Gaiát és Uránoszt ki teremtette?
A létezés nem az anyagvilág kezdetével egyenlő!
Isten teremtményei szellemi lények elsősorban, és csak a szellemi bukásuk következtében hagyták el szellemi otthonaikat, és az anyagvilág már nem teremtés, hanem alkotás következménye.
Olvasd el Jézusnak a tanítását, a tékozló fiú hogyan hagyta el az otthonát, és hogyan tért oda vissza, abban benne van a lényeg csak helyes kontextusba kell helyezni.
Lk. 15.11
Lukács15.11. majd pedig ezt mondta: egy embernek volt két fia,
Lukács15.12. és a fiatalabbik ezt mondta az apjának: apám, add ki nekem a vagyon rám eső részét, az pedig elosztotta köztük a vagyonát (ami a megélhetésre volt).
Lukács15.13. És nem sok nappal azután összeszedte mindenét a fiatalabb fiú, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta (elpazarolta) vagyonát, léhán, feslett életet élve.
Lukács15.14. Amikor pedig mindent elköltött, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett,
Lukács15.15. és elment, elszegődött annak a vidéknek egy polgárához, aki elküldte őt mezeire disznókat legeltetni.
Lukács15.16. És sóvárgott (kívánta volna) megtölteni gyomrát azokkal a szentjánoskenyér hüvelyekkel, amelyeket a disznók ettek, és senki sem adott neki,
Lukács15.17. ekkor pedig magába szállt, és ezt mondta: apám hány bérese bővölködik kenyérben, én meg itt éhen pusztulok,
Lukács15.18. fölkelek, elmegyek az apámhoz, és ezt mondom neki: apám, vétkeztem az ég ellen és veled szemben,
Lukács15.19. többé már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak hívj, tégy engem olyanná, mint a béreseid közül egy.
Lukács15.20. És útra kelt, visszament az apjához, de még mikor távol volt (messziről) meglátta őt az apja, és megesett rajta (elszorult) a szíve, és futott, a nyakába borult, és össze-vissza csókolta.
Lukács15.21. Ekkor ezt mondta a fia neki: apám, vétkeztem az ég ellen és veled szemben, többé (már) nem vagyok arra méltó, hogy fiadnak hívj.
Lukács15.22. Így szólt pedig az apa rabszolgáihoz: gyorsan hozzátok ki a legjobb (elsőrendű) ruhát, öltöztessétek fel, és adjatok (húzzatok) gyűrűt az ujjára és sarut a lábaira,
Lukács15.23. és hozzátok elő a hízlalt borjút, és vágjátok le, együnk és vigadjunk,
Lukács15.24. mivelhogy ez a fiam halott volt, és életre kelt, elveszett és megtaláltatott (megkerült) és elkezdtek vigad(oz)ni,
Lukács15.25. az idősebbik fia pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, a zene és a körtánc hangját meghallotta
Lukács15.26. és odahívta az egyik (szolga)legényt, tudakozódott, hogy mik ezek,
Lukács15.27. az pedig megmondta neki, hogy: a testvéröcséd megjött, és levágatta az apád a hízlalt borjút, mivelhogy egészségesen visszakapta őt,
Lukács15.28. erre (az) megharagudott, és nem akart bemenni, az apja pedig kijött és kérlelte,
Lukács15.29. ő pedig ezt mondta az apának: látod, annyi éve szolgálok neked, és soha parancsaidat meg nem szegtem (át nem hágtam), és nekem sohasem adtál egy kecskegidát sem, hogy barátaimmal egyet mulassak (vigadjak),
Lukács15.30. amikor pedig ez a fiad, aki a vagyonodat cédákkal falta fel, megjött, levágattad neki a hízlalt borjút.
Lukács15.31. Ő pedig ezt mondta neki: gyermekem, te mindig velem vagy, és mindenem a tied,
Lukács15.32. de vigadnod és örülnöd kellene, mivelhogy ez a testvéred halott volt, és életre kelt (megelevenedett), elveszett és megtaláltatott,
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!