Minek van bent a személyiben, hogy hányadik kerületben születtem?
Budapest kerületei önálló közigazgatási egységek.
De ha már itt tartunk: minek van rajta a város egyáltalán? Anyád neve? Kit érdekel?
"Én ugyan nem tudtam vólna, melyik irányba szálljak fel, de odahaza a bíró uramtól, aki gyakran járt a fővárosba, már megtudakoltam, hogyan jutok a Nyugati Pályaudvarról a Batthyány térre. Ő nevetve felelte:
- Csak felszállsz két megállóra a kettő bé meteróra, Hűvös Völgy felé.
Mindez akkor volt, mikor útlevélért mentem el hozzá, amit ott helyben kiállított, számítógéppel – most is a zsebemben lapúlt. Rajta fényképem, nevem, születési idő, falunk neve kétszer is – egyszer, mert ott születtem (bár a határban, de azért a kapavágás sorszámát mégse róhatta oda a bíró uram), egyszer meg mert ott is élünk, s még utcanév is. Tán ha a rendőr elkéri, mindjárt el is ugrik inni egy pályinkát öregapámmal, vagy mi a fenének kell tudni, hol lakok – ha egyszer ott állok az orra előtt?
Kissé alázónak éreztem ezt a papirt, meg nem magyarázhattam, miért. Mintha összefoglaltak volna, megmértek, megmázsáltak volna, mint félmangalicát vágásban. Ez itt a Bari Dénes..." (Galaktikus Elhárító Önkéntesség)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!