Meddig és hogyan kell gyászolni?

Elhunyt nagymamám, hosszú, fájdalmas betegség után, úgy, hogy ő maga többször mondta, hogy kapcsolják már le a gépekről, meg hogy ha ő még tudna bármit is csinálni, akkor úgyis öngyilkos lenne. Nekem is mondta, hogy húzzam ki a gépét, ugyanis én látogattam (persze nem mertem babrálni a gépét), az elmúlt egy hónapban meg nagyjából azt se tudta már hogy hol van, viszont cserébe a halott férjét meg az anyját szólítgatta, hogy jöjjenek érte, szóval én egy kicsit megkönnyebbültem, mikor meghalt, hogy legalább már nem szenved.

Az orvosa teljesen korrekt volt, megmondta már fél éve, hogy ezzel a betegséggel két százalék az esélye a túlélésre, csodában lehet hinni de jobb, ha elbúcsúzok tőle. Az utolsó egy hónapban meg elég egyértelmű volt a helyzet, én már akkor elveszítettem őt, mert engem fel se ismert, szóval volt időm megbarátkozni a gondolattal, hogy hamarosan nem lesz nagymamám, úgyhogy túl tudtam tenni magamat az önsajnálaton (mert ha tetszik, ha nem: a gyász az önsajnálat, magamat sajnálom, mert hiányzik nekem a nagyim, meg most kicsit árvább lettem, és de rossz nekem. A halottnak már nem fáj semmi, őt nem lehet sajnálni), a magam sajnálata után én mindig gyorsan megráztam magam, szóval nem igazán tudok gyászolni se (csak egy-két napig maximum, aztán elunom).

Viszont a családom valami katasztrofálisan viselkedik, én elhiszem, hogy sajnálják, hogy meghalt, de elvárják, főleg anyukám, hogy gyászoljak és mutassam ki a külvilág felé mennyire szomorú vagyok, ami két okból nem fog sikerülni, az egyik, hogy nem vagyok szomorú, a másik, hogy még ha az lennék, se járkálnék nyilvánosan savanyú pofával, de édesanyámat bántja, hogy ilyen érzéketlen vagyok, azért is kiborult, hogy mikor megtudtam a halálhírt egyik hétköznap délelőtt, akkor utána végigdolgoztam a napot. Olyanokat vág a fejemhez, hogy én biztos nem is szerettem őt, és mennyire szívtelen vagyok, mikor nagyinak én voltam a kedvence, igazán megérdemelne néhány könnyet; ami számomra a wtf kategória, ha van mennyország, akkor mamám oda jutott, és ha tényleg mindent megtudott halála pillanatában (valami ilyesmit tanítottak anno hittanon), akkor pontosan tudja, mennyire szerettem, ha meg nincs se isten, se mennyország, és mamám is megszűnt létezni és sehol nincs, akkor meg nem mindegy, hogy sírok-e miatta?

Mik ilyenkor a szokások a fekete ruhán kívül? Savanyú fejjel maximum akkor fogok szaladgálni, ha megkínoznak, de mi az, amit semmiképpen nem szabad gyászidőszakban csinálni, ha nem akarom, hogy kitagadjon az anyám, és mi az, amit mindenképp kell, még akkor is, ha annyira képmutatónak tartom, hogy kifordul tőle a belem, és meddig tart a gyászidőszak konkrétan? Szeretném, ha anyám lenyugodna és nem lennék nyilvánosan megkövezve akkor se, mikor hazatolom a képem a faluba.

24/L