Szerintetek lesz valami ha annyira ideges vagyok, hogy csúnyákat, trágárokat mondok vmi miatt? Főleg Istenre? Én néhány hete már át tértem a reinkarnációba. Ezt a módot jobbnak láttam.















Tehát fogtad a hinduizmus egyik elemét, a reinkarnációt, kiemelted belőle és egy sajátos, csak a túlvilágra vonatkozó hitet hoztál magadnak létre belőle. De azt azért tudod, hogy a reinkarnáció nem egy örökös körforgás, hanem azt követően is elvileg egyfajta túlvilág van? (Láthatóan nem tudod, ezért inkább költői kérdés.)
Egyébként ha nincs semmi a halál után, akkor ahogy írtad, a tudatunk megszűnik létezni.





Isten beszámítja az idegességet, persze ha szándékosan húzod fel magadat, akkor nem kisebb, hanem nagyobb lesz a bűnöd.
A reinkarnációba vetett hitet nem nézi jó szemmel. A Biblia nem erről ír, hanem arról, hogy egy életünk van, aztán az ítélet.










Most mit mondjak? Ha eggyel több ember, vagyis nem 7.000.000.000, hanem 7.000.000.001 káromolja Istent (mivel nem csak szavakkal lehet káromolni), számít az valamit? Istennek biztos számít, abban az értelemben, hogy ő szeret téged, és a legjobbat akarja neked, és azt képes is lenne megadni. De a káromlás annak a jele, hogy te durván ellököd a feléd nyújtott kezét. Másrészt ez a hívőket is botránkoztatja, ha egy hívő van a környezetedben, aki szereti Istent, azt ez nagyon bántja, és nem tudhatod, ki hallja, amit mondasz.
Jézus mondta, hogy Isten megbocsátja a káromlásokat, még azt is képes megbocsátani, ha valaki Jézust káromolja, de azt nem mondta, hogy könnyű a káromlás bűnéből megtérni. Másrészt ez is tisztátalanná teszi az embert, jobban mondva csak abból az emberből jön ki a száján káromlás, akinek a szíve tisztátalan dolgokkal van tele, ahogy Jézus mondta, ld. Mt 15:18-20-ban és Lk 6:34.
Hogy lesz-e ebbúl valami, ha folytatod? Szerintem valami hasonló lesz, amit a Jelenések könyvében a "nagy paráznáról" van írva:
Jel 17:3-5
És Lélekben elvitt egy pusztába. Ott láttam egy asszonyt, aki skarlátvörös vadállaton ült, amely tele volt ISTENKÁROMLÓ nevekkel, s hét feje és tíz szarva volt.... Kezében undoksággal – paráznasága tisztátalanságával – telt aranyserleg. Homlokára egy titokzatos név volt írva: „A nagy Babilon, a szajháknak és a föld utálatosságainak az anyja.”
Ez a rész a józan teológusok szerint nyilvánvalóan a bálványimádó római birodalmat jelképezi. Mi történt a római birodalommal? Isten egy ideig türelmes volt (amíg a megölt keresztények száma "be nem telt", lásd Jel 6:9-11), utána Isten türelme elfogyott, és elkezdett figyelmeztető jeleket küldeni: a birodalomban lett egyre több gazdasági probléma, a külső népek támadása, a korrupció miatti elégedetlenség, stb., mivel ezek sem ébresztették fel a birodalom vezetőit, végül az szétesett (tk. Isten végrehajtotta rajta a megérdemelt ítéletet).
üdv
Stefán





Ja most látom a kommentedet.
Akkor azt kérdezem hogy mi alapján tűnik számodra valószínűnek a reinkarnáció?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!