Ismertek olyan meleget, Ki a Hgy-ben tért meg, és hetero lett?
Ilyen nem létezik.
Lehet, hogy megtért, de hogy hetero nem lett, az biztos.
(Bár nem foglalkozok a témával már, viszont pont megláttam a kérdést...)
A Hit Gyülekezete volt tagjaként írom, hogy ilyen NINCS!
A HGY a lehető legrosszabbul kezeli a "meleg kérdést". Például.
Illetve, habár konkrét meleg "esetről" nem (nyilván ez jobban van titkolva), viszont leszbikus "esetről" igenis tudok! Méghozzá kettőről.
Az egyik egy csókolózásban merült ki, a második pedig egy hármas orális szexben (2 lány, 1 fiú).
És "meggyógyultak"?
A válasz egyértelműen az, hogy NEM!
Amerikában évtizedeken keresztül működtek átnevelőtáborok, több tízezer fiatalt küldtek ezekbe a táborokba. Voltak olyan elvetemült táborok ahol konkrét halálesetek is történtek. Egyetlen egy "sikeres átalakulást" sem jegyeztek, ellenben minden fiatal aki megfordult ilyen helyen garantáltan maradandó sérüléseket szereztek.
A hab a tortán az, hogy nem egy keresztény vezetőről akik a homofóbia szószólói voltak utólag kiderült, hogy homoszexuális és miközben ezerrel nyomta a homofób dumát mellette egy teljes homoháremet tartott fenn magának.
Igen.
Ez lehetséges, mint bármilyen bűntől való megszabadulás.
Ez emberi erővel nem megy, mint azt többen is írták előzőekben.
Jézus által a lehetőség meg van, ehhez mindenkinek a személyes hozzáállása szükséges. Minden kötelékből meg lehet szabadulni, amire azt mondják, hogy attól nincs lehetőség megtisztulni, mint pl. alkohol, kábítószer, homoszexualitás.
Amerikában többen erről nyilvánosan beszéltek, könyveket írtak az életükről.
A legfontosabb az, amit találunk erről témáról a Bibliában.
Az Isten nélküli élet következményeként jöhet be az ember életébe:
Róma levél:1:26-27
26
Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:
27
Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.
28
És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképpen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;
Az Istenhez való visszatérés pedig szabadulást hoz:
I. Korintus levél:6:9-11
9
Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők,
10
Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.
11
Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által.
Persze, sok ilyen van, aki abban a tudatban él, hogy ő már "kigyógyult", esetleg "megtért ebből a bűnből". A valóságban ez a következőket jelentheti:
1. Összeházasodik egy nővel. Persze semmiféle szenvedélyes vágyat nem érezhet a felesége iránt, de ha sikerül egy mélyen hívő, bigott nőt találnia, akkor semmi gond nincs. Hiszen ez esetben mindketten úgy tekintenek a szexualitásra, hogy az valami rossz dolog, hogy a szexet élvezni egyenesen bűn. Így szépen kiegészítik egymást, mert a nő (bár vágyik rá), megtartóztatja magát ameddig csak tudja, a férfi pedig eleve nem is vágyik a feleségére, de ezt mindketten megmagyarázzák azzal, hogy ők az igazi keresztény erkölcsös házaspár. A férfi pedig boldogan él abban a tudatban, hogy ő bizony már heteró.
2. Az illető férfi eleve biszexuális. Ez esetben a nagy "megtérés" annyit jelent, hogy a saját neme iránti vágyait elnyomja. Az pedig, hogy nővel foglalkozik, nem jelent számára gondot, mivel megvan a vonzalom.
3. Az illető teljes cölibátusba vonul. Ez esetben csupán arról van szó, hogy mindenféle szexualitással kapcsolatos dolgot próbál kizárni az életéből. Ha eszébe jutnak szexuális vágyak, akkor görcsösen eltereli a gondolatait. Tehát itt szó sincs semmiféle gyógyulásról, csupán arról, hogy a saját vágyait mélyen eltemeti magában, s ezek után boldogan hangoztatja, hogy ő bizony már "megszabadult, megtért". Pedig nem így van. Ha van egy cölibátusban élő (heteró) pap, aki soha életében nem szexelt senkivel, az attól még heteró marad.
#6 Tipikus robotkeresztény, aki még egy egyszerű kérdést sem tud értelmezni. Azt kérdeztem, hogy ismersz-e olyan embert a közvetlen környezetedből, aki eddig férfiakba volt szerelmes, velük szexelt, a nőktől undorodott, majd hirtelen a nőkhöz vonzódott és megházasodott egy nővel, és totálisan boldog vele.
Erre te jössz azzal, hogy amerikában így meg úgy. Biztos? :)
Aztán jössz az igehadsereggel dobálózni, mindenféle gondolkodás nélkül.
Először válaszoltam a kérdésedre: Igen.
Aztán írtam azt, hogy ere van több példa, akik erről nyíltan vallottak. Persze fenn áll a lehetőség, hogy valaki hazudik, de akkor abban nincs istenfélelem, vagyis nem igazi keresztény.
Harmadszorra az Ige szerint mutattam, hogy ez lehetséges.
Akkor te ezzel vitázol, nem velem.
Úgy látom te eleve nemleges választ vártál a kérdésedre, és az igen válasz zavar.
És aki azt állítja, hogy nem lehetséges, az akkor igazat mond?
Én meg azt hittem, hogy szeretnél megváltozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!