Milyen lehet majd amikor megnyilik az eg kapuja es Jezus a Foldkerekseg Kiralya leszall es eljon hogy kigyomlalja a Fold rosszait es legyozze az ocsmany voros sarkanyt es a szolgait es eltorolje a gyalazatos hazugsagait?
A jelenések könyve, és más beszámoló betekintést nyújt a történetbe:
(2Tesszalonika 1:7–10) . . .az Úr Jézus megjelenik az égből a hatalmas angyalaival 8 lángoló tűzben, és bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és azokon, akik nem engedelmeskednek a Jézusról, a mi Urunkról szóló jó hírnek. 9 Mivel örök pusztulásra ítélik őket, elkerülnek az Úr színe elől, és el lesznek vágva a dicsőséges erejétől, 10 amikor eljön az Urunk, hogy megdicsőüljön az ő szentjeivel együtt. Ekkor mindazok, akik hisznek benne, csodálni fogják. És mivel ti hittetek mindabban, amiről tanúskodtunk nektek, ti is köztük lesztek.
(Jelenések 19:15) 15 És szájából éles, hosszú kard jön ki, hogy azzal sújtson le a nemzetekre, . . .
(Jelenések 19:17, 18) 17 A napban is láttam egy angyalt állni, aki harsány hangon így kiáltott az ég közepén repülő minden madárnak: „Jöjjetek, gyűljetek egybe az Isten nagy vacsorájára, 18 hogy egyétek a királyok húsát és a katonai parancsnokok húsát, az erősek húsát meg a lovak húsát és a rajtuk ülőkét, és mindenkinek húsát, szabadokét, és rabszolgákét is, kicsikét és nagyokét.”
(Jelenések 19:20–20:2) . . .. 21 A többieket pedig a lovon ülő hosszú kardjával ölték meg, mely a szájából jött ki. És minden madár jóllakott a húsukból. 20 Majd láttam egy angyalt lejönni az égből a mélység kulcsával és egy nagy lánccal a kezében. 2 És megfogta a sárkányt, az őskígyót, aki az Ördög és Sátán, és ezer évre megkötözte.
"Mit csinalnak az igazsagtalan meltatlanok mernek e follepni aljas modon az Ur szolgai ellen?"
Igen, erről is beszámol:
(Jelenések 19:19) 19 És láttam, hogy a vadállat, a föld királyai és a seregeik egybegyűltek, hogy háborút viseljenek a lovon ülő ellen és az ő serege ellen.
Mivel magát Jézust nem tudnák bántalmazni, hiszen nem emberi lény, ahogy az angyalai sem, A Földön élő védtelen "juhaira" támadnak.
Hinni fognak-e a penzben az onzok es menekulni fognak-e a sarkany bunos szolgai?
Nem, a pénz iránti biztonság érzetük megszűnik:
(Ezékiel 7:19) 19 Ezüstjüket az utcákra dobják, és irtózni fognak aranyuktól. Sem ezüstjük, sem aranyuk nem menti meg őket...
(Sofóniás 1:18) 18 Sem ezüstjük, sem aranyuk nem tudja majd megmenteni őket . . .
(Példabeszédek 11:4) 4 A gazdagságnak nem lesz haszna a nagy harag napján,. . .
(Máté 16:26) 26 Mert mi haszna lesz abból az embernek, ha az egész világot megnyeri, de az életét elveszti? Vagy mit fog adni az ember cserébe az életéért?
Elrejtőznének Isten elől, de nem tudnak:
(Jelenések 6:15–17) 15 Ekkor a föld királyai, a magas rangú tisztviselők és a katonai parancsnokok, a gazdagok és az erősek, minden rabszolga és szabad a barlangokba és a hegyek sziklái közé rejtőzött. 16 És folyton ezt mondták a hegyeknek és a szikláknak: „Omoljatok ránk, és rejtsetek el minket az elől, aki a trónon ül, és a bárány haragja elől, 17 mert eljött haragjuk nagy napja, és ki menekülhet meg?”
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!