Ilyen helyzetbe illetlenség tegeződni?
Figyelt kérdés
A szituáció a következő: az okmányirodában vagyok intézni az ügyeimet. 18 éves vagyok, az ott dolgozó, akihez a sorszámom szólt pedig a 20-as évei közepén járhat. Ilyen esetben illetlenség, ha tegeződök vele? Mi a szokás hasonló helyzetekben?2017. jún. 28. 13:58
1/7 anonim válasza:
Igen, az, hiszen hivatalos közegben vagytok, ő egy munkatárs (ráadásul idősebb is nálad) és nem adott engedélyt a tegeződésre.
De visszafele is udvariatlanság, az ügyfelet ugyanúgy megilleti a tisztelet.
2/7 A kérdező kommentje:
Szerintem tegeződés közben hasonlóképpen lehet tisztelettudóan beszélni, mint magázódva. Illetve egy nálam alig idősebbnek ha úgy köszönnék, hogy "Csókolom!", vagy "Jó napot!" akkor elég érdekesen hangzana. Nektek mi a véleményetek erről? Szerintetek hogy érdemes ebben az adott szituációban köszönni?
2017. jún. 28. 15:06
3/7 anonim válasza:
"Jó napot!-tal. Csókolomozni 18 évesen már bőven ciki, max a 70 éves szomszédnéninek köszönj úgy, ha totyogó baba korod óta ismered.
És nem, egy hivatalban ez nem égő, hanem ez az illendő. Az iskolában a tanárt sem tegezed le, hiába 25 éves pályakezdő. Hivatalos helyen a magázódás a normális két felnőtt között, korkülönbségtől függetlenül.
Az utca megint más, ott természetesen letegezhetsz egy hozzád hasonló korú fiatalt.
4/7 anonim válasza:
Egyetértek az előttem szólókkal. Hivatalban a Jó napot kívánok!, Viszontlátásra! az illendő. Az ügyfél, és az ügyintéző részéről is. Azt most hagyjuk, hogy én csípőből letegezek mindenkit, ami abszolút bunkóság, de engem ez nem érdekel. Nem tiszteletlen vagyok, mert szépen beszélek, és nekem így jó. Agyvérzést kapok, amikor egy fiatal nő azt mondja nekem, hogy csókolom! 42/F
5/7 anonim válasza:
Nem illetlenség, hanem bunkóság egy ügyintézőt letegezni. te ne a szembenálló "fél" korát saccold meg, hanem vedd tekintetne a konvencionális fontossági sorrendet, ami számít a köszönésnél, bemutatkozásnál vagy kézfogásnál egyaránt: 1.) rang/beosztás 2.) kor 3.) nem
6/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
# 4 Azt a konvencionálisat feltétlen szükséges volt?:D
2017. jún. 28. 23:29
7/7 anonim válasza:
Nem illetlenség vele tegeződni ha ő tegezve szól hozzád,akkor nyugodtan visszategezheted,de te semmiképp ne tegeződve kezdd a beszélgetést és üdvözlésnél főleg első alkalommal ne sziát köszönj.A jó napot helyénvaló üdvözlési forma.Még ha tegeződtök is a későbbiekben hivatalos helyen jó napotot köszönj,utána esetleg halkan köszönj sziát is.Nekem az egyik dokinőm elég sok páciensével tegeződik,de ha érdeklődnek felőle a rendelőben mindenki doktornőként keresi és először jó napotot köszönnek neki,majd utána hozzátesznek egy sziát.A gyógyszertárban nekem mindig automatikusan sziát köszön a fiatalgyógyszerésznő meg tegezve szól-pedig nem is ismerjük egymást,igy őt én is tegezem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!