Szerintetek mi történne a világgal ha mindenki elkezdene önmegvalósítani?

"Azt mondod, önmegvalósítani lehet anyagi szempontból is?"

Miért ne lehetne? Einsteinnek is sikerült. Meg Darwinnak is. Meg egy csomó más nagy koponyának is. Ez pedig abszolút független attól, hogy az illető vallásos-e vagy sem, sőt attól is, hogy mennyire fedi a valóságot az, amiben önmegvalósít.

Tételezzük fel egy percre, hogy az egész evolúciós elmélet egy nagy humbuk. Ez szerinted mennyiben érintette volna Darwin bácsit abban, hogy jó mélyre ásson benne, örömét lelje benne, másoktól függetlenül azt csinálja, amit tud és szeret (kutatás)? Mert részemről kábé ezt jelenti az önmegvalósítás: azt csinálni amiben örömödet leled, amiben sikerélményed van és újat tudsz kitalálni, készíteni, alkotni.

Ez tényleg attól függ, hogy hogyan képzeled el az önmegvalósítást. Ami érdekes nekem ezen a ponton, hogy olyan mintha sok ember a saját önmegvalósításának törekvését párhuzamba állítaná a "világ sorsával". Tegyük fel, hogy a saját egocentrikus beállítottságom azzal akarom fátylazni, hogy nem csak magamnak kívánok önmegvalósítást, hanem mindenki másnak is, úgy hogy közben halvány elképzelésem sem lehet arról, hogy másoknak a világ minden táján mit jelenthet a fogalom. Sőt mintha lenne egy olyan naiv elképzelésem, hogy mindenkinek hasonlót jelent, mint nekem.

Valamilyen szinten ha ilyesmi történne, ami a kérdésben áll, azt az emberek java része magától észre sem venné, nem lenne tudatában annak, hogy ez az állapot áll fenn a világban, mert csak a saját állapotára koncentrál.

Úgyis lehet fogalmazni, hogy mi történne akkor, ha az emberek elkezdenének nagy empátiával telve a valaha létező legnagyobb emberiességgel egymásra figyelni, és néha időnként felhagyni a saját görcsös önfitogtatásaikkal? Ismerek többnyire ilyen embereket, bármi történik a környezetükben, az emberek mélységes megértésére is törekszenek, ahelyett, hogy folyton azok kattognának, hogy mit hogyan kellene változtatni az ízlés dolgában. Egyetértek a #3-as válasszal is, sokan attól is érzik magukat logikátlanul sikeresebbnek, miközben a "siker-sikertelen" állapotokat csak felületesen ítélik meg, folyton változtatni akarnak valamit maguk körül, talán jellegtelen dolgokat is, miközben nem elképzelhetetlen, hogy valamit épp a jó állapotából változtatsz valamivé, telhetetlenségből. Erről kapásból az olyan hírek jutnak eszembe, amelyben valaki átműtette magát, a természetes kinézeténél is rosszabb eredménnyel. Az önmegvalósítás eszményhez hozzátartozik, hogy az ember egy ponton megtudjon elégedni.

„Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése.” Ehhez képest sok emberben nem a megismerés utáni vágy uralkodik, hanem a puszta megszerzési vágy, a két fogalom között óriási különbség van. Sokan amikor "sikertelenségről" beszélnek, akkor az utóbbi fogalom gyerekes csalódásain buktak el, azon nyavalyognak, hogy nem sikerült megszerezniük valamit, ez az ami nagyon távol áll az önmegismerésről majd az önmegvalósítástól. Nekem eléggé beleékelődött az életfelfogásomba az, hogy kétféle ambíció létezik, az egyik a sikerszerzésre való törekvés, a másik a tanulásra/fejlődésre való eltökéltség, ami között az a lényeges különbség, hogy az utóbbi nem hasonlítgatva magát másokhoz, kiegyensúlyozottabb életet él.