Hogy legyek olyan a középsuliban is, mint amilyen valójában?

Én egy 16 éves(leszek 2 hét múlva) lány vagyok. Őszintén szólva mindig boldog voltam és vidám.

De amióta elkerültem ebbe az iskolába, marhára megváltoztam. Az osztályomban egyenesen rosszul érzem magam. Csendes vagyok és szerencsétlen. Itthon rengeteget sírok emiatt. Sokat bántanak, már csak azzal is, hogy nem beszélnek velem, be-beszólnak.

A többiek szépek, csinosak, de én nem. Önbizalomhiányom van és nemrég egy csaj miatt átmentem a másik csoportba az osztályon belül.

Itt jó a közösség, de nem beszélek, hülyülök mindenkivel és félek kinyilvánítani a véleményem és önmagam adni.

Más reakciójától félek.

Több, mint fél éve idejárok, de baromira nem ilyen vagyok.

Sok visszajelzésben állt, hogy jófej vagyok, vicces és kedves.

Igazából nem látom az ellenkezőjüket, de a sulis énemben igen.

A gondolkodás módom úgy rossz, ahogy van.

Csak ülök, nézek és meg sem szólalok...

Nem értem... ha másnak megy, nekem miért nem?

Senki nem olyannak ismer ott, mint ami az igazság.

Nem tudom szóljak-e vissza vagy hagyjam a fenébe.

A szakomat nem akarom itthagyni!

Tetszik az iskola, a tanárok, az osztály is jó lenne!

De velem van a baj, szörnyű vagyok.

Van ott pár barátnőm, velük elvagyok.

De nekem fontos, hogy a közösség többi tagjával is jóban legyek.

Lehet, hogy a sírás szánalmas dolog, de már ott is vissza-visszafolytom, hogy ne lássák, ezért nem szoktam.

Ez a párkapcsolati kérdésekben is nagyban szerepet játszik, ezért nincs is barátom.

Elhatározom, hogy holnap majd minden más lesz, de ez valahogy másnapra elrémít és ugyanolyan maradok. Ezeket egy füstbe ment tervekként élem át.

Szóval próbálok javítani a helyzeten, máskor is akartam, de ha segítség kell ahhoz, hogy ne legyek depressziós, rosszkedvű (mert nem akarok), akkor kiírom ide is.

Aki hasonló helyzetben volt/van, segítsen nekem kérlek... :(