Egyes Jehova Tanúi tagok miért ennyire értetlenek, és rámenősek a máshogy gondolkodókkal szemben?
Előre leszögezném, hogy alapvetően semmi bajom a Tanúkkal, bár a személyesen ismert tagok messzemenően nem olyan emberek, akik erkölcs terén élen járnának egy "világival" szemben.
Lényegében a sztori annyi, hogy egy idősebb hölgy meglátván, hogy egy adott város adott sétányának egy padján ücsörgök késztetést érzett, hogy odajöjjön némi "eszmecserére".
Jó előre tudtam melyik felekezethez/szektához?? tartozik, ám ezt nem árultam el neki.
Felvezette, hogy mi a véleményem a mai világról, mennyire romlott, miért van ennyi rossz? És hogy tudok e róla, hogy ez még volt írva a Bibliában?
Igennel válaszolva, és vele ebben egyet értve, ámde kiegészítve, hogy a jelen kor nyilván táptalaja annak , hogy a globalizmus okán valóban "megszaporodjon" a bűn(híradástechnika pillanatok alatt ezt lehetővé teszi) az egész világban. Ámde ez nem volt máshogy a régi korokban sem, csak anno nem terjedtek ilyen mértékben a hírek A ból B be tettem hozzá.
Előre leszögeztem, hogy én másban hiszek más a gondolkodásmódom, ugyanis szokás szerint a szervezetét fényezte, illetőleg kijelentette, hogy minden máshogy gondolkodó keresztény nem Isten (Jehova) gyermeke.
Valamint, hogy mennyire fontos ez, hogy az Isten neve Jehova.
Beszélt az Armageddonról, valamint hablatyolt 1914 ről,illetve, hogy a Sátán 1000 évig volt/lesz/ megkötve, és minden bűn oka ő.
Kifejtvén neki, hogy szerintem, mint biológia lények alapvető lételemünk akár a jó akár a rossz, ez nem külső entitás műve. De ez csak nézőpont kérdése.
Mindenkit alapvetően az ösztönei is meghatároznak kényszerhelyzetben, de ez nem jó vagy rossz, csak egy ösztön.
És akár lesz Sátán, akár nem ez nem fog megszűnni, ahogy Noé története is ezt támasztja alá.
Kifejtettem neki, hogy anno is tisztogatott már isten (vagyis Jehova, mert ez mérhetetlenül fontos, hogy folyton kiemeljük), ámde a kiválasztott legjobbjai sem voltak alkalmasak a totális bűntelen életre.
Nem igazán jutott velem dűlőre, és ki is fejtettem neki, hogy több forrásból próbáljon "táplálkozni",ámde megértem, ha ő ebben találta meg önmaga békéjét.
Igazából a teljes tanácstalanság, és értetlenség lett úrrá ekkor rajta, amit a szemei elárultak.
Valamint, h. mennyire elfogadó, ámde hajthatatlan személyem hogy lehet összhangban, azzal, hogy egy "világi hitetlen" vagyok...miért áldozok rá 20 percet.
Úgy érzem belül mardosta, hogy eme "világi hiteltelen" mekkora türelemmel és elfogadással volt irányában.
A "szórólapjait" is elfogadtam és minden jót kívántam.
Mégis számomra érthetetlen, hiszen annyival szimpatikusabb módon megy manapság náluk a szolgálat, vagyis nem házalnak, hanem különböző standokon hirdetik, azoknak, akiket valóban érdekel ez az egész a hitrendszerüket.
Az új tagok talán ennyire buzgók még és, ha igen nem lenne egyszerűbb közölni velük, hogy ez nem feltétlen vezet jó útra, ha nem egy hozzám hasonló mentalitású embert talál meg?
De kiegészíteném neked kedves Tanú válaszoló.
El kell fogadni azt a tényt, hogy vannak kevésbé karizmatikus egyéniségek, akik nem alkalmasak arra, hogy a szolgálat ilyen formáját gyakorolják.
Ezt a szervezeteteknek át kellene gondolni.
Úgy érzem nálatok minden ember egyforma, egyféle sémát akartok a világra is húzni, a problémák oka is egy forrásból származik.
A redukált világkép és gondolkodásmód általában redukált képességekkel megáldott egyéneket vonzz.
Amíg ezt nem fogják fel a véneitek csak pazaroljátok az "erőforrásaitok" illetve kellemetlen helyzetbe hoztok olyan tagokat, akik ezt személyes kudarcnak veszik, vehetik (pl. egy hozzám hasonló emberrel való eszmecserét).
