A legtöbb ember nem köszön vissza nekem, megalázva érzem magam. Ez mást is zavarna?
Én úgy tudtam, hogyha nem is ismer fel az illető, akkor is illik visszaköszönni. Sajnos mostanában napi szinten fordul elő velem, hogy nem köszönnek vissza nekem. Elég kellemetlen érzés amikor köszönök és nem jön rá viszonzás, főleg ha idegenek előtt történik. Munkába ugyanazokkal szoktam menni a busszal (ilyen munkásbusz féleség) de nem ugyanarra a munkahelyre. Ettől függetlenül mindig úgy köszönök “Jó reggelt kívánok, sziasztok” (kinek mi, mert vannak idősebbek is). Ilyenkor mindig ránézek azokra akiknek szól. Válasz nem szokott soha senkitől jönni, még a buszsofőr se köszön vissza nekem általában. Tegnap elég kellemetlen volt, tetszik egy lány és odaköszöntem mert ezekkel volt és teljesen leégettek előtte azzal, hogy levegőnek néztek.
Jó, tudom, hogy egy tök senki vagyok, csóró is, de azt hittem a köszönés jár ha udvarias az ember és előre köszön mindenkinek.
Létezhet valami etikett ami miatt nem köszönnek nekem az emberek? Arra gondoltam, hogy mivel én csak egy kisegítő takarító vagyok (ami a legalacsonyabb pozició nálunk) ezért nem is kötelező nekik köszönni vagy hogy talán én vagyok a bunkó, mert alsóbbrendűként nem illene előre köszönnöm, meg kéne várni amíg a rangban feljebb lévők felajánlják a köszönést.
Fordult már elő velem is, engem nagyon tud zavarni, ahogy írod, én is megalázva érzem magam. Én ha nem vagyok biztos benne, hogy az illető visszaköszön-e, akkor megvárom, míg ő köszön, vagy nem.
De egyébként szard le.
Nem kell foglalkozni a bunkókkal. Illetve ha muszáj, ajánlom az általam követett módszert.
Régen nagy házban élt a családunk, több lakás is volt, és ezeket kiadtuk irodának. Rendszeresen jöttek-mentek az alkalmazottak, üzletfelek. Köztük sok beképzelt gyökér, aki azt hitte, ha felvett egy öltönyt, akkor már többet ér másoknál.
Volt, hogy szembetalálkoztam ezekkel, és mivel ez itt a mi házunk (nem egy óriási ipartelepet kell elképzelni, egyértelműen egy családi ház volt), szokásom volt köszönni, ha már bejött. Igen gyakran úgy tettek, mintha nem hallanák meg, és mentek tovább. Ilyenkor utánuk szóltam:
"Uram! Elnézést!"
Erre ingerülten visszafordultak, hogy mi van? Mutattam a földre, mire megzavarodtak, és nézték, mit kéne nézni. Aztán megmondtam:
"Kiesett a kapa a szájából."
Öröm volt nézni az egészséges, pirospozsgás arcukat, ahogy továbbmentek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!