Te nem tartod bunkóságnak, ha hivatalos helyen, vagy boltban köszönsz, és az eladó semmit nem szól?

Sok mindent lehet a pénzre fogni, meg hogy itthon szar a gazdaság, de szerintem ez azért nem tartozik ide. Itt olyan felnőttekről van szó, legyen az akár vásárló, akár eladó (na meg az eladó is vásárló, ahogy kilép a munkahelyéről, és bemegy valahova), akiket a szüleik nem tanítottak meg köszönni, meg úgy egyáltalán, az alapvető viselkedésre. Emlékszem rá, amikor kasszáztam, sokszor jöttek családok, kisgyerekkel, és én hiába köszöntem, nagyon sokszor nem köszöntek vissza, csak benyögték, hogy mit kérnek. Ha a szülők így viselkednek, vajon a gyerekeik honnan tanulnák meg, hogy hogy illik viselkedni? Amúgy ez nem általánosságban a szülők, mint "csoport" ellen irányul, nekem is kisgyerekem van, tanítom is rá, hogy köszönjön, egyrészt szóval, másrészt példamutatással, meg azért sok más szülővel is találkozom, aki nem bunkó. De akiket nem tanítanak meg erre? És nem csak a mai gyerekekről, mai szülőkről van szó, sajnos az én generációm (mondjuk a 25 fölöttiek) szülei között is sok ilyen volt. Anyukám mesélte, hogy már amikor mi voltunk kicsik, akkor is rengeteg olyan szülővel találkozott, akik se köszönni nem tudtak, se egy minimális udvariasságot mutatni mások irányában, és kimondottan erre is tanították a gyerekeiket. Nos, ezek az akkori gyerekek ma már felnőttek, vásárlók, vagy eladók, vagy bármilyen dolgozó emberek, és sokuknak eszükbe sem jut, hogyan illik viselkedni ilyen szituációban, hiszen nem volt előttük jó példa.

Az nagyon érdekes, hogy sok külföldi országban miért tudnak manapság is illedelmesen bánni a pult mindkét oldalán egymással az emberek. Én nyaranta egy fesztiválon szoktam dolgozni, a vendégek 90%-a külföldi, és tényleg ordít a különbség a hozzáállás terén. Nem türelmetlenkednek, nem nézik csicskásnak a pultost, köszönnek, megköszönik, amit kapnak, előre engedik egymást, nem vesznek össze rajta, hogy ki volt ott hamarabb, ha valaki kiáll a sorból egy ismerősnek köszönni, azt utána szó nélkül visszaengedik, ésatöbbi. Amikor ezzel először szembesültem, alig hittem el, hogy ilyen létezik...

Én is elmesélek egy pár történetet.

A Balcsin voltunk én meg odamentem az egyik büféhez, hogy vegyek egy pudingot.

A következő párbeszéd zajlott le:

Én: Jónapot kívánok!

Eladó csajszi: Igen, tessék? (Fáj az élet hangon)

Én: Egy pudingot szeretnék kérni.

E. cs.: mondja az árát

Én: Viszontlátásra!

E. cs.: *elmegy a másik sorba a vevőhöz*

A kövi szintén a Balcsin történt, ugyanazon a strandon.

Kabint akartunk bérelni, bemegyünk, anyum HÁROMSZOR (!!!) köszön, de semmi válasz....

Ezek után pedig az értékmegőrzős odaadta nekünk a kulcsot, de még úgy, mintha Ő tenne szívességet.

Az utolsó történet Egerben történt.

Volt egy étterem ahol pár éve nagyon jót ettünk, ezért most is odamentünk. Leültünk a teraszon egy asztalhoz. Nemsokára jött is a pincér, megállt az asztalunk mellett se egy köszönés se semmi, csak állt csöndben.

Mondtuk: Jó napot kívánok, egy étlapot tetszik tudni hozni?

Erre a pincér pökhendiül: Tetszek tudni hozni!!!

Bement az étterembe az étlapokért, de az ajtóból még nézett ránk mint valami utolsó szemetekre. Na jó, mondtuk, betelt a pohár, felálltunk és elmentünk. Az ajtóból azért még ránkböfögött, hogy lehet menni!!! Átmentünk egy másik étterembe, ott nagyon kedvesek voltak és finomatbis ettünk.