Ha az orvosok tudnak hogy mitol homoszexualis egy ember akkor vajon megakadalyoznak, hogy az legyen a szuletendo gyermek?
Nehéz kérdés. Szerintem helyenként változna. Van ahol társadalmilag akadályoznák meg, van ahol a szülő dönthetne, van ahol meg társadalmilag az lenne a szabályozás, hogy nem lehetne megakadályozni.
De ettől függetlenül szerintem mindenképp lennének homoszexuálisok. Mert egy heteroszexuálist is érhet valami olyan inger, ami miatt taszítani kezdi a másik nem. És akkor kipróbálhatja a másik opciót kíváncsiságból, ha meg kipróbálta, akkor rá is szokhat.
Kérdés, hogy már a születés előtt eldől-e a dolog. Mivel ez jelenleg erősen vitatható. Ha igen, akkor mindenképp a szülő joga volna eldönteni. Ha csúnyán hangzik, ha nem, az emberek nem csak gyereket és nem is csak boldog gyereket akarnak, hanem idővel unokákat is, ha lehet vér szerintit és utópiába illő családot, amibe még a homoszexualitás elfogadottsága ellenére sem fér bele.
Én megkockáztatom, hogy sokkal több várandós nő döntene az abortusz mellett, ha előre tudná, hogy homo lesz a gyereke. Azok pedig, akik eddig is abortuszellenesek voltak, úgyis úgy voltak vele, hogy ezt ki lehet nevelni.
és még én vagyok retardált
Hány éves vagy te?
Kicsit el vagy tévedve kérdező.. nemkicsit nagyon.
Viszont, nyugi :D
Régebben én is hülye kérdéseket írtam ki meleg létemre ^^
Úgy tudom, ilyen génsebészet amúgy 2050re várható. Csak na, azt jegyezze meg mindenki! Attól hogy valaki meleg, még ugyanolyan ember mint bárki más, s több esetben még emberibbek is vagyunk átlagos heteroknál. Egy skála szerint, minden ember alapvetően biszex, s a környezeti hatások döntik el hogy meleg lesz-e vagy se. A Tökéletes példa, egypetéjű ikerpár volt! Egyik meleg a másik hetero, de a genetikai állományuk ugyanaz volt.. WTF? na akkor ehhez mit szólsz öcsikém?! :D
Ám, olvastam én pár hónapja egy cikket.. az volt az címe hogy A zősember mindenkit megdugott.. úgyhogy na..
LMBT emberek mindig is léteztek a kezdet kezdete óta, az lenne a természetellenes ha nem léteznénk. A Heteroszexuálisnak vallott egyedek se teljesen Heterok úgyhogy nem is tudom már miről is beszélünk...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!