Nem hülyeség vagy illetlenség kétéves kor alatti gyereket koncertre vinni?
Most nem az Alma együttes, vagy hasonló egyértelműen gyerekeknek szóló koncertekre gondolok, természetesen, mert ott a helyük, az nekik szól.
De amikor a tisztelt szülők klasszikus zenei hangversenyre viszik a pár hónapos gyereket, az érthetetlen számomra.
Ez senkinek a világon nem kellemes.
- Nem kellemes a gyereknek sem, mert lehet, hogy neki hangos a zene, esetleg nem szereti, lehet éhes, fázhat, álmos lehet, stb. Minek kínozni, amikor semmit nem fog fel az eseményből, s később tudatos emléke sem lesz róla?
- Szülőnek sem hiszem, hogy annyira kellemes egy ekkora gyereket szorongatni az ölében egész idő alatt.
- A közönség többi részének sem kellemes, amikor a kis csimota sírásba kezd a fent említett okok egyike miatt.
Tehát, minek hozzák, ha senkinek sem jó? Miért nem tudnak arra a pár órahosszára leakasztani egy szerencsétlen rokont, aki dajkálja addig a kisdedet? Ha meg nincs ilyen szerencsés versenyző, vagy már a bébiszittereken spórolnak, akkor miért nem lehet addig felfüggeszteni a koncertre járást, míg a gyerek kicsit meg nem nő?
Van ilyen sajnos, és miért kell a többieknek az ő csecsemőjük vinnyogását hallgatni a zene helyett, amiért jöttek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tudtommal még a magzatok is szeretik a klasszikus zenét, szóval egy nyugodtabb kicsi lehet, hogy elvan, ha nem túl hangos. Több óra azért bizonyára sok egy kisgyermeknek, de persze van, akinek 5 perc is, azt nem érdemes vinni.
Az nem gond, hogy nem fogja fel, attól még élvezheti s lehet jó számára, ld. magzat :D
Nyilván, ha éhes vagy álmos, akkor nem annyira jó neki, de ez 18 vagy 56 évesen is igaz. Ha megetetik s akkor viszik, amikor tudják, hogy úgysem alszik, akkor ez nem érv. Egy rövidebb koncertnél legalábbis.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kedves első válaszadó
ezt te írtad
" szóval egy nyugodtabb kicsi lehet, hogy elvan, ha nem túl hangos"
Ugye tudod értelmezni a kérdező kérdését, aki koncertről beszél? Ha voltál már koncerten akkor nem mondasz olyat, hogy "nem túl hangos"
Kérdezőnek.
Elég bosszantó amikor koncertre kisgyereket visznek, mert bár nem a gyerek hibája, de 2 órát tuti nem fog végig csendben aludni, vagy élvezni a zenét. A többi ember meg jogosan lenne mérges, mert nem azért fizettek X ezer forintot, hogy egy gyerek ordítson a fülükbe, hanem mondjuk Mozart zenéjét szerették volna élvezni.
Egyszer mi is hasonlóképpen jártunk, bár mi szerencsések voltunk, mert messze ültünk a síró kisgyerektől, de akik közvetlen mellettük ültek azok hatalmas balhét csaptak. Végül megkérték a szülőket, hogy távozzanak a síró gyerekkel, mert még mindig olcsóbb volt ez, mint 10 másik ember jegyárának visszafizetése.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Két különböző dologról van szó.
Egy pici gyereket egy komplett hangversenydarabbal (akár otthon) nem lehet meglepni komplikációk nélkül. De gyereket csecsemő kortól hozzá lehet szoktatni a komolyzenéhez, és ez később rendkívül hasznos lesz számára. Megfelelő neveléssel tehát egy kétéves gyerek minden gond nélkül képes "végigélvezni" egy kétórás hangversenyt.
A hangsúly a képességen van, nem a garantált megvalósuláson, és ez a másik dolog. Még oly "előképzett" gyerek is gyerek. Tehát sokkal nagyobb az esélye a nem várt anomáliának (hascsikarás, bármi fizikai probléma), amire egy gyerektől nem várható önfegyelem, és ez a lényeg. Egy hangversenynek protokollja, miliője van. Ez akkor teljesíthető, ha valaki rendelkezik az önfegyelem képességével legalább addig, míg feltűnés nélkül távozik. Ez a minimális feltétele egy hangverseny élvezetének. Nagyjából, megfelelő szoktatással ez úgy 5-8 éves kortól elképzelhető.
A pici gyerek tehát lehet, hogy élvezi a dolgot, de a környezet olyan bizonytalanságnak van kitéve, amire nem szabad vállalkozni felelősség nélkül, mert a bekövetkeztét nem lehet elkerülni, az ebből eredő problémákat még kevésbé. A hangverseny túl érzékeny és túl drága ahhoz, hogy ilyen kockázatoknak kitegyük.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem azt, hogy mennyire élvezi a koncertet, gyereke válogatja. Van, akinek már sok a hangzavar, van, aki élvezi (ha pl. anyu-apu ezt hallgatja folyton, és megszokta).
Viszont a többi néző szempontjából szerintem iszonyat nagy illetlenség. Voltam több ilyen előadáson, koncerten (nem klasszikuson, hanem pl. musicalgálán), és baromi idegesítő volt, hogy kifizettem a drága jegyet (amúgy tényleg az volt, egy művházba 4000 Ft pár éve), és a zene és az ének helyett azt hallgatom, hogy 20 percre a kezdéstől a kisbaba / gyerek ficánkol, mozgolódik, visít, bőg (ami érthető, ami nem gyerekkoncert, ott azért egy "felvonás", rész van min. 45 perc, ha nem több, ennyit meg egy átlag kiskölök nem tud végigülni a seggén, főleg egy 0-2 éves, akinek lehet, még szopira, peluscserére van szüksége, fogzik stb.)... és a kedves drága szülei azzal a mottóval, hogy "én csakazértis végigülöm a koncertet", nem csinálnak semmit, még csak nem is próbálták lecsitítani a kicsit. Csak akkor mentek ki gyerekestül, amikor több mellettük ülő rájuk szállt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
5. vagyok
Azt hozzátenném, hogy ha annyira színházba, koncertre akarnak menni, akkor egy estére ott lehet a gyereket hagyni nagyinál, barátnál, bébiszitternél.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem sok keresnivalója van az említett korú kisgyerekeknek a koncerten, legyen az bármilyen is.
Ha már van pénzem drága jegyre, szerezzek baba felügyelőt.
Ha mindenáron el akaorják vinni, csakis az ajtóhoz közeli helyre!!
Ha elkezd sírni, ki lehessen hamar menni a kicsivel.
Írtátok, hogy a pociba is hallgatják a zenét a magzati korban...
Ha van idő, márpedig arra van amira akarunk szánni, a leghamarabb szóljon otthonunkba a háttérbe.
Nálunk sok sok éve rádió szólt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!