Mennyi borravalót szokás étterembe adni?
Mennyi borravalót szokás vagy illik/illene étterembe hagyni?
Mennyi, ha az csak egy pizzériás étterem vagy pedig egy komolyabb asztalfoglalós hely?
A számla hány százaléka lehet ez?
-Vagy mondjuk egy 7800Ft-os számlánál mennyi adható borravalóval? Ki mennyit adna?
ha minden rendben volt akkor a végösszeg 10%-a megfelelő, egykis kerekítéssel
7800-ra adhatsz 8500-at vagy 9000et (bár szerintem az már sok)
Nem várják el, továbbá ez is kétféle. Van, ahol hivatalosan felszámítják a szervizdíjat, ez az étlapon is rajta van. Ekkor nem szükséges borravalót adni.
Egyéb esetben sem szükséges, de ekkor azt kell mérlegelni, mit tettek azért, hogy jól érezd magad. Ha sokat és tényleg, akkor adj 10% körül, illetve a lehetőségeidhez mérten. Ha nem sokat tettek, adj kevesebbet, vagy semmit.
A százalék a reális, mert drágább helyen többet szokás adni.
A pincérek elvárják. Hallottam már olyant, hogy ismerős 2910 Ft-os számlánál azt mondta, hogy 3000-ig kér vissza, mire a pincér sértődötten visszaadott 2800-ig.
Mondjuk, ez a borravalós dolog egy nagy baromság, mert a legtöbb ember nem keres többet, mint a pincér, mégsem kap a munkahelyén borravalót. Csak a prolik szeretnek nagyzolni, borravalót adni, mint az urak.
Az esetleges rossz munkámmal én is naponta emberek tucatjait tudnám megölni a vasúton, mégse dobálnak ki a vonatablakon pénzt, hálájuk jeléül.
Ritkán járunk ilyen helyekre így legalább tudom mi a közelítő.
A 10% reális ritkán járásnál, de néha valóban sok lehet. Ha már 300 ft 2dl üdítő meg a pincér talán 1000 forintos órabérbe is dolgozik akkor egy fél óra ottöltésért egy 10 ezres fogyasztásért már 1000 borravaló soknak hangzik.
Másik kérdés lehetne, hogy a borravaló csak az egy pincéré vagy osztoznak rajta a szakácsokkal és többi pincérrel is? Mert az egy dolog, hogy a pincér 1-2 percet jópofizik 10% .ért de a jó kajáért a szakács dolgozik meg a háttérben 10x ennyi ideig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!