Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Mit gondolsz a lenti történetb...

Mit gondolsz a lenti történetben szereplő karakterekről?

Figyelt kérdés

Ez egy fiktív történet! Egyik szereplő sem valós.


Házasságra lép egy férfi és egy nő. A férfi mélyen vallásos, a nő viszont nem, de maguk között el tudták rendezni ezt a kérdést. A férfi úgy fogja fel, hogy neki nincs joga elítélni a vallástalant, egyedül Isten előtt tartozik számadással a felesége. Az Úr biztosan úgy akarta, hogy ez a nő vallástalan legyen, és biztosan terve van vele. A nő úgy gondolkodik, hogy nem zárja ki Isten létezését, de nem is hisz benne. Viszont éppen ezért nem tartja őrültségnek azt, hogy a férje vallásos. Úgy egyeznek meg, hogy tartanak templomi és polgári esküvőt is, valamint a később születendő gyermeknek megmutatják mindkét világnézetet és majd eldöntheti melyiket szeretné a magáénak tudni.


Azonban később problémák jönnek (nem a vallási kérdés miatt) a két fél érzelmileg eltávolodik egymástól. A sok vihar után megegyeznek abban, hogy elválnak. Nem tudják azonban ekkor még azt, hogy a nő terhes lett a már volt férjétől. Mivel a válás után egyikük sem áll túl jó anyagi helyzetben és a nő új életet szeretne kezdeni, úgy dönt, hogy nem tartja meg a babát. A férfi amikor ezt megtudja, teljesen összetör, egyrészt azért, mert régóta szeretne gyereket, másrészt, mert ő mélyen vallásos és Isten által adott életet elvenni bűn. Ezért képes térdre rogyva is könyörögni a nőnek, hogy ne vetesse el. De a volt felesége hajthatatlan.


Milyen véleménnyel vagy erről a két kitalált emberről? Milyen érzéseket ébresztettek benned? (Undor, szimpátia, egyéb) kérlek indokold is :)


2014. ápr. 11. 16:54
 1/2 anonim válasza:
Ha a nőről úgy vélekedett, hogy ő tartozik számadással Istennek, később miért gondolta másképp?
2014. ápr. 11. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Idegesít a felelőtlenség. Csak hagynak becsúszni egy babát olyan légkörben ahol ott lebeg a válás.
2022. aug. 22. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!