Hogyan lehetne elérni Sátán támogatását?
Abszolút nem érdekel, mi lesz velem a túlvilágom, nem érdekel az isten se, meg semmi.
A Biblia szerint Sátán a fenevadnak királyi széket adott meg minden. Én is elközelezem magam mellette, akkor várható, hogy engem is jutalmat a gonosz lelkületemért?
Hát kedves Barátom, ahogy gondolod.
Persze Isten engedte meg neki egy időre a hatalmat, de ebben is korlátokat szabott neki, mindent nem tehet meg. Remélem még időben be látod, hogy rosszul gondolod, Én is Te is ott leszünk, amikor az igazság felszinre jön.
Ha így érzel és ez jár a fejedben máris az övé vagy, nem kell csatlakozni hozzá. Elültette a a szívedben haragot Isten iránt. Csak egy jelentéktelen féreg vagy sátán szemében akit kihasznál végül örökké elszakít Istentől. De Isten szeret téged. Elküldte egyszülött fiát, aki meghalt az emberiségért és érted is a kereszten a bűneinkkel együtt. Ezzel visszavonta amit Ádámnak mondott "a bűn zsoldja a halál". Visszatérhetünk hozzá mert szeret minket.
Meg van fertőzve a lelked gonoszsággal azért vágysz ilyen dolgokra. Most is rajtad röhög milyen szánalmasan naiv is az ember, nyalja a szája szélét, hogy még egy lelket elvihet az örök kárhozatra.
Rendkívül örülök, ha én a Sátáné vagyok. Mindez azt jelenti, hogy KIRÁLYISZÉKET, HATALMAT fog nekem adni, ahogyan az ő drága fenevadjának is azt adott. Sátám jó üzletember, nem olyan, mint isten, aki évezredek óta ígérgeti a végső ítéletet.
A keresztény hazugságokra meg nem vagyok kíváncsi. Az idők végén mi, akik kitarottunk a Sátán mellett a keresztények terrorizálása, nyomorgatása ellenére is, uralkodni fogunk. A démon testvéreimmel be fogunk hatoln mennyországba, az üdvözült keresztények fejét meg a sárba fogjuk taposni. Testvéreimmel rendületlenül kitartunk, míg Sátánunk el nem jön értünk, és ki nem szabadít a gonosz keresztények fogságából.
A dicsőség utána a miénk. Elfogljuk a mennyet, kitűzzük zászlónkat, aztán eszünk egy halom pizzát.
A keresztények meg a sárban fognak fetrengeni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!