Miért tulajdonítottak a szamurájok olyan nagy figyelmet a kard elrakására?

Nem csak a kard elrakására fordítottak nagy figyelmet, hanem egyrészt a kard minden pillanatára, másrészt pedig a saját életük minden pillanatára is. Egy tea megfőzésére és elfogyasztására is ugyanakkora figyelmet fordítottak, mint a kardvívás minden pillanatára. Fura, mi? :)

De maradjunk a kardnál. Egy kardot a kardkovács egy-három évig készített, szó szerint vallásos áhítatban. Ez idő alatt folyamatosan böjtölt, sokat imádkozott, meditált és nem élt házas életet (magyarul nem szexelt).

Ha már ilyen tisztelettel készült a kard, teljesen egyértelmű volt, hogy ugyanilyen tisztelettel is bántak vele. De volt ennek technikai oka is. A kardot, ha már elkészült, soha többé nem élezték.

Jó anyagból készült, jól el is volt készítve, de ettől függetlenül úgy vívtak vele, hogy az élét ne nagyon vegyék igénybe, ha nem muszáj, mert évtizedekig szükség volt rá. Vívás után pedig rutinos mozdulattal tisztították meg a pengét, hogy semmi szennyeződés ne okozhasson gondot.

Konkrétan nem tudom mire gondolsz, az előttem szóló leírta a lényeget. De nem tudok róla, hogy többet nem élezték volna. Úgy tartották hogy a katanának lelke van, akár csak egy embernek, ezért tisztelték ennyire. Meghajoltak előtte stb.

Maga az elrakás pedig. Hát ha véresen meg sárosan rakod a tokba megeszi a pengét, akármilyen minőségű legyen. Életlen karddal pedig nem szamuráj a szamuráj. Szóval előtte suhintottak vele egyet jobb oldalra, majd szépen a helyére tették. Azzal a suhintással lejjött a dzsuva nagy része.

Vagy mire vagy kíváncsi?

Hülyeség, hogy nem élezték, dehogy nem élezték. Pláne háború előtt. Persze, vigyáztak rá, de attól még igenis külön szett volt hozzá, fenőkővel meg ilyen rizsporos vattás pálcikával meg olajjal, anyámkínja, már nem emlékszek a konkrét procedúrára.

Az meg hogy először egyszer rántottak rajta vagy megütötték a markolatot aztán oldalra suhintottak, az azért volt, hogy lecsapják a vért. Az meg, hogy a végén nagyon lassan tolták be a pengét az egyfelől egész egyszerűen menőzés, ha hiszitek, ha nem, másrészt meg hogy a finom mozdulattal lenyugtassák az idegeiket, mert azért az adrenalinszint még nem ment le, szóval ezzel is megmutatták a körülöttük állóknak mennyire urai a testüknek, még fight után is (Tehát menőzés. Bushido, de attól még menőzés)

Ha egy kardkovács három évig böjtölt volna, elég hamar kihalt volna a szakma. Egyébként sem tartott annyi ideig a kard elkészítése.

A másik dolog az óvatos használat. Ha engem le akarna fejezni az ellenség, kb. szarnák arra, hogy kicsorbul-e a kardom ha nem teszem oda rendesen.

Az hogy a szamurájok másképp álltak az élet-halál kérdéséhez meg a kardjukhoz mint egy átlagember, nem jelenti azt, hogy mindenképpen meg akartak halni az első csatában.

Az eredeti kérdéshez visszatérve a kard elrakása a tisztelgés és vértelenítés majd a tokba csúsztatás ceremóniája azt a felsőbbrendűséget mutatta amely a japán társadalomban a szamurájokat jellemezte.

Ahogy az előző is írta menőzés volt abban a korban és társadalomban. Mint amikor te elfordítva veszed fel a baseball sapkát ezzel is kifejezve hogy más vagy mint az átlagember.