tekintélyt sugárzó. Szépen lassan végigolvastam, néztem más nyelvű fordítást, arabul is természetesen, hogy mennyire tudnám én ezt v azt a részt lefordítani. És sikerélmény lett. Bár eleinte úgy olvastam mint valami regényt: na hol van már a lefejezős rész??? Hol van? ... NEm volt! Semmi sem volt benne úgy, egyik változatban sem, ahogy azt belesulykolták az európai fejekbe.

... Nagyon passzolt a magánvéleményemhez a Korán: végre igazolódik, hogy Isten nem Három személy, amit ésszel nem lehet felfogni. Végre kiderül hogy Jézus "csak" ember volt. Végre emberi nyelven íródik egy szöveg, amit én is fel tudok fogni és nem mesedélutánnak tartom! Sok párhuzam volt a Bibliával, felismertem, és örültem. Mondom jé, van benne valami.

De még mindig vártam. Innentől egy évet. Már ismertem az iszlámot, a gondolatvilágát, történetét is (elég tűrhető szinten) plusz a "szellemekről" való álláspontját, kérdezgettem az ismerőseimet, vallásbeli kérdésekkel zaklattam őket mindig, értelmeztem az imákat, utánanéztem aminek csak tudtam, és akkor elmentem egy török mecsetbe, ismerősökkel. Már akkor zokogtam, azaz elérzékenyültem, hogy igen, ez kell, ez volt az, ami miatt üresnek érzetem magam, így már volt értelme a dolgoknak.

FOkozatosan, tanulással, megértéssel álltam át megveszekedett ateistából a vallásos iszlám hitre, szeretők stb nélkül, önállóan. Nem akartam másnak tetszeni, egyszerűen csak tudni akartam az összefüggéseket, látni érteni.

Sajnálom, hogy ilyen hosszú lett. Ez minden hozzájárult az áttérésemnek és tényleg igyekeztem rövidre fogni a dolgokat.

AZóta sem bántam meg, gyakorlom a hitem, és látom, hogy miként akarják ezt a szép hitet szétzúzni a terroristák, és mindenkit úgy állítani be, hogy rettegjen mindenki.

Az embernek egy vallást be kell fogadni önmaga szabad akaratából, és ahogy a példámat is leírtam, ha valakire ráerőszakolnak valamit, az biztosan nem fog menni. :)