Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Könyvesboltokban illetlenség...

Könyvesboltokban illetlenség olyan könyvet olvasni, amit nem fogok megvenni?

Figyelt kérdés

Vannak a könyvesboltok a plázákban. Én ide szeretek járni, mert egyrészt komfortos karosszékeik vannak, másrészt járhatok szünetelés közben a plázában, de nyilván alapvetően a könyvek miatt megyek.


Viszont a múltkor úgy láttam, hogy elég szúrós szemmel néz az eladó azért, amiért ismét olvasom a könyveiket a székben, miközben jegyzetelek. Igaz, nem szoktam megvenni a könyveket, én diák vagyok és nem mentségként írom, de manapság a pénz értéke megváltozott és a könyvek luxuscikkek amikor az ember arra gondol, hogy abból a pénzből mennyi ételt tud venni. Én is régen vettem könyveket, de anyagilag megváltozott a helyzetem és most már szeretem kihasználni az ilyen alkalmakat, hogy ingyen olvassak könyveket, én is szégyenlem valahol, de valóban illetlenségnek számít ?

Végtére is, úgy vagyok vele, hogy ha nem akarnák megadni ezt a lehetőséget, akkor nem tennének székeket és asztalokat a könyvesboltba. Ha megteszik, akkor azokat lehessen használni, anélkül, hogy vásárlásra érezném kötelezve magam.


Érvek, ellenérvek ?


2015. ápr. 15. 13:44
 1/7 Andizsuzsi ***** válasza:
Igen, illetlenség. Olvasásra és jegyzetelésre a könyvtár intézménye van kitalálva.
2015. ápr. 15. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Nem illetlenség beleolvasni a könyvekbe, hiszen ahhoz, hogy el tudd dönteni, mit veszel meg, és mit nem, tudnod kell, hogy melyik könyv az, ami leginkább érdekel, ehhez pedig szükségszerű az, hogy beleolvass. Pont úgy, ahogy az élelmiszerboltban is elfogadod a kóstoltatótól a falatka sajtot, mielőtt eldöntöd, hogy megveszed vagy sem.

Jegyzetelésre viszont ott van a könyvtár. Ha diák vagy, akkor biztosan van az iskoládban is könyvtár, amit ingyen igénybe vehetsz, és minden városban van könyvtár. (Ami ugyan nincs ingyen, de még egy felnőtt éves olvasójegy sem kerül többe egy könyv áránál, a diákjegy pedig még nnál is olcsóbb.

2015. ápr. 15. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Beleolvasni lehet,másképp nehezen tudod eldönteni hogy tetszik-e vagy sem.

De kiolvasni egy egész kötetet,arra a könyvtár való,ilyen esetben igen,házszámot tévesztettél.Szóval valahol vásárlásra vagy kötelezve,kapitalista világunkban a könyvesboltnak is csak onnan van haszna ha megveszed a művet.

2015. ápr. 15. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Járj a körzeti könyvtárba, ott még kényelmesebb székek vannak, nem kell parázni a szúrós nézés miatt, és ha beiratkozol, akkor még haza is viheted a könyveket.


Különben könyvet VENNI általában nem praktikus, mert miután kiolvastad, csak fogja a port és foglalja a helyet otthon. Kivéve néhány lexikon, szótár, és minden olyan, amit többször is használsz.

2015. ápr. 15. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm !
2015. ápr. 15. 14:06
 6/7 anonim ***** válasza:

Hát márpedig nálunk (Pécs) az egyik könyváruház (Alexandra) az egyik plázában (Árkád) direkt olvasósarkot alakított ki, hogy ott nyugiban lehessen olvasni.


Az az üzletpolitikájuk, hogy az emberek akkor fognak könyvet venni, ha rászoknak az olvasásra. :)

2015. ápr. 15. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Szerintem több,mint illetlenség.

Van,ahol lefóliázzák a könyveket,pont ezért,és csak azokat a példányokat bontják fel,amiket olvasásra szántak,és a fölbontottakat később olcsóbban adják el,hiszen már használtnak minősülnek.

2015. ápr. 20. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!