Tudod kedves Barátom, Isten nem válogat ez ügyben. A szavában nem egy olyan személyt választott feladatok elvégzésére, akik képesités nélküliek voltak, Sőt ÁŐk maguk is kérték a Teremtőt ezen ok miatt, hogy ne Ők végezzék el.
Pl Mózes, vagy a még gyermek Jeremmiás, stb
Isten a következőket mondja erről:
(2Mózes 4:10–14) . . .„Bocsáss meg, Jehova, de én soha nem voltam a szavak embere, sem a múltban, sem azóta, hogy szóltál a szolgádhoz. Mert nehezen beszélek, és lassan forog a nyelvem.” 11 Jehova erre ezt kérdezte tőle: „Ki adott szájat az embernek? Ki teszi őt némává vagy siketté, tisztán látóvá vagy vakká? Hát nem én, Jehova? 12 Most tehát menj, és én veled leszek, amikor beszélsz, és megtanítalak arra, hogy mit mondj.” 13 Ő azonban így szólt: „Bocsáss meg, Jehova, de kérlek, küldj valaki mást, akit szeretnél!” 14 Jehova ekkor megharagudott Mózesre. . .
(Jeremiás 1:5–7) . . .A nemzetek prófétájává tettelek.” 6 De én ezt mondtam: „Ó, jaj, legfőbb Úr, Jehova! Nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok még.” 7 Jehova ekkor így szólt hozzám: „Ne mondd azt, hogy »gyermek vagyok még«, hanem menj el mindazokhoz, akikhez küldelek, és mondj el mindent, amit parancsolok neked.
Azok akik alázatosak és nem azt nézik ki a hirhozó, hanem azt, hogy valami jobbat hirdet Istentől, az bármilyen is legyen Isten szolgája, elfogadja a jóhirt. Ezt nevezi halló fülnek....
Kevés szórakoztatóbb van mint nézni az egyes keresztény felekezeteteket, hogy melyik hogy utálja a másikat és hogy mindegyik fikázza a másikat, hogy azok csak álkeresztények, az igazság természetesen nálunk van.
Maguk a keresztények a biblia leghathatósabb cáfolatai.
A hívő kifejezés nem csak keresztény nézőpontot feltételez, minden ember, aki hisz valamely transzcendens létezésben, és az azt fenntartó apparátusban, melynek lehet természetesen legfőbb ura (Teremtő), az hívő.
Az, hogy egyesek ezt mulatságosnak találják, amit egyes keresztény felekezetek művelnek szintén érthető, hiszen vagy sír vagy nevet ezen az ember.
Hisz ez egyszerre siralmas és nevetséges is.
Az, hogy a konszenzus képessége sokszor a minimális alatti nagyon nagyon eltaszított mindig is ettől a hitrendszertől.
Más kérdés, hogy ez terjedt el legfőképp Európában egyeduralkodó vallásként.
A tanúk semmivel sem jobbak, erkölcsösebbek, istenfélőbbek, mint a többi keresztény, ezt csak maguk ámításaként adják így elő.
A kiragadott igeversek sokszor kétségbeesett próbálkozások önmaguk megvédésére, önigazolások.
Igazából a lényegen nem változtat, a kérdésemre kaptam érdemi választ, amit köszönök is.
"A tanúk semmivel sem jobbak, erkölcsösebbek, istenfélőbbek, mint a többi keresztény, ezt csak maguk ámításaként adják így elő."
Ezzel teljesen egyetértek, de azt hozzátenném, hogy
"A tanúk semmivel sem rosszabbak, erkölcstelenebbek, kevésbé istenfélőbbek, mint a többi keresztény akik ezt csak maguk ámításaként adják így elő."
Teljesen egyet értünk.
Igazából talán arányában náluk több az álszent, csak kirakat egyén.
Én még sosem találkoztam álszent JT-vel. Szerintem hülyeség amiben hisznek (mint az összes keresztény szekta), de akikikkel találkoztam (kb 8-10 ember) az álszentség nélkül tényleg hitt a mesekönyvükben.
A többi szektából (római kaotikus, baptista, református stb) sokkal több olyat találtam aki csak mímelte a dolgot. Egyébként ilyenekkel van tele ez az oldal is.
Megértelek teljesen, nekem ez sajnos személyes tapasztalat volt és ismertség.
Persze nem az idősebb korosztályból való volt az illető, de inkább nem írom le milyen erkölcstelenségeket művelt, mindezt teljes bűntudat nélkül.
Amennyiben nem tudnám, csak a felszínes, prédikálni próbálkozó tanúk alapján alkotnék róluk véleményt, maradna az együgyű, hiszékeny, ámde jámbor a jelzők közül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!