Kinek kell (ene), illik a másiktól elnézést kérnie ebben a helyzetben?
Egy orvosom akihez magánúton jártam, "áthívott", hogy inkább a kórházban találkozzunk ezentúl.
Múltkor reggel fél nyolcra meg volt beszélve időpont, de bent sem volt az épületben.
A portáról próbálták felhívni, de fel sem vette.
Fél nyolc után öt perccel elmentem, mert hiába ér be nemsoká úgyis először átöltözik, lehet valami dolga és nem tudtam várni.
Amikor újra találkoztunk elnézést kértem, hogy múltkor nem vártam meg.
Ő az orvos, én megyek hozzá, nem várom el hogy nagyon exkluzálja magát, de vajon nekem kellett volna?
Őszintén szólva nem nagyon járok orvoshoz általában, nem voltam még ilyen helyzetben és felnőtt létemre bizonytalan vagyok, hogy ilyenkor kinek illik vagy egyáltalán illik-e elnézést kérnie.
Amúgy összetegeződtünk korábban, jó fej ember.
Köszi!
Azért nagyon nem mindegy, miért nem ért oda - ha ugyanis sürgös esetnél volt, akkor teljesen jogos, ha netán közlekdés miatt késett, akkor illett volna röviden felhívnia.
Másrészt meg ha nem tudsz 5 percet várni egy orvosnál, akkor semmi esélyed sincs arra, hogy bejuss hozzá, ennyire pontosan nem lehet tervezni!
Köszönöm a válaszokat!
Egy nagyon lényeges elem kimaradt:
Azt mondta múlt héten, hogy szerda, csütörtök vagy péntek ugorjak be és én kérdeztem, hogy pl. szerda reggel fél nyolc?
Tehát nem írt be, nem gondolom, hogy nagyon számolt rám, mert "ugorjak be" volt.
Egyébként pedig már tudja rólam, hogy sietek ilyenkor nagyon. Nem az hogy az ő baja persze, de tudja.
Amikor ma találkoztunk mondtam neki, hogy "sajnálom a szerdait". Jobban nem akartam elnézést kérni, úgy vélem ennyi elég.
Itt nem ez a probléma, hanem az egészségügy helyzetének nem ismerete. Az "ugorj be" nem kötelez semmire. Nagyjából megfelel a "ha arra jársz" esetének. Mondta, mert feltehetően volt mondanivalója. De a beteg te vagy, az érdeked a tiéd. Az öt perc az egészségügyben nemcsak irreleváns, de nevetséges is. Nem kellett volna ígérni.
Vagy megbeszélünk valamit rendesen, vagy nem kell feltételezni elképzelhetetlen eseteket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!