A Menyasszony öltöztetés hogy zajlik. Ténylge szó szerint a koszorúslányok öltöztetik fel az arát vagy ez inkább kultúra kérdése?

Felénk a nők felöltöznek maguktól, legalábbis a családban senkinek nem kellett külön öltöztető. És az egyinél én voltam a koszorúslány, nekem se segített senki felvenni a ruhát, ment az magától is. Egyedül a nővéremnek kellett segíteni, amikor wc-re kellett mennie, és tartani kellett az abroncsos szoknyát.

És nem pityognak esküvő előtt. Lehet, hogy más családokban hisztisebb nők vannak, nálunk nem jellemző. Nálunk mindenki kulturáltan férjhez tudott menni. :)

Lányok öltöztetik, fésülik, búcsúztatják és az esküvő után már asszonyként az asszonyokkal kerül egy közösségbe. Ma már nehéz lenne elképzelni, hogy egy gyerekkori barátságot csak úgy elengedjünk, mert a két lány egyikét feleségül veszik, de ha belegondolunk logikus, mert a fiatal barátságot át kell alakítani, mert férj és család mellett nem maradhat meg ugyan abban a formában.

Egyébként igen, kultúránként eltér.

Oké, én az első válaszomban kicsit sarkítottam a dolgokat. De esküvői fotósként sok ilyet láttam (nyilván a publikus részét), és ezért tudok általánosságban is beszélni, nem csak egy konkrét esetet látva.

Sok mindennel megnehezítik a maguknak a dolgot menyasszonyok, könyvet lehetne erről írni.

Eleve a legtöbben csak a nyár közepét tartják megfelelőnek az esküvőre. Akár van klíma, akár nincs, egy kis szobában összezsúfolódik a kozmetikus, a fodrász, a testvérek, anyuka, lesz 32 fok, meg 100% közeli páratartalom. Ömlik mindenkiről a verejték. 40 perc a ruha felvétele, miközben a 100-ból az egyik hátsó gomb leszakad. Menyasszony háta mögött megy a kétségbeesett susmus, hogy mi legyen. Elmondani nem merik neki, mert kiakadna. De mivel nincs idő, inkább hagyják a francba, hiszen úgysem veszi észre senki. Nem rosszindulatból mondom, ez sajnos egy gyakori női "betegség". Belelovalják magukat az egészbe, elhatározzák évekre előre, hogy ez lesz életük legszebb napja, és az egész világ legeslegszebb, legtökéletesebb esküvője. És mindennek olyannak KELL lennie, ahogy megálmodta (a neten találta különböző külföldi esküvői oldalakon). Semmi lazaság, semmi természetes vidámság, csak a kőkemény megfelelési kényszer. Tisztelet persze a kivételnek, mert olyan is van, még ha ritka is.

Szinte mindenkitől meg szoktam kérdezni utólag, hogy mi volt az a pillanata a nagy napnak, amit legjobban élvezett. A válasz az esetek 80%-ában az, hogy "amikor vége lett".

Inkább ruha kérdése. Egy egyszerűbb ruhát egyedül is fel lehet venni, de egy abroncsos, hátul fűzős ruhához már kell egy kis segítség.

Nekem még nem volt esküvőm, csak szalagavatón és jótékonysági bálon viseltem abroncsos fehér ruhát, amit segítettek felvenni, hátul befűzni. Nem volt olyan kényelmetlen, hiszen táncolni is simán tudtam benne, és mivel elég szoros volt, így nem csúszkált rajtam. Emellé fehér balerinacipőt vettem fel, aminek nincs sarka ugyebár. Egyszerre volt kényelmes és szép a ruha és a cipő is. Egy bokáig érő ruhához egyébként sem kell tíz centis tűsarkú.

Az esküvőmön is úgy fogok ruhát és cipőt választani, hogy ne érezzem benne kellemetlenül magam, hogy az egész ceremónia idején szívesen legyek benne, és ne azt várjam, hogy mikor lesz már vége.

És ha nem is lesz minden tökéletes, akkor is lehet őszintén élvezni azt a napot. Szerintem egy igazi nő nem csinál hisztit pár apró gond miatt, hanem alkalmazkodik hozzájuk és kihozza a legjobbat a helyzetből. :